Félmilliárdos beruházás a bősi erőműben, ami az ellenzéknek és az SNS-nek sem tetszik Tornyai Bianka2026. 09. 01., k – 12:37
A Demokraták a bősi turbinák korszerűsítéséről szóló teljes, 465 millió eurós szerződés nyilvánosságra hozatalát követelik, amelyet az állami Vízépítő Vállalat írt alá az osztrák–szlovák Andritz Hydro–VUJE konzorciummal.
A Demokraták az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény alapján kérelmet nyújtanak be a bősi turbinák felújításáról aláírt szerződéssel kapcsolatban.
„A legérdekesebb a 32 oldalas végleges ajánlat. Az egészet kitakarták, feltételezem, hogy az üzleti titokra fognak hivatkozni”
– mondta Michal Kiča, a Demokraták alelnöke, aki szerinte a beruházás ára több kérdést is felvet. Korábban a munkálatok költségét mindössze 80 millió euróra becsülték, később 230 millió euróra, a jelenlegi tender kezdetén pedig 370 millió euróval számoltak. A végleges, 465 millió eurós ár így csaknem 100 millió euróval magasabb a legutóbbi becslésnél.
„Olyan rosszul összeállított tendert örökölt a bősi vízerőmű felújítására az előző Smer kormánytól az azt követő, hogy le kellett állítani, amit pedig Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter írt ki, azt ő maga állította le 2025-ben”
– jelentette ki Michal Kiča.
Homályos részletek
A párt szerint a közbeszerzés lebonyolításának részletei sem egyértelműek. Ideális esetben ugyanis az árnak a cégek közötti verseny eredményeként kellene kialakulnia. Az állami Vízépítő Vállalat (Vodohospodárska výstavba) állítása szerint három érdeklődő volt, az ajánlatok értékelését tartalmazó táblázatban azonban csak a győztes ajánlat szerepel, a többi pályázóról nincsenek részletek.
A Demokraták arra is felhívják a figyelmet, hogy a neves osztrák vállalat mellett a konzorcium tagja a szlovák VUJE atomenergetikai vállalat is. A kormány atomenergia-fejlesztésért felelős meghatalmazottja, Peter Líška korábban a VUJE-nél dolgozott.
A Demokraták részletes információkat kérnek arról is, hogy a konzorcium egyes tagjai milyen arányban vesznek részt a munkában, illetve milyen feladatokat látnak el.
Az SNS szerint is túl drága
A Szlovák Nemzeti Párt is ellenzi a felújítást ezekkel a feltételekkel, igaz, ők elsősorban Taraba távozását szeretnék elérni a környezetvédelmi miniszteri posztról. Az SNS most azt állítja, hogy azt a félmilliárd eurós közbeszerzést, amelyet Fico és Taraba jelentett be, törölni kellene, mert túl drága.
„Az SNS meggyőződése, hogy a szóban forgó megrendelés csaknem egyharmaddal alacsonyabb áron is megvalósítható. A Szlovák Nemzeti Párt ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy az új miniszter törölje ezt a tendert, és elmagyarázza a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének, hogy bár a felújítás létfontosságú a bősi vízerőmű számára, nem lehet a Vízépítő Vállalat számára ellehetetlenítő hatású”
– áll az SNS által kiadott közleményben.
Az SNS szerint egy ilyen jelentőségű beruházást jóval szélesebb körű nyilvános vitának, átlátható gazdasági értékelésnek és alapos szakmai elemzésnek kellett volna megelőznie. Andrej Danko pártelnök már a múlt héten arról beszélt, hogy megdrágult a bősi turbinák felújítása:
„Május végén világosan megállapodtunk abban, hogy ha nem javulnak a kapcsolatok, Taraba úr magától távozik. De mi kezdett történni? Tender tender után. Vízépítő Vállalat, 500 milliós tender, természetesen jóval drágábban, mint korábban”
– mondta Danko.
Elhúzódó felújítás
A bősi vízerőmű nyolc turbinájának fokozatos, a tervek szerint 10 évig tartó korszerűsítéséről szóló 465 millió eurós beruházást Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter jelentette be tegnap. A projekt azonban tovább élezheti a kormánykoalíción belüli feszültségeket, mivel az SNS már hónapok óta Tomáš Taraba távozását sürgeti. Az SNS a közbeszerzés törlését követeli arra hivatkozva, hogy a beruházás csaknem egyharmaddal olcsóbban is megvalósítható lenne, és a félmilliárd eurós tender előtt szélesebb körű nyilvános vitára, átlátható gazdasági értékelésre és szakmai elemzésre lett volna szükség. A turbinák felújítására 2015 óta többször próbáltak tendert kiírni, de az eljárásokat rendre törölték vagy nem zárták le. Az akkori becslések még 80 millió euró körüli költséggel számoltak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


