Előbb vizsga, aztán vezetés: szeptembertől szigorodtak a jogosítványszerzés szabályai

Előbb vizsga, aztán vezetés: szeptembertől szigorodtak a jogosítványszerzés szabályai Tornyai Bianka2026. 09. 03., cs – 12:17

Megváltoztak a jogosítvány megszerzésének szabályai szeptembertől. Csak azok ülhetnek volán mögé, akik előzetesen teljesítik az elméleti vizsgát. A törvénymódosítás célja, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés.

Szlovákiában szeptembertől nehezebb megszerezni a vezetői engedélyt és az egész képzési folyamat is megváltozik. A belügyminisztérium által kidolgozott, a közúti közlekedésről szóló 8/2009-es, valamint az autósiskolákról szóló 93/2005-ös törvény jóváhagyott módosítása szigorúan elválasztja az elméleti felkészítést a gyakorlati vezetéstől és szigorú határidőket szab meg, amelyek elmulasztása akár a tanfolyam teljes újrakezdését is jelentheti, vagyis jelentősen szigorúbb feltételek várnak a leendő sofőrökre. 

A korábbi rendszer, amelyben a tanulók az elméleti órák mellett párhuzamosan már vezethettek a gyakorlópályán vagy a városi forgalomban, végleg megszűnik. A leendő sofőrnek mostantól először teljesítenie kell az elméleti előadások teljes blokkját, majd sikeresen le kell tennie a hivatalos állami elméleti vizsgát, csak ezután kaphat engedélyt arra, hogy volán mögé üljön. Az oktatóknak így a valódi közúti forgalomban már nem kell az alapvető közlekedési táblákat vagy az elsőbbségadás szabályait külön megtanítaniuk.

Önálló jelentkezés

A reformmal együtt jár az egész folyamat digitalizálása is, ami nagyobb felelősséget ró a jelentkezőkre. A tanulóknak önállóan, az állami elektronikus portálon keresztül kell jelentkezniük az elméleti vizsgára. Ehhez azonban szigorú határidők kapcsolódnak:

Hírdetés

3 hónap az elméleti vizsgára: Az elméleti vizsgára legkésőbb az elméleti oktatás befejezésétől számított három hónapon belül kell jelentkezni. Ha a teszten nem sikerül átmenni, vagy a határidőt elmulasztják, az egész tanfolyamot elölről kell kezdeni.

3 hónap a kérelem benyújtására: Ugyanez a három hónapos határidő vonatkozik a vezetői engedély kiadására irányuló kérelem rendőrségen történő benyújtására is, miután a jelentkező sikeresen teljesítette a teljes képzést.

6 hónap a gyakorlati vizsgára: A gyakorlati vezetési vizsgára a tanulót az autósiskola jelenti be, ezt pedig a gyakorlati képzés befejezésétől számított hat hónapon belül kell megtennie. A rendőrség ezt követően rendszerint 15 napon belül kijelöli a vizsga időpontját.

Gyakorlati képzés a vizsga után

A gyakorlati képzésre csak az elméleti rész teljesítése és a sikeres teszt után kerülhet sor. A tanuló vezetőnek először a biztonságos gyakorlópályán kell alapozó gyakorláson részt vennie, csak utána vezethet a valódi közúti forgalomban. A teljes folyamatot a rendőrségi vizsgabiztos felügyelete mellett végzett gyakorlati záróvizsga zárja.

A törvénymódosítás készítői azt remélik, hogy a lépéssel hatékonyabbá válik a rendszer, csökkenni fognak az autósiskolák bürokratikus terhei és az utakra csak alaposan felkészült jelöltek kerülhetnek. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »