A Szövetség jelöltje ellen indul Naszvadon a Szövetség komáromi járási elnöke

A Szövetség jelöltje ellen indul Naszvadon a Szövetség komáromi járási elnöke Lajos P. János2026. 08. 31., h – 16:27

Egymással mérkőznek majd meg Naszvad polgármesteri posztjáért a Szövetség jelöltjei. Molnár Zoltán a Magyar Szövetség hivatalos jelöltje, de indul ellene függetlenként Becse Norbert, a párt komáromi járási elnöke. 

Furcsa párharcok is lesznek az októberi önkormányzati választásokon. Példa erre Naszvad esete, ahol a Magyar Szövetség (Szövetség) két tagja indul egymás ellen a polgármesteri posztért. A 2020-ban városi rangra emelt települést jelenleg is a Szövetség polgármestere, Molnár Zoltán irányítja, a párt hivatalosan őt indítja az októberi választáson is. 

Becse Norbert is bejelentkezett 

A jelölés utolsó lehetséges napján, augusztus 25-én azonban függetlenként bejelentkezett a versenybe Becse Norbert, a Szövetség komáromi járási szervezetének az elnöke is. „Úgy látom, hogy a Naszvad többre érdemes, és úgy érzem, hogy tenni is tudnék ennek érdekében” – indokolta indulását lapunknak Becse. Szerinte a párton belül nem okoz problémát, hogy a párt saját jelöltje ellen indul függetlenként, szerinte  a párt alapszabálya az ilyen helyzetben „megengedő”, nem kell felfüggesztenie sem a tagságát. 

„A járási elnökség elé vittem az ügyet, és konzultáltam erről az országos elnökkel is”

 – mondta lapunknak Becse. Elismeri ugyan, hogy nem szokványos ez a helyzet, de szerinte nem is példa nélküli. 

Naszvad a Komáromi járásban fekszik, vagyis járási elnökként neki is van ráhatása arra, hogy ki lehet a párt jelöltje az egyes településeken. Alapvetően ez a helyi szervezet joga, mivel azonban Naszvad város, ezért az országos elnökségnek is van beleszólása. Molnár indulását az országos elnökség hagyta jóvá. Becse állítja, hogy járási elnökként így nem sok beleszólása volt a naszvadi polgármesterjelölt kiválasztásába. 

A függetlenként való indulást azonban az alapszabály szerint a párt országos elnökségének kell jóváhagynia, a testület azonban ezt a jogot járási szintre delegálta. Vagyis a Becse Norbert vezette testület hagyhatja jóvá Becse független jelöltként való indulását. Habár az alapszabály szerint előzetes engedély kell az induláshoz, a járási elnökség várhatóan csak szerdán tárgyal erről a témáról, Becse azt állítja, ő nem fog szavazni. 

Ki az esélyes? 

Becse 2018-ban már indult a naszvadi polgármesteri posztért, akkor is Molnár Zoltán volt az ellenfele. Nyolc éve Molnár még függetlenként 52,6 százalékkal győzött, az MKP jelöltjeként induló Becse 31,9 százalékot kapott. A Szövetség 2022-ben már Molnárt indította, aki akkor 84,65 százalékkal nyert, egy független jelölt, Oslanec Zoltán volt az ellenfele, aki csak 15 százalékot szerzett. Becse szerint azonban van esélye a saját pártja által támogatott jelölttel szemben. „Úgy látom, nem esélytelenül indulok, szeretnék tenni a szülővárosomért. Ha nem tartanám esélyesnek magamat, el sem indulnék” – mondta Becse. 

Molnár Zoltán nem akarta lapunknak kommentálni, hogy Becse Norbert elindul ellene a választáson. Ő jelenleg is a Szövetség színeiben tölti be a polgármesteri posztot. 

„Mivel Naszvad is kiemelt településnek számít a Szövetség szempontjából, ezért az országos elnökség határozata alapján vagyok a párt polgármesterjelöltje Naszvadon”

 – mondta lapunknak Molnár. Becse indulásával egyáltalán nem akar foglalkozni. 

 Csenger: csak a választás után lesz vizsgálat 

A naszvadi helyzet Csenger Tibor, a párt országos alelnöke szerint is nagyon bonyolult, nem örül annak, hogy a párt jelöltjével szemben indul a párt járási elnöke. „A mostani helyzetre augusztus 25-én derült fény, amikor Becse Norbert függetlenként bejelentkezett a választásra. Az országos elnökség ezzel még nem tudott foglalkozni” – mondta lapunknak Csenger. A helyzet annál is bonyolultabb, mint ahogyan azt Becse leírta. 

„A függetlenként való induláshoz elég lenne a járási jóváhagyás, de ez kiemelt település, és itt a párt által elfogadott jelölttel szemben indul függetlenként”

 – írta le a helyzetet Csenger. A párt ennek ellenére nem fog nyomást gyakorolni Becsére, nem „nyúlnak bele a helyi viszonyokba”, egyelőre nem akarnak belső fegyelmi eljárást sem indítani a járási elnökükkel szemben. 

„Megvárjuk a választásokat, utána bizonyára lesz belső vizsgálat, de most nem szeretnénk újra megbontani a párt egységét”

 – mondta Csenger. Szerinte a komáromi járási elnökségben is voltak olyanok, akik csak utólag értesültek Becse indulásáról.  

Kapcsolódó cikkünk Gúta |

Hírdetés

Gútán Halász Béla (független) polgármester bemutatta azokat a képviselő-jelölteket, akiket a Csallóközi Városok és Falvak Társulásával (CSVFT) közösen indítanak az októberi választáson Nyitra megyében. Egyúttal Branislav Becík (Hlas) jelenlegi megyeelnök újraindulását támogatják.

Napok óta lehet tudni, hogy sikertelenek voltak a tárgyalások a Magyar Szövetség és a Komáromi járásban pártfüggetlen vonalon mozgó polgármesterei között. Utóbbiak közül ketten a párt Nyitra megyei listáján indulhattak volna az ősszel esedékes választáson, ám ez végül meghiúsult. A gútai városházán ma délelőtt így bemutatták azt a nyolc jelöltet, akiket a CSVFT-vel együttműködve indítanak a voksoláson. A jelölteken kívül számos más polgármester is megjelent támogatóként, köztük a Magyar Szövetség néhány tagja is.

Hét jelölt biztos

Halász Béla házigazdaként összefoglalta, mi eredményezte a jelenlegi felállást. A CSVFT-vel közösen partnerséget akartak kialakítani a Magyar Szövetség Komáromi járási szervezetével. A Nyitra megyei képviselőjelölti listán először két helyet kértek volna a járásbeli polgármesterek számára. A tárgyalások tavaly augusztusban kezdődtek, múlt héten pedig befejeződtek, majd Becse Norbert, a párt járási elnöke bejelentette a listájukat. Az egyeztetéseket Halászék Gubík László pártelnökkel folytatták.

„Úgy döntöttünk, hogy nyolc jelöltet indítunk a Komáromi járás érdekében, méghozzá azért, mert úgy gondoljuk, hogy több figyelmet, tiszteletet és felkészültebb, több, illetve alázatosabb képviselőket kíván a járás“ 

– hangsúlyozta a polgármester.

A listájukon Németh Nagy Andrea csicsói, Tóth Péter szilasi polgármesterek, valamint Szüllő Béla komáromi lakos, Pupák István ógyallai polgármester-jelölt, Sárközi János korábbi megyei képviselő, Kárpáty Ernő gútai alpolgármester és maga Halász Béla szerepelnek. A nyolcadik jelöltet – aki eredetileg Molnár Zoltán megyercsi polgármester lett volna – később jelentik be.

Végül beszélt arról is, hogy az idei megyei önkormányzati voksoláson nem kell a szavazatok szétforgácsolódásától tartani, sőt így talán még többen is elmennek szavazni – az eredményes jelöltjeik pedig mindenkivel együtt szeretnének majd működni a megyei testületben.

Becík mellé álltak

„Mivel az együttműködés az elmúlt négy évben nagyon jól működött Branislav Becík Nyitra megyei elnök úrral, ezért őt fogjuk támogatni az elnökjelöltségben” – jelentette be Halász, aki aztán igyekezett tisztázni a magyar párttal való viszonyukat is: 

„Mi nem a Magyar Szövetség ellen indulunk. Célunk, hogy a felvidéki, dél-szlovákiai magyarságnak 2027-ben képviselete legyen a parlamentben. Ennek nagyon fontos része, hogy a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járás a legerősebben induljon neki ennek a választásnak. Ha a független magyar emberek és a párt szövetséget tudnak kötni, akkor sokkal egyszerűbb lenne a parlamentbe vezető utunk” 

– hangsúlyozta.

Becíknek polgármesterek kellenek

Branislav Becík (Hlas) megyeelnök méltatta a jelenlevő polgármesterekkel (akik kiállását „világos jelnek” minősítette) négy éve folytatott közös munkát. Mint fogalmazott, 

fel sem merült benne a gondolat, hogy Halász Béla meghívására nem jön el Gútára „támogatni ezeket az embereket”. Szerinte rendkívül fontos, hogy a képviselői székekben az önkormányzatok képviselői is helyet kapjanak. Jelenleg azonban egy olyan polgármester sincs Gúta környékéről, aki ezt a feladatot ellátná.

Nyitra megye eredményeinek hosszas méltatása után elmondta, ugyan még nem jelentette be, hogy újraindul a megyeelnöki posztért, de nagyra értékeli azt a támogatást, amelyet Halász Béláéktól kapott – míg a Magyar Szövetségről (akikkel jelenleg koalícióban irányítják a megyét) többek között megjegyezte, hogy „az ő térfelükön pattog a labda”.

Újságírói kérdésre még kifejtette, korábbi polgármesterként pontosan tudja, milyen problémákkal szembesülnek a települések vezetői. Ahhoz pedig, hogy még magasabb színvonalú munkát végezhessen, olyan emberekre van szüksége, akik tudják, „mi van az egyes pontok mögött”. Ezzel szemben a megyei ellenzékéről úgy tartja, fogalmuk sincs arról, hogyan működik az önkormányzat.

A megyei választás után újra leülhetnek a párttal

Balódi László nemeshodosi polgármester (aki 2022-ben a Szövetség színeiben nyert), valamint a CSVFT elnöke kiemelte: szervezetük 97 községet és várost tömörít, amelyekben 185 ezer ember él. 

„Aki ezt az erőt nem látja, az hibát követ el“

 – hangsúlyozta, majd bírálva említette, hogy a Magyar Szövetség listáján nincsenek polgármesterek, ami szerinte azt jelenti, hogy a párt „rövidlátó”. Megemlítette, hogy a kialakuló helyzetben „mindenképpen harc lesz a magyar szavazatokért”. Balódi egyébként jelenleg is a Magyar Szövetség tagja, és a Dunaszerdahelyi járásban a párt listáján indul a megyei választáson.

Újságírói kérdésre aztán Halász Béla is több kritikus megjegyzést tett a Magyar Szövetség irányába. Neveket nem említve például sérelmezte, hogy a párt megyei képviselői nem álltak a tavalyi forgalomlassító tüntetések mellé, amelynek központja Gúta volt. Halász szerint Jozef Ráž (Smer) közlekedésügyi miniszter ennek hatására foglalkozik azzal, hogy kitiltsák a tranzitforgalmat a Komárom és Vágsellye közti másodrendű útról. 

A párttal való viszony kapcsán látszódott, hogy Halász potenciális tárgyalási alapot lát abban, ha jelöltjeik jól szerepelnek majd ősszel – ugyanis szerinte október után visszatérhetnek az egyeztetésekhez.

Molnár vajon kit támogat? 

Becse indulása azonban nem volt teljesen titkos, Andruskó Imre, a komáromi járási elnökség tagja legalábbis megértőbben nyilatkozott Becse indulásával kapcsolatban. Szerinte a naszvadi polgármesternek, Molnár Zoltánnak is voltak olyan lépései, amelyek nehezen összeegyeztethetőek a tagságával a Szövetségben. 

„Ott volt a háttérben, amikor Halász Béláék bejelentették indulásukat a megyei választásokon, és azon a rendezvényen jelen volt Branislav Becík, a Hlas megyei elnökjelöltje is”

 – mondta lapunknak Andruskó. Szerinte a a járási elnökség beleegyezik majd Becse indulásába, ő személy szerint nem fogja ellenezni. „Becse Norberttel már évek óta együtt működök, Molnár Zoltánt viszont nem ismerem, nem voltam vele kapcsolatban” – mondta Andruskó arra a kérdésre, hogy melyik jelöltet támogatná inkább. 

Megkérdeztük Molnár Zoltánt is Halász Béla és csapata esetleges támogatásáról, de erre a kérdésünkre is csak azt válaszolta, hogy nem kíván nyilatkozni erről az ügyről. A megyei választásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy természetesen tudja, hogy kire adja majd a voksát, de ezt nem fogja előre elárulni. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »