A spanyol kormányfő szerint nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a tömeges határsértések mögött

A spanyol kormányfő szerint nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a tömeges határsértések mögött

Nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a Ceutában július végén történt tömeges határsértések mögött – jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházában csütörtökön Madridban.

„Senki sem szolgáltatott a kormánynak olyan bizonyítékot, amely arra enged következtetni, hogy a Ceutába irányuló tömeges behatolást a marokkói hatóságok szervezték vagy hajtották végre” – fogalmazott a ceutai krízisről szóló beszámolójában. Mint mondta, az ügyben továbbra is zajlanak a vizsgálatok, és ha megalapozott bizonyítékok birtokába jutnak, akkor a helyzetnek megfelelő „legnagyobb határozottsággal” járnak el.

„Ez a kormány nem fél szembeszállni más külföldi hatalmakkal, ha a helyzet úgy kívánja” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy kizárólag ellenőrzött tények alapján cselekszenek.

Hozzátette: a vizsgálatoknak tisztázniuk kell, hogy a marokkói hatóságok miért engedték át a határon több órán keresztül az embereket július 30-án, hogy vajon tehetetlenség vagy passzivitás volt-e ez a részükről. Ígéretet tett a vizsgálatok eredményeinek nyilvánosságra hozatalára.

A kormányfő beszélt arról, hogy továbbra is jószomszédi viszonyt szeretnének fenntartani Marokkóval, de a történtek után változtatni kell az együttműködésen, ezért felülvizsgálják a közösen alkalmazott riasztási és koordinációs mechanizmusokat azért, hogy mindez ne ismétlődhessen meg. Tájékoztatott arról, hogy augusztus 21-én a kormány bekérette Marokkó spanyolországi nagykövetét, miután két miniszter is „elfogadhatatlan” kijelentéseket tett a Ceuta és Melilla hovatartozásával, Marokkó területi igényével kapcsolatban.

Hírdetés

Pedro Sánchez beszámolójában ismét aláhúzta, hogy a kormány előzetesen nem kapott olyan jelentést, amely előrevetítette volna a tömeges határsértés nagyságrendjét.

Abszurdnak nevezte azokat az ellenzéki véleményeket, miszerint a kormány tudott a fenyegetésről, de nem tett ellene semmit. Elrendelte ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalát, hogy bárki megismerhesse a tartalmukat.

A miniszterelnök kitért a ceutai határon készülő fejlesztésekről, amelynek részeként meghosszabbítják és megerősítik a tengerbe nyúló határmólót, és modernizálják a kamera- és drónrendszert. Emellett felkérik az Európai Unió Határ- és Partvédelmi Ügynökségét (Frontex), hogy hozzon létre állandó jelenlétet a kikötőben és a Tarajal-hullámtörőnél, és létesítsenek Europol-missziót is Ceutában, hogy „ez az európai határszakasz megkapja a megérdemelt európai támogatást”.

Ennek érdekében a kormány kezdeményezni kívánja, hogy Brüsszel ismerje el Ceuta és Melilla autonóm város „legkülső régiói” státuszát, javasolja vámuniós integrációjukat, és delegálni fogja a két autonóm spanyol várost a Régiók Európai Bizottságába is – tette hozzá.

Felszólalásában szorgalmazta VI. Fülöp király mielőbbi ceutai látogatását, miután húsz éve nem járt spanyol uralkodó az autonóm városban.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »