Pilhál György: A szabósegéd is megoldotta

Pilhál György: A szabósegéd is megoldotta

Jut eszembe, az ÁVH (mely 1948-ban épp ilyentájt, szeptember elején alakult) vezetőjének, Péter Gábornak sem volt jogi végzettsége.

Mint azt már tudjuk, a közbeszédben új ÁVH-nak nevezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére helyezett Unger Anna Rózának nincs jogi végzettsége. Ami azért érdekes, merthogy a gondjaira bízott szervezet a tervek szerint bármilyen vizsgálatot indíthat, vádat emelhet, vádképviselet láthat el, lehallgathat, fedett nyomozókat alkalmazhat és így tovább…

Jut eszembe, az ÁVH (mely 1948-ban épp ilyentájt, szeptember elején alakult) vezetőjének, Péter Gábornak sem volt jogi végzettsége. Egyszerű szabósegéd volt, mielőtt a kommunistákhoz, majd a Párt Ökléhez szegődött, ám ez csöppet sem gátolta szerteágazó munkája során: őrizetbe vétel, házkutatás, nyomozás, levelek ellenőrzése, telefonok lehallgatása, vallatás (benne némi megfélemlítés, veseöklözés, zsarolás, gyógyszeres „kezelés”), internálás stb. Ami a lényeg: a belső hangulatról készített „országjelentések” már kora reggel fölöttese, Rákosi Mátyás íróasztalán feküdtek.

Hírdetés

Érdekes, hogy Ruff Bálint kancelláriaminiszter, Magyar Péter jobb keze, aki keresztülvitte Anna Róza asszony megválasztását, pontosan tudta, hogy jelöltjének nincs jogi végzettsége. Sőt vezetői gyakorlata sincs. (Arra gondolni sem merünk, hogy ezen a poszton nem a jogi, hanem a politikai szempontok lesznek fontosak.)  

Talán nem véletlen, hogy a pályáját az SZDSZ környezetében kezdő Ruff Bálint szinte minden fellépésében ránk köszönnek a Rákosi Mátyásig visszavezethető módszerek. Terveiről nyilatkozván meg is mondta: a legkeményebb szabályokkal számolhatunk, amit Magyarország valaha látott. Ahhoz pedig nem kellenek jogok, jogászok.

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »