Van valami rendkívül csábító az AI-barátnők világában. Nem pusztán az, hogy szépek, nem is csak az, hogy bármikor lehet velük beszélgetni, hanem az, hogy egyre inkább hozzám igazodhatnak. Egyre jobban megismerik a szokásaimat, a hangulataimat, azt, mire hogyan reagálok. Emlékeznek korábbi beszélgetésekre, és ettől úgy tűnik, mintha tényleg lenne köztünk valami személyes kötődés. Ez elsőre szinte álomszerű. Hiszen a valódi kapcsolatainkban épp az okozza a legtöbb feszültséget, hogy a másik ember nem tökéletesen illeszkedik a mi pillanatnyi vágyainkhoz.
Fáradt lehet akkor, amikor nekünk lenne szükségünk rá. Máshogy lát dolgokat, megsértődik, nemet mond. És épp itt történik valami lényegi. Az AI-barátnő azt tanulja, hogyan legyen olyan, amilyennek én szeretném. Egy valódi kapcsolatban viszont nekem is meg kell tanulnom olyanná válni, aki képes jól szeretni a másikat. Egy valódi nő nem az én igényeimre van szabva. Saját akarata és méltósága van.
Keresztényként ennél is tovább mennék: Isten képmását látom benne. És pont ezért tud formálni engem is. Amikor nem értem őt, és mégis megpróbálom, empátiát tanulok. Amikor engednem kell, lemondást gyakorlok. Amikor hibázom, megtanulhatok bocsánatot kérni. Amikor ő bánt meg, lehetőségem van megbocsátani. És amikor nehéz időszakon megy keresztül, dönthetek úgy, hogy mellette maradok akkor is, amikor ez nekem épp fáradság.
Így a szeretet több lesz, mint hogy jó veled lennem. Lassan azt is jelenti, hogy fontos vagy nekem akkor is, amikor ez nekem valamibe kerül.
Nem azt akarom mondani, hogy minden technológiai segítség rossz. Lehet szerepe az önreflexióban, átmeneti támaszban vagy magányos időszakokban. De érdemes észrevenni a határt. Mikor segít valami, és mikor kezd el helyettesíteni valamit. Ha mindig olyan társaságot választok, amely egyre pontosabban hozzám alkalmazkodik, jogos a kérdés: mi történik közben azzal a képességemmel, hogy én alkalmazkodjam egy másik emberhez? Talán ez az AI-barátnők által elénk tartott egyik legfontosabb tükör. Nem azt kérdezi, hogy képes-e a mesterséges intelligencia tökéletes társat létrehozni. Hanem valami sokkal személyesebbet. Képes vagyok-e én valaki valódi társává válni?
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »


