Vagy egyszerűen otthon piheg, ha nem muszáj, nem veszi nyakába a kinti kánikulát. És ilyenkor úgy tűnik, mintha megállt volna az élet. Na, ezt nagyon nem szeretem. Én is elutaztam egy időre, így nem túl igazságos, amit most itt pötyögök. De hazaérve rám szakadt a kiüresedett város miatti rossz közérzet. És közben van némi ellentmondás abban is, hogy amikor az ember elmegy egy bevásárlóközpontba, azért elég nagy a nyüzsgés, alig lehet parkolni. Lehet, hogy az a sok ember épp nyaralni készül újabb turnusban, most vásárol hátizsákot, sátrat, hálózsákot, fürdőruhát, kerekes bőröndöt? Vagy netán most érkeztek haza, és fel kell tölteni a kiürült kamrát, hűtőt? Akkor meg hol vannak napközben? Azért csak akad, aki nyáron is dolgozik, vagy mégsem? Az már igaz, hogy a nagy kánikula lelassítja, olykor bambává teszi az embert, fáradtabbnak érzi magát, mint kellene, nehezebben szánja rá magát, hogy kimozduljon a házból. Csak ha muszáj.
Szóval mindenesetre volt jó pár nap, amikor úgy éreztem magam, mint a rossz emlékezetű koronavírus-járvány alatt. Amikor alig járt lélek az utcákon. A lenti játszótér is csendesebb, mint év közben, és én szeretem, amikor felhallatszanak a hangok. Nemhogy zavarna, sőt. Mert, mint mondtam, szeretem, amikor zajlik az élet. Nem az őrült, eszement kapkodás, pörgés, csak a sima, a mindenkori hétköznap. Azt, mondjuk, kevésbé élvezem, hogy iskolaidőben az autók miatt végeláthatatlan dugóban őrjöng az ember, mert mindenkit a sarokig is visznek-hoznak. Bocsánatot kérek újból a kivételektől, azoktól, akik nem teszik. Vagy azért teszik, mert komoly okuk van rá. Azt sem szeretem, amikor türelmetlenül, összevissza teper mindenki, egymás tyúkszemére lépve. Nem az ilyenfajta pezsgés hiányzik, dehogy. De az uborkaszezon engem mindig egy kicsit lehangolt. Mert ilyenkor nem az a csend telepszik rám, ami jó. Nem az, amit én keresek, választok, és ha kell, teszek is érte. Hanem az a süket, élettelen, ami kedvemet szegi. Ne haragudjon rám senki ezekért a sorokért, hiszen mindenkinek joga van kipihenni az évi strapát, joga van elvonulni oda, ahová teheti. Egyszerűen csak hangosan zsummogok, és alig várom, hogy minél több kisimult emberrel induljanak be a hétköznapok. És azok is térjenek vissza, akiknek nem volt lehetőségük messzibb tájakon simulgatni. Nem először említem, hogy nem kell a világ legmesszibb sarkaiba utazgatni, hogy az ember tartalmasan, jól tudja eltölteni azt a szabad időt, ami jár neki. És pláne nem kell a közösségi oldalakra kiposztolt, mások szuper nyaralása szemfényvesztésében megvakulni. Mert nem is biztos, hogy annyira szuper volt, mint amint az oda ki volt pakolva. Láttam én már panaszkodni szupernek tűnő vakációzásból hazatérő, nyavalygó embert is…
Mindenképp, lassan lejár a nyár, és visszaáll az élet. Mi tagadás, én már várom. Esküszöm, nem azért, mintha bárki szuper nyaralását irigyelném. Csak szeretem, amikor élet van, amikor pezsegnek a hétköznapok. És hogy miért kellene bárkit is érdekeljen, hogy én pont mit érzek? Lehet, hogy akadnak még, akik várják, hogy pezsegjenek azok hétköznapok…
Fotó: pixabay.com
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
