99 évre a fővárosé lehet több ikonikus budapesti közterület

99 évre a fővárosé lehet több ikonikus budapesti közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.

Vitézy Dávid szakminiszternek a budapesti ingatlanok fejlesztésével és vagyonkezelésével, valamint a közúti közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról szóló javaslata a parlamenti honlapon olvasható.

Az előterjesztés szerint az V. kerületi Vörösmarty tér, Podmaniczky tér, Széchenyi tér és József Attila utca október 1-jétől 99 évre ingyenesen a Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne az V. kerületi önkormányzattól. A döntést városfejlesztési közfeladatok hatékonyabb ellátásával indokolják.

A javaslat szerint hatályát veszti az a rendelkezés, amely a belvárosi Erzsébet tér üzemeltetését korábban az V. kerületi önkormányzatra bízta azzal, hogy a zöldfelületek és közösségi tér fejlesztésére és karbantartására vonatkozó üzemeltetési szerződéseket az állam nevében az MNV Zrt. kötheti meg. Vitézy Dávid javaslata szerint a szerződéskötéssel kapcsolatos korlátozás fenntartása nem indokolt.

Az előterjesztés ugyancsak fővárosi vagyonkezelésbe adna több XXII. kerületi ingatlant is, amelyek a Duna partvonala mellett helyezkednek el. Ezt azzal indokolják, hogy a rakpartok településrendezési szabályozása fővárosi hatáskör.

A törvényjavaslat a Planetárium hasznosítása és felújítása érdekében az ingatlan vagyonkezelői jogát a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattól a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak adja át.

Hírdetés

A módosítások érintik a Városligetet is: szétválasztják a fenntartási és beruházási feladatokat, az állami beruházásokért felelős miniszter – Vitézy Dávid – pedig jogosult lesz arra, hogy az építtető személyéről nyilatkozattal döntsön. A döntés alapján az építtető a miniszter, a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaság vagy költségvetési szerv lehet.

Az állami beruházásokért felelős minisztert arra is feljogosítanák, hogy a Budai Palotanegyedben folyamatban lévő beruházások lezárása érdekében nyilatkozatával építtetőként jelöljön ki egy állami céget vagy költségvetési szervet.

Állami vagyonkörben tartaná a javaslat a Sorsok Háza épületegyüttesét és a hozzá tartozó szomszédos telkeket, amelyeket korábban az MTK-nak terveztek ingyenesen átadni, a Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja beruházás megvalósítása érdekében.

A törvényjavaslat szerint létrejönne a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, amely a budapesti fejlesztéspolitika koordinációs és javaslattevő szerveként működne.

A tanács tíz tagból állna, akik közül öt a kormányt, öt pedig a Fővárosi Önkormányzatot képviselné. A döntéseket egyhangúlag hoznák meg. A javaslat szerint a tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke a főpolgármester lesz, a kormányfőt akadályoztatása esetén az általa kijelölt miniszter helyettesítheti.

Vitézy Dávid hétfőn jelentette be, hogy újra létrehozzák a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát. Azzal indokolt: kormány és a főváros együttműködése nélkülözhetetlen, és ennek új szakmai, politikai kereteket adnak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »