A Nyíregyházi Egyházmegye oktatási-nevelési intézményeinek mintegy hetven igazgatója, helyettese és lelkivezetője vett részt augusztus 28-án a nyíregyházi Szent Miklós-házban tartott tanévnyitó értekezleten. Az eseményen ismertették az új tanév feladatait, a legfrissebb adatvédelmi és gazdasági információkat, valamint a személyi változásokat, és hivatalosan is megnyitották a 2026/2027-es tanévet.
A rendezvény közös imaórával kezdődött. Kovács Csaba pasztorális referens az új tanév mottójához kapcsolódóan – „Itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8) – tartotta meg elmélkedését.
Beszédében rámutatott: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2027-es esztendőt a hivatások évének jelölte ki, ehhez illeszkedve a görögkatolikus intézmények már az idei tanévkezdettől kiemelt figyelmet fordítanak a saját és a rájuk bízott gyermekek hivatásának gondozására. A résztvevők egy táblát is kézhez kaptak a bibliai idézettel, amely a tanév során minden intézményben jól látható helyen hirdeti majd ezt az üzenetet.
Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, és megköszönte a pedagógusok és intézményvezetők munkáját.
Közelmúltbeli ukrajnai útjának személyes tapasztalatait megosztva hangsúlyozta a felelősségvállalás, a személyes jelenlét és az imádságos háttér fontosságát a keresztény nevelési-oktatási munkában. Majd hivatalosan is megnyitotta a tanévet.
A tanévnyitó keretében az adatvédelmi, gazdasági és pénzügyi tájékoztatókat követően Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna, az oktatási iroda vezetője tartott előadást, amelyben az elmúlt időszak értékelése mellett ismertette az elkövetkező év feladatait.
A tanácskozáson bejelentették a személyi változásokat, és elköszöntek a nyugdíjba vonuló Grunda János atyától, aki befejezte tanácsadói tevékenységét.
Grunda János hálás szívvel mondott köszönetet a közös szolgálatért, és arra intette a vezetőket, hogy az Isten után legfontosabb az ember. „Szeressétek kollégáitokat!” – buzdította az igazgatókat egymás és a munkatársak megbecsülésére.
A rendezvényen a lelkivezetők külön egyeztetést tartottak a tanévi lelkipásztori feladatokról. Közös ebéddel zárult a program.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: P. Tóth Nóra
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


