Rendhagyó színházi élmény várta mindazokat, akik szeptember első hétvégéjén elfogadták a község önkormányzatának meghívását. A rendezvény helyszíne ezúttal nem a kultúrház színházterme volt, hanem a községben működő, megújult Pató Pál Étterem, amely házigazdaként várta a közönséget.
A TREPP Színházi Platform „Szebb, mint Ilona” című darabja érkezett az étterem rendezvénytermébe, ahol különleges hangulat fogadta az érkezőket. A vendégeket Smidt Veronika, a község kultúrosa, könyvtárosa és a rendezvény szervezője üdvözölte.
„Azt gondolom: a színház nem feltétlenül falakhoz és színpadhoz kötött. Ott is megszülethet, ahol van néhány ember, egy történet, néhány gondolat és egy közönség, amely nyitott arra, hogy egy órára együtt érezzen, nevessen vagy akár elgondolkodjon”
– hangsúlyozta Veronika, aki tanulmányai szerint irodalomtanár, így ismételten összekötötte mindazokat az értékeket, amelyeket munkája során minden alkalommal átad a községi rendezvényekre érkezőknek.
Érkezik a közönség (Fotó:Községi Könyvtár és Galéria)
Így történt, hogy a Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Török Sophie különleges, érzelmekkel átszőtt kapcsolatát feldolgozó darabot a szőgyéni helyszínen ugyancsak különleges hangulat és atmoszféra ölelte át, közvetlenül, szó szerint a közönség körében.
„A Trepp egy független színházi platform, amelynek alapító tagjai a Pozsonyi Színművészeti Főiskola magyar ajkú hallgatói (Katona Eszter, Hostomský Fanni, Hégli Bence, Szebellai Dániel és Melecsky Kristóf). Céljuk egy olyan színházi közeg kialakítása, ahol az alkotók szabadon kísérletezhetnek magas fokú művészi élményt garantálva, minél szélesebb közönség művészeti igényeik kielégítésére” – olvasható a világhálón.
Smidt Veronika üdvözli a rendezvényt (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Az érzelmekkel átszőtt kapcsolatot feldolgozó darab versek és naplóbejegyzések alapján született meg, és megható, gondolatébresztő előadássá nemesült. A szerelemről, az emberi kapcsolatokról és a költészet erejéről szóló előadást Smidt Veronika így vezette fel:
„A mai este a szerelem témáját boncolgatja, amelyhez aligha kell bárkinek külön magyarázat. Mindannyian tudunk róla valamit.
Van, aki már megtalálta, van, aki még keresi, van, aki boldog benne, és olyan is akad, aki legszívesebben elfelejtené. Egy azonban biztos: a szerelemről mindenkinek van egy története. De hogyan szeretünk? Kit szeretünk? Meddig szeretünk? És vajon vannak-e szabályai annak, hogyan kell együtt élnünk azzal, akit szeretünk? Nos, a „Szebb, mint Ilona” című előadás ezekhez a kérdésekhez kalauzol el bennünket – Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Török Sophie nem mindennapi szerelmi történetén keresztül. Az előadás a költők lírájára és naplóbejegyzéseire építve keresi azokat az érzéseket és dilemmákat, amelyek talán nemcsak az ő korukban, hanem a ma emberének életében is ismerősek lehetnek. Mert vannak érzések, amelyeket a hétköznapokban nehéz szavakba önteni. A költők viszont megpróbálták. Ma este pedig az ő szavaik segítségével talán egy kicsit saját történeteinkre is rátalálhatunk.”
„Szebb, mint Ilona” színházi előadás a közönség körében (Fotó:Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Török Sophie szerepében Katona Eszternek, Babits Mihály szerepében Szebellai Dánielnek, míg Szabó Lőrinc szerepében Hégli Bencének tapsolhatott a közönség. A zenéről és a hangtechnikáról Hostomský Anna Fanni gondoskodott. A dramaturg Horváth Viktória, a szövegíró Csikmáki Kati volt.
A kellemes hangulatú rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap – KultMinor, Szőgyén Község Önkormányzata, valamint a Pató Pál Étterem támogatásával valósulhatott meg, míg az előadás fénytechnikáját önkéntesen Csókás Patrik informatikus mérnök biztosította.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


