A klasszikus diplomácia és a kulturális diplomácia már nem versenytársa egymásnak, hanem egymásra támaszkodnak, sőt kiegészítik egymást – hangsúlyozta Orbán Anita külügyminiszter a 2026. évi Kulturális Diplomáciai Értekezlet megnyitóján csütörtökön Budapesten.
(Cikkünk frissül.)
A miniszter azt mondta, ennek jegyében kell kialakítaniuk az intézményi együttműködés formáit. A külügyért és a kultúráért felelős, két illetékes tárca között a kormány megalakulását követően rögtön megkezdődött – és ma is folyamatban van – az egyeztetés a magyar kulturális diplomácia feladat- és hatáskörének, valamint intézményi struktúrájának átalakításáról – magyarázta.
Orbán Anita hangsúlyozta: nyitottak a kulturális kormányzat azon igényére, hogy együtt és érdemben lépjenek előre a kulturális diplomáciai tevékenységben. Számítanak a kulturális tárcára a kulturális intézetek vezetőinek, munkatársainak kiválasztása során is – fűzte hozzá.
„A kultúrdiplomata legfőbb követelménye a műveltség. Az, hogy a kultúrát önmagáért becsülje és szeresse. Hogy a kultúrára ápolandó és gazdagítandó örökségként tekintsen”
– jelentette ki a miniszter.
Orbán Anita felidézte, hogy a kulturális diplomácia „önálló arcéle” a huszadik század elején alakult ki, az első külföldön létrehozott állami intézménye a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet volt. Úgy folytatta: ezzel egyidőben a berlini egyetemen megkezdte munkáját az első folyamatosan működő magyar tanszék, és megszületett a hungarológia tudománya.
A miniszter szerint a kultúra megújuló erőforrás, a kultúrdiplomácia pedig nem más, mint külpolitikai hatások előidézése kulturális eszközökkel.
Orbán Anita célként jelölte meg, hogy a kultúrát Magyarország reputációjának, országimázsának szolgálatába állítsák. Ehhez olyan diplomaták szükségesek, akik a kulturális identitással szerveződött hagyományt és az új kulturális értékek közvetítését egyaránt feladatuknak vallják. „Hiszen aki nem hisz a kultúra erejében, az nyilván nem tudja felhasználni azt külföldi hatások elérésére sem” – mutatott rá.
A külügyminiszter azt is elmondta, hogy a klasszikus és kulturális diplomácia között egészséges feszültség húzódik, de ez a dinamika nem romboló hatású, hanem előre visz. Rögzítette: a két illetékes tárca közösen fogja kialakítani a külügyi stratégia részeként elkészülő kulturális diplomáciai stratégiát is.
Orbán Anita közölte: Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára felügyeli majd a kulturális diplomácia területét.
Kérdésre válaszolva a miniszter kijelentette: Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban szilárd az álláspontjuk, a gyorsított eljárást semmilyen körülmények között nem támogatják. Most azt várják – folytatta –, hogy a júniusban kitárgyalt kisebbségi megállapodást hajtsák végre az ukránok.
Mint mondta, az ukrán parlamentnek kell elfogadnia azokat a törvénymódosításokat, amelyek biztosítják a magyar kisebbség jogait az oktatás, a kultúra és a politikai képviselet terén. A megállapodás oktatást érintő részének végrehajtási határideje 2026. december 31., más területei esetében pedig 2027-ben várható a helyzet rendezése – ismertette a miniszter.
Független kulturális diplomácia
A kulturális diplomácia stratégiai befektetés. Visszaadjuk a szakma függetlenségét, és megszüntetjük azt a gyakorlatot, amelyben a politikai szempontok átvették a szakmai döntések helyét – ezt már Tarr Zoltán mondta a Külügyminisztériumban a Kulturális Diplomáciai Értekezleten mondott beszédében.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kiemelte: a kulturális diplomácia célja megmutatni Magyarországot a világnak és bekapcsolni a kulturális vérkeringésbe. „A Liszt Intézetekre nem kiállítótérként tekintünk, hanem aktív térként, ahol a maga megújulását kereső és azon dolgozó nemzet beszélgetést kezdeményez, és büszkén osztja meg a világgal tapasztalatait, értékeit és lendületét”.
Tarr Zoltán szerint a kulturális stratégia építése a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium és a külügyi tárca partneri együttműködésében, egymást kiegészítve tud a lehető legmagasabb szintre jutni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


