Klapka György nevét vette fel a megújult komáromi alapiskola

Klapka György nevét vette fel a megújult komáromi alapiskola

Kettős ünnepet tartottak szeptember 4-én a komáromi Munka Utcai Alapiskolában: az intézmény ünnepélyesen felvette Klapka György nevét, egyúttal átadták a mintegy 1,7 millió euróból megújult iskolaépületeket is. A névválasztással olyan, Komárom történelméhez szorosan kötődő értékeket állítanak a nevelőmunka középpontjába, mint a bátorság, a kitartás, a hűség, a felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség.

Az eseményen az iskola jelenlegi és egykori pedagógusai, diákjai és a szülők mellett részt vett Kanyicska Belán Dóra, az oktatási minisztérium Nemzetiségi Oktatásfejlesztési Főosztályának igazgatója, Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, Keszegh Béla, Komárom polgármestere, a város alpolgármesterei és képviselői, valamint a térség oktatási és kulturális intézményeinek vezetői. Az ünnepséget az iskola tanulóinak műsora tette emlékezetessé.

Pálinkás Mária igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta: vannak események egy iskola életében, amelyek túlmutatnak a hétköznapokon, hiszen nemcsak az intézmény jelenéről, hanem annak múltjáról és jövőjéről is szólnak. A mostani kettős ünnep is ilyen jelentős pillanat.

Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a fejlesztés megvalósításához: a városvezetésnek, a képviselő-testületnek, a tervezőknek, a pályázatok kidolgozóinak és a kivitelezésben részt vevő szakembereknek.

Mint fogalmazott, az épületek felújítása nem csupán a falak, a tetők és a tantermek megújulását jelenti. A korszerűbb környezet azt az üzenetet hordozza, hogy a közösség fontosnak tartja a jövő nemzedékeinek nevelését, oktatását és fejlődését.

„Mindaz, amit a gyermekekért teszünk, városunk és közösségünk jövőjébe történő befektetés” –

hangsúlyozta az igazgató.

A névválasztással kapcsolatban rámutatott: Klapka György alakja elválaszthatatlanul összefonódott Komárom történelmével. Nevét a bátorság, a hűség, az elszántság és a felelősségvállalás tette halhatatlanná. Az iskola ezekre az értékekre kívánja építeni nevelőmunkáját.

Pálinkás Mária azt szeretné, ha a tanulók nem csupán tananyagot sajátítanának el az intézmény falai között, hanem olyan emberi értékeket is, amelyek egész életükben elkísérik őket. A diákokhoz fordulva kiemelte: ők töltik meg élettel a megújult épületeket, és ők viszik tovább a Klapka György Alapiskola jó hírnevét.

Az igazgató a pedagógusok elkötelezett munkáját is megköszönte. Mint mondta, egy iskola értékét nem csupán az épületek adják, hanem az ott dolgozó emberek tudása, hivatástudata és a közösség iránti elkötelezettsége is.

A felújítás több ütemben, összesen mintegy 1,7 millió euróból valósult meg.

A három nagy pavilonban megújult a tetőzet és a szigetelés, külső rekonstrukciót végeztek, valamint kicserélték a nyílászárók, illetve az üvegfelületek egy részét. Az egyik épületben belső felújítás is zajlott, az étkezőt pedig csaknem kétszeresére bővítették. Modern gyakorlókonyhát és korszerű technika-szaktantermet alakítottak ki, emellett teljesen megújult a fűtési rendszer, új kazánházak és hőszivattyúk létesültek, továbbá korszerűsítették a hő-, gáz- és villanyvezetékeket is.

Keszegh Béla polgármester arra emlékeztetett, hogy az iskola felújítására már mintegy tizenöt évvel ezelőtt is volt nyertes pályázat, a beruházás azonban az akkori széthúzás és civakodás miatt nem valósult meg. Ebből szerinte fontos tanulságot lehet levonni: még kedvező helyzetben is vereséghez vezethet az összefogás hiánya.

A polgármester párhuzamot vont Klapka György helytállása és a közösségi összefogás jelentősége között. Mint mondta,

Hírdetés

a várvédő tábornok még a túlerővel szemben is képes volt jól megszervezni csapatát, és ezt a szemléletet a mai közösségeknek is érdemes követniük.

Keszegh Béla közölte, a fejlesztés még nem zárult le teljesen, az iskola napelemeket is kap. A cél ugyanis nem csupán egy kívülről tetszetős, modern intézmény kialakítása, hanem egy olyan iskola megteremtése, amely gazdaságosan működik és a jövőbe mutat.

A polgármester kitért a komáromi oktatási intézmények átfogó megújítására is. Felidézte, néhány éve még egyetlen városi iskola sem volt teljesen felújítva, azóta azonban több jelentős beruházás valósult meg. Külön megköszönte a Nyitra megyei képviselők munkáját és támogatását, amelynek köszönhetően mind az öt komáromi középiskola részben vagy teljesen megújulhatott. Idén a Határőr Utcai Alapiskola felújításával is végeztek, szeptemberben befejeződik a Művészeti Alapiskola két épületének felújítása, és megkezdődik a Hajó utcai óvoda korszerűsítése. További intézmények, köztük a Jókai Mór Alapiskola felújításának tervdokumentációja is elkészült.

A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az épületek önmagukban csak falak. Az iskola valódi lelkét a pedagógusok, a diákok és a szülők adják, akik zsivajjal, jókedvvel és tartalommal töltik meg a megújult tereket.

„Csak az tudja, meddig jutottunk el, aki tudja, honnan indultunk” – idézve Jókai Mórt azt kívánta a tanulóknak, hogy tartsanak össze, legyenek jó csapat, és őrizzék meg az iskolában kötött barátságokat, valamint az itt szerzett élményeket.

Kanyicska Belán Dóra, az oktatási minisztérium Nemzetiségi Oktatásfejlesztési Főosztályának igazgatója felidézte, hogy egy évvel korábbi látogatásakor még javában zajlottak a munkálatok. Azóta az intézmény kívülről és jelképes értelemben is új arculatot kapott.

Elmondta, hogy az idei eljárás során

hét magyar tannyelvű intézmény – az alapiskolákat és az óvodákat külön számítva kilenc oktatási egység – kapott tiszteletbeli nevet.

Arányaiban jóval több magyar tanítási nyelvű iskolának van tiszteletbeli neve, mint szlováknak, ami szerinte arról is tanúskodik, hogy a magyar iskolák fontosnak tartják a nemzeti identitás őrzését és erősítését.

A minisztérium képviselője arra kérte a diákokat, hogy őrizzék és vigyék tovább a névadóhoz kötődő értékeket, szellemiséget és hagyományokat. Az iskola vezetőit, pedagógusait, tanulóit, valamint az állami és önkormányzati szervek képviselőit pedig együttműködésre, közös gondolkodásra, nyílt kommunikációra és a változásokhoz való rugalmas hozzáállásra biztatta.

Vida Krisztina, a szülői munkaközösség alelnöke szerint ritkán adódik egy iskola életében olyan pillanat, amikor ennyire látványosan találkozik egymással a múlt, a jelen és a jövő. Mint mondta, miközben megújultak az épületek és a tantermek, a legfontosabb kérdés mégsem az, milyen lett az iskola, hanem az, hogy milyen iskola szeretne lenni.

Úgy fogalmazott, a modern iskola feladata már nem pusztán az, hogy minden kérdésre kész választ adjon. A valódi tudás egyre inkább azt jelenti, hogy a gyermekek képesek-e jó kérdéseket feltenni, különbséget tenni fontos és lényegtelen, igaz és hamis között, önállóan gondolkodni és felelősen dönteni.

Kiemelte:

a mai ünnep egyik legszebb üzenete, hogy nem kell választani a hagyomány és a modernség között. Tudnunk kell, honnan jövünk, miközben bátran tekintünk abba az irányba, amerre a világ halad.

A szülők képviselője azt kívánta, hogy a Klapka György Alapiskola ne csupán szépen felújított, hanem valóban jó iskola legyen: olyan intézmény, amely nem fél a változástól, de tudja, mit érdemes megőrizni; nem egyforma gyermekeket akar nevelni, hanem mindenkinek segít megtalálni, miben lehet igazán jó. Olyan iskola, ahol lehet kérdezni, gondolkodni, hibázni és másként látni a világot, a teljesítmény mellett pedig ugyanolyan fontos érték marad az emberség, az egymás iránti tisztelet és a közösség.

Az ünnepségen jelképes szalagátvágással adták át a megújult épületeket, majd emlékfát ültettek az iskola udvarán. Pálinkás Mária reményei szerint ahogyan a fa gyökerei egyre mélyebbre hatolnak, úgy erősödnek majd az intézmény hagyományai is, növekvő koronájával együtt pedig tudásban, eredményekben és emberi értékekben is tovább gyarapodik a Klapka György Alapiskola közössége.

A képek a szerző felvételei.

Szalai Erika/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »