Megállhatott a magyar elsősök számának csökkenése – ezt mutatják az előzetes adatok Koleszár Linda2026. 09. 01., k – 14:53
A Rákóczi Szövetség előzetes adatai szerint 3193 gyermek kezdte meg tanulmányait idén szeptemberben a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolákban. Bár ez elsőre további visszaesésnek tűnhet, az előzetes és a későbbi hivatalos adatok közötti eltérést figyelembe véve a végleges létszám a tavalyihoz hasonlóan alakulhat. Ez arra utalhat, hogy a 2023-as csúcsot követő két év csökkenése idén megtorpant.
Szeptember 1-jén Szlovákia-szerte megkezdődött a 2026/2027-es tanév. Országosan több mint 57 ezer gyermek lépett be először az alapiskolák kapuján, közülük több ezren magyar tannyelvű intézményben kezdték meg tanulmányaikat.
A Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programjának augusztus végéig összesített előzetes adatai szerint 3193 elsős kezdte meg tanulmányait magyar alapiskolában.
Ez azonban még nem a végleges, hivatalos létszám: az adatbázis többek között nem tartalmazza az évismétlőket, és a tanévkezdés körüli átiratkozások miatt is változhat a szám.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a programban szereplő előzetes adat mintegy 10 százalékkal maradhat el a később közzétett hivatalos létszámtól. Ennek alapján az idei magyar elsősök végleges száma 3400–3500 körül alakulhat.
Három éve még közel 3900 elsős volt
Az elmúlt évek adatai jelentős változásokat mutatnak. A nemrégiben megjelent Szlovákiai Magyar Közoktatási Atlaszban megjelent adatok szerint a 2020/2021-es tanévben 3341 gyermek kezdte meg tanulmányait magyar tannyelvű alapiskolában, egy évvel később már 3667. A növekedés 2022-ben is folytatódott, amikor 3819 magyar elsős került az iskolákba.
A létszám a 2023/2024-es tanévben érte el az elmúlt időszak csúcsát: 3854 elsős kezdett magyar iskolában, ami 2006 óta a legmagasabb értéknek számított.
A következő tanévben azonban megfordult a tendencia. A 2024/2025-ös tanévben 3635 magyar elsős szerepelt a statisztikákban, vagyis egyetlen év alatt 219-tel, mintegy 5,7 százalékkal csökkent a létszám.
Két év alatt majdnem 400-zal csökkent a létszám
A visszaesés a 2025/2026-os tanévben is folytatódott. Ekkor 3454 gyermek kezdte meg első osztályos tanulmányait magyar tannyelvű alapiskolában. Ez újabb 181 fős, csaknem 5%-os csökkenést jelentett.
A 2023-as 3854 fős csúcshoz képest így két év alatt 398-cal, több mint 10 százalékkal lett kevesebb a magyar elsős.
Az idei 3193 fős előzetes adattal ugyanakkor nem érdemes közvetlenül összevetni a korábbi évek végleges számait. Amennyiben a végleges létszám valóban 3400–3500 között alakul, az idei tanév inkább stagnálást, illetve kisebb változást jelenthet a tavalyi 3454 főhöz képest.
A demográfia egyre nagyobb kihívást jelent
Fontos hangsúlyozni, hogy a magyar elsősök számának alakulását nem kizárólag az befolyásolja, hogy a magyar családok milyen tannyelvű iskolát választanak gyermeküknek. Egyre nagyobb szerepet játszanak a demográfiai folyamatok is: az iskoláskorba lépő gyermekek korosztályainak létszáma országosan csökken.
A következő években ezért a szlovákiai magyar alapiskolák számára is egyre fontosabb kérdéssé válhat, hogy a kisebb létszámú korosztályokból hány család választ magyar tannyelvű oktatást.
Az elmúlt hat év adatai mindenesetre jól érzékeltetik a változást: míg 2020-ban 3342 magyar elsős kezdte meg tanulmányait, 2023-ra számuk 3852-re emelkedett. Az ezt követő két évben azonban ismét jelentős visszaesés következett be. Hogy 2026 valóban a csökkenő tendencia megtorpanását jelenti-e, azt a tanév végleges hivatalos statisztikái mutatják majd meg.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


