Augusztus utolsó szombatján Apátújfaluban jelképes felvonulással kezdődött a falunapi ünnepség. A felvonulók egy része Bátorfalu, másik része Szlovákgyarmat felől érkezett a főtérre, ahol találkozott a két ünnepi menet jelképezve, hogy Apáti és Újfalu 120 éve egyesült. Innen már együtt vonultak a községi parkba, a szabadtéri színpad nézőterére, ahol Sabó Nikoleta polgármester asszony ünnepi megnyitójával vette kezdetét a délutáni kultúrműsor.
„Különleges és lélekemelő pillanat a mai” – kezdte ünnepi beszédét a polgármesternő, majd így folytatta: „Amikor végignézünk a Csáb-patak völgyében fekvő, gondozott otthonainkon, a megújult tereinken, hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy ezt a virágzó települést Apátújfalunak hívják. Pedig a történelem órája pontosan 120 évvel ezelőtt, 1906-ban ütötte el azt a percet, amikor két különálló, ősi világ – Apáti és Újfalu – kezet fogott egymással, hogy sorsukat végleg egybefonják.”
Beszédének további részében
a múlt tükrébe nézve felidézte, hogy az egykori Apáti 120 évvel ezelőtt egy apró, de annál büszkébb kisközség volt.
Neve nem volt véletlen, hiszen a gyökerei a bozóki premontrei prépostság 1135-ös alapításáig nyúltak vissza. Az egykori egyházi birtok a századfordulóra egy zárt, családias fészekké vált. Mindössze 20 ház állt itt, alig több mint 100 lakossal, dolgos emberekkel.
Újfalu történetével kapcsolatban rámutatott, hogy a vidék lüktető gazdasági motorja volt. Közvetlen szomszédságában, a patak túloldalán feküdt, és már a 14. században fontos vámhelyként, kereskedelmi csomópontként működött.
1906-ban ez a településrész már jelentősen nagyobb volt: 40 háza és több mint 300 lakosa adta a környék gazdasági erejét, ez a rész a nagybirtok világa volt.
Itt magasodott a Gyürky család büszke, klasszicista kúriája, és az monumentális emeletes uradalmi magtár, amely kőkeretes ablakaival ma is a falu legfontosabb építészeti mementója. Újfaluhoz tartoztak a környező gazdag puszták is – mint a későbbi Schusdek- vagy Pálházapuszta –, amelyek munkát és megélhetést adtak az itt élőknek.
Emlékeztett a polgármester asszony a továbbiakban az 1906-os egybekelésre, amely az összefogás diadala volt. Bár az államigazgatás már 1902-ben megfogalmazta az összevonás gondolatát, a bürokrácia malmai azonban lassan őröltek. A földhivatali nyilvántartások, a pecsétek és a közigazgatási fúzió pontosan 1906-ban zárult le véglegesen. Ekkor lépett életbe az új név: Apátújfalu.
A múltat felelevenítő tartalmas beszédének végén arról szólt, hogy Aapátújfalu ma is áll, fejlődik, és büszkén őrzi identitását.
„Megmaradtunk, mert az 1906-os alapítók megtanítottak minket arra, hogyan kell egy irányba evezni a folyón… Emlékezzünk tisztelettel az egykori 20 apáti és 40 újfalusi ház lakóira, a dédszüleinkre és ükszüleinkre. Az ő örökségük kötelez minket arra, hogy ezt a falut óvjuk, szépítsük, és ugyanezzel az összefogással adjuk át gyermekeinknek”
– zárta ünnepi megnyitóját a polgármester asszony.
Ami pedig a folytatást illeti, a szórakoztató műsorban elsőként a helyi óvodások léptek színpadra zenés, táncos programjukkal. Az apátújfalui jó hangú lányok és asszonyok alkotta Labdarózsa éneklőcsoport repertoárjában található szlovák és magyar dalait hagyományosan Janko Ďurík kísérte harmonikával.
Tapsolhatott a közönség az ipolybalogi Művészeti Iskola tehetséges zenészeinek (Miskey Matild, Guvara Lukáš, Kukučka Zolika, Ďurík Matúš), akik zongora- és furulyajátékukkal mutatkoztak be.
A 2017-ben alakult csábi Szeder Kórus színvonalas produkciója után a Groovehouse magyar popegyüttes két énekese, Judy és Zsolti ismert dalaikkal meghódították a nézők szívét. Őket követte a színpadon a lukanényei Liliomok tánccsoport, majd a Balassagyarmatról érkezett SayMyName gyermek-tánccsoport is nagy sikerrel szerepelt. Az egykori miskolci Index zenekar énekese, Cseh Tamás dalegyvelege is elnyerte a közönség tetszését, akárcsak a hrušovi Hruška népzenei együttes bemutatkozása is.
Már villanyfényben úszott a nézőtér az értékesebbnél értékesebb tomboladíjak sorsolás alatt, de ezzel még nem ért véget a műsorfolyam, hiszen a komáromi Tequila Showband együttes hajnalig szórakoztatta a mulatni, táncolni vágyó közönséget.
A rendezvény elmaradhatatlan része volt az étel- és italkínálat, a gyerekeket pedig ugrálóvár, arcfestés és egyéb attrakciók várták.
Fotók forrása: Apátújfalu község archívuma
Bodzsár Gyula/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


