Nagyszombat megye az idei évben is támogatja a lakosok közösségi ötleteit. A részvételi költségvetés nyolcadik évében 150 ezer eurót oszt szét a megyei önkormányzat.
Nagyszombat megye lakosai ismét hasznos ötletekkel állhatnak elő, amelyek javíthatják környezetük életét. A megye elindítja a részvételi költségvetés nyolcadik évét, amelynek keretében
150 ezer eurót oszt szét civil és közösségi ötletek megvalósítására. A projektjavaslatokat 2026. szeptember 20-ig lehet benyújtani
– olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.
„A megyei részvételi költségvetés bizonyítja, hogy az emberek tudják a legjobban, mire van szüksége közösségüknek. Hét év alatt 323 projektet támogattunk és 1,4 millió eurót osztottunk szét a megvalósítóik között. Csak a tavalyi évben további 32 ötletet megvalósítását dotáltuk. Örömmel tölt el, hogy a részvételi költségvetés iránti érdeklődés továbbra is jelentős, emellett az emberek aktív részesei akarnak lenni a környezetükben bekövetkező változásoknak. Ezért folytatjuk a nyolcadik évvel” – mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat Megyei Önkormányzat elnöke.
Mint a közleményben írják,
a részvételi költségvetés lehetőséget ad a lakosoknak, hogy saját ötletekkel álljanak elő, és részt vegyenek annak eldöntésében, mire van szükség közösségeikben.
Például támogathatók a közterek fejlesztését célzó tevékenységek, a közösségek és a szomszédsági kapcsolatok erősítése, kulturális vagy fizikai tevékenységek, informális oktatási programok, illetve új helyi kezdeményezések. A projektekről ezt követően a nyilvánosság szavazással dönt 2026. december 1. és 16. között.
„A megyei részvételi költségvetés főként azokról az emberekről szól, akik valamit meg akarnak változtatni a környezetükben. Lehetőségem volt látni, hogyan segítik a támogatott tevékenységek a közösségeket. Az elmúlt évben a támogatott tevékenységek például a siket és más módon fogyatékkal élő gyermekeket és családjaikat, vagy a csillagászat élményalapú népszerűsítését célozták meg. Nagyszerű látni, amikor egy jó ötletből valami olyasmi születik, ami valóban segíti az embereket és egyesíti a közösségeket” – mondta Jakub Sejna, a részvételi költségvetés koordinátora.
PP/Felvidék.ma/Sajtóközlemény
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


