16 márka 107, hazai boltokban és webshopokban megvásárolható mosógépét vizsgáltuk laboratóriumban. A tesztből az is kiderült: hasonló árért egészen eltérő mosási teljesítményt kaphatunk, és a gyorsaság vagy az alacsony fogyasztás sem mond el mindent arról, mit tud valójában egy készülék.
Egy mosógép hosszú évekre szóló és sokszor több százezer forintos beruházás. Vásárláskor könnyű összevetni az árat, a kapacitást vagy az energiafogyasztási besorolást, de éppen azt nehéz előre megítélni, ami használat közben a legfontosabb: mennyire lesznek valóban tiszták a ruhák. Nemzetközi együttműködésben, egységes módszertan alapján 107 mosógépet teszteltünk a mindennapi használat során fontos szempontok szerint.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.Ha egy dolgot várunk egy mosógéptől: mosson jól
A laboreredmények ezen a legalapvetőbb ponton hozták az egyik legmeglepőbb eredményt. A 107 vizsgált készülék közül 10 csak elégséges (⭐⭐), 5 pedig elégtelen (⭐) minősítést kapott mosási hatékonyságra. Vagyis nagyjából minden hetedik tesztelt mosógép gyengén teljesített abban, amiért megvesszük.
Az elégtelenül mosó modellek között volt például a Samsung WW90FG3M05AW és a Candy GD 26SS6-S. Mindkettő átlagosan 152 000 forint körüli áron volt elérhető a teszt publikálásakor. Közben a Hisense WF3S9043BB3 körülbelül 151 000 forintos átlagárral az élmezőnyben végzett a mosási teljesítmény vizsgálatakor.
Ár alapján megítélni egy termék várható teljesítményét félrevezető lehet. Ráadásul éppen a mosási teljesítmény az, amit a termék adatlapjából sem tudunk megállapítani.
A márkanév sem elég: modellenként nagy lehet a különbség
A teszt azt is megmutatja, miért érdemes konkrét modellt, nem pusztán márkát választani. Miközben a Samsung WW90FG3M05AW a leggyengébben mosó készülékek között szerepelt, a Samsung WW11DG5B25AE a legjobbak között végzett.
„Teljesen érthető, ha egy márka termékével korábban jó tapasztalatunk volt, a következő vásárláskor is annak a kínálatából szeretnénk majd válogatni. Tapasztalataink alapján csupán arra szeretnénk felhívni a vásárlók figyelmét, hogy egy márkán belül is nagyok lehetnek a különbségek. Ha nem járunk utána a konkrét termék valós teljesítményének, könnyen csalódhatunk a kedvenc márkánkban is.” – Füves Eszter, a terméktesztek projekt vezetője.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.A gyorsaság nem minden esetben előny
A teszteket minden esetben pamut és műszálas programon is elvégeztük. A mért mosási időket ruhakilogrammonkénti értékre számoltuk át, hogy az eredmények összehasonlíthatóak legyenek. Az eredmények az alábbi értékek között mozogtak: pamut programon 13 és 44 perc/kg, műszálas programon 12 és 47 perc/kg.
A leggyorsabb mosási időt pamut programon a Samsung WW90FG3M05AW produkálta – ugyanaz a modell, amely a mosási hatékonyságban a leggyengébbek között szerepelt. A tesztelt termékek esetében gyakran előfordult, hogy a rövidebb mosási idő gyengébb mosási teljesítménnyel párosult.
A gyorsaság kényelmes tulajdonság, de nem érdemes önmagában döntési szemponttá tenni. A rövidebb program akkor előny, ha közben a ruha tisztaságából sem kell engedni.
Miért olyan fontos az öblítési hatékonyság?
Az öblítési eredmények egy kevésbé látványos, mégis fontos különbségre hívták fel a figyelmet. A legtöbb vizsgált gépnél maradt mosószer a ruhákban az öblítés után. Két felültöltős Indesit modell, a BTW L60400 és a BTW S50400 különösen gyengén teljesített ezen a területen, míg a Whirlpool WAM 99WB kapta a legjobb értékelést ilyen szempontból.
Az öblítési teljesítmény a boltban kevésbé kézzelfogható adat, pedig mindennapi használatban fontos lehet, különösen az érzékeny bőrűek számára.
A víz- és energiatakarékosságról a mosási eredménnyel együtt érdemes beszélni
A tesztben a víz- és energiafogyasztást is ruhakilogrammonkénti értékre számolták át, hogy a különböző kapacitású gépek összehasonlíthatók legyenek.
A különbségek jelentősek voltak: pamut programon 0,08–0,23 kWh/kg energia- és 8,06–17,3 l/kg vízfogyasztást mértek, műszálas programon pedig 0,04–0,22 kWh/kg, illetve 9,55–20,93 l/kg között szórtak az értékek. Ez programtól függően energiafogyasztásban akár ötszörös, vízfogyasztásban pedig kétszeres különbséget jelent a legkevesebbet és legtöbbet fogyasztó gépek között.
A laboreredmények szerint az alacsonyabb víz- és energiafogyasztás egyes esetekben a mosási hatékonyság rovására ment. Ezért fontos, hogy ellenőrizzük, milyen mosási hatékonyságra számíthatunk a kiszemelt takarékos mosógéptől.
Tudj meg többet! A teljes teszt itt érhető el.
A teszt egyik legfontosabb tanulsága az, hogy nincs egyetlen adat, amelyből megmondható lenne, melyik készülék lesz jó választás egy adott háztartásnak. A teljes tesztben 16 márka 107, Magyarországon megvásárolható mosógépének eredményei hasonlíthatók össze hét fő vizsgálati szempont szerint, így mindenki láthatja, miben erős és miben gyenge a kiszemelt modell.
Miért érdemes fizetni a teszteredményért?Ingyenes tesztoldalakat könnyű találni az interneten. Sokszor azonban ezeket az oldalakat a termék mögött álló gyártók, forgalmazók támogatják, és nem kell túl alaposnak vagy tudományosnak lenniük ahhoz, hogy magukat tesztnek nevezzék. Ezek az értékelések inkább bújtatott reklámnak tekinthetők.A Tudatos Vásárlók terméktesztjei pártatlanok, tudományosak, alaposak és sajnos sok pénzbe kerül az elkészítésük.Tesztjeinkben több tízmillió Ft összértékű, anonim módon vásárolt gépeket vizsgálunk.A mi tesztjeink mindig függetlenek a gyártóktól és a forgalmazóktól, a saját pénzünkön tesztelünk – ezért kérjük a hozzájárulásodat.
Mosógépet, kávéfőzőt, porszívót, hűtőt, air fryert vennél? Több ezer terméket hasonlítottunk össze, hogy Neked ne kelljen. Segítünk jól választani! Teszteredmények a Tudatos Vásárlók Egyesületének termékteszt oldalán.
Ez a poszt Minden hetedik tesztelt mosógép gyengén mosott először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.
Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »


