Mostantól már a 15 év alattiak is közlekedhetnek kerékpárral a járdán. A korábbi szabályozás ezt csak a tíz év alatti gyermekek, az őket kísérő személyek, valamint a kerékpáron gyermeket szállítók számára tette lehetővé. Ez utóbbiakra vonatkozó szabályok nem változtak. Mindez a közúti közlekedésről szóló törvény kedden (szeptember 1-jén) hatályba lépett módosításából következik.
A kerékpárosoknak továbbra is fokozottan ügyelniük kell a gyalogosokra. A járdán csak akkor közlekedhetnek, ha nem veszélyeztetik és nem is akadályozzák őket, továbbá legfeljebb gyalogos tempóban haladhatnak. Kizárólag a járda jobb oldalát használhatják.
„A javasolt módosítás célja, hogy a jelenlegi szabályozáshoz képest a 10–14 éves, önállóan közlekedő gyermekek is kerékpározhassanak a járdán. Tizedik életévük betöltése után ugyanis a gyermekeknek kerékpárral vagy az úttesten, vagy a kerékpáros-infrastruktúrát használva kell közlekedniük.
A korhatár megemelése arra reagál, hogy a kerékpáros-infrastruktúra állapota a gyakorlatban gyakran nem megfelelő, valamint azt a célt szolgálja, hogy elősegítse az általános iskolás tanulók önálló iskolába járását”
– indokolta az általa előkészített jogszabály-módosítást a belügyminisztérium.
SZE/Felvidék.ma/TASR
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


