Az alábbiakban Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója emlékező írását adjuk közre.
2026. augusztus 26-án, szerdán reggel 8 órakor gombosszegi otthonában elhunyt Nádas Péter. Halálhírét Várszegi Asztrik főapát úrtól tudtam meg, ő írt üzenetet szerda délelőtt. Üzenetekkel folytatom én is, ki tudja, milyen platformokon, de üzenek bencéseknek, irodalmároknak, barátoknak. Van olyan sok évtizedes barát, aki tőlem tudja meg a halálhírt; van, akivel együtt sírunk az üzenet két végpontján.
Üzenetek között lelkiismeret-furdalás: augusztus 20-án küldött levelére nem válaszoltam. Kéziratot küldött, Hollán Sándor (Alexandre Hollan) egykori pannonhalmi diák és osztálytársai 1948-as iskolai naplójáról írott esszét. Címet még nem adott az írásnak, a kötetbeli helye és kontextusa döntené el majd; a nagy idézőjelek használatáról és az eredeti helyesírási hibák szöveghű idézéséről ír még. Lehet, hogy ez az esszé akkor az egyik utolsó, ha nem a legutolsó szövege?
Szövegek gomolyognak, képek jönnek fel az emlékezetemben. Nádas Péter az első olyan író az életemben, akinek életművét az elmúlt évtizedben módszeres tudatossággal (újra)olvastam, ugyan nem sorrendben, de a teljességre törekedve. A Világló részletek (2017) életregénnyel kezdtem – a fent említett sok évtizedes baráttól kaptam ajándékba –, aztán előre a Rémtörténetekre (2022) – Nádassal megbeszéltük Jónás atya és a református lelkész – szerinte is – rendkívül jól sikerült alakját –; majd vissza a Párhuzamos történetekre (2005) és az éppen negyven éve megjelent Emlékiratok könyvére. Végül, idén tavasszal a Halott barátaim (2025). Közben kisepika (Saját halál, 2001), ismét regény (Egy családregény vége, 1972/77) és persze a fantasztikus esszék.
„Milyennek látja a Rémtörténetek nyelviregisztereit? El bírta olvasni szerzetesként?” „Mit szólt Asztrik atya a Halott barátaimhoz?” – így indultak a beszélgetéseink Nádassal, hogy aztán a zöldségcsendéletek esztétikai lehetőségeiről, Nádas 1980-as győri lektori évéről, hitről, irodalomról és misztikáról, főleg misztikáról beszéljünk.
2023-ban Nádas Péter a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján előadást tartott a bencés gimnáziumban. A megemlékezést február 23-án, csütörtökön tartottuk; ő a diktatúrák működéséről, gyermekkoráról, ateista-kommunista családjáról, zsidó származásának tabusításáról beszélt. S minthogy Nádas mester meggyőződése az volt, hogy egy napra nem érdemes elutazni, pláne nem egy kolostorba, két nappal korábban érkezett, és egy nappal tovább maradt. Így velünk volt a megelőző napon is, történetesen hamvazószerdán. Tapintatos kérdésekkel közelítettünk, hogy elfogadja-e a meghívásunkat a hamvazószerdai esti ökumenikus vesperásra. Elfogadta. A vesperás alatt nem mertem kinézni a padokra. Utólag láttam az egyik fényképen, mi történt. Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a Nobel-díj esélyese, református keresztény, a pünkösdi egyházelnök mögött, egy pannonhalmi diák és egy evangélikus lelkész szomszédságában egy katolikus szerzetes kezéből a bűnbánat hamuját fogadta.
A találkozások sora folytatódott. 2024-ben a pannonhalmi ökumenikus konferencián Rowan Williams volt canterbury érsekkel és Christoph Schönborn bíborossal együtt tartott előadást. Címnek a Jn 2,21-et választotta: „Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.” Ez a mondat történetesen az Emlékiratok könyvének mottója. A Nádas-szövegkorpuszt valamelyest ismerők óvtak, hogy vajon micsoda provokáció lehet ebből, valami túlzott testiség-szöveg, megsebzett és halandó testek provokatív felmutatása. Pedig maga az Emlékiratok könyve sem más, mint vallomástevés. Az elbeszélő én életgyónása; „a hiányok, a kihagyások, a vágyak, a törekvések, gonosz mulasztások, sóvárgások, kényszerek, akaratosságok, agressziók” (Nádas Péter: János 2,21) számbavétele, mögéjük nézés, szembenézés a halállal, ha tetszik, út a bűnbánat felé. Nádas végül nem botránkoztatott az előadásában, az Emlékiratok könyve és a Saját halál egzisztenciális töprengését folytatta. Poétikus-metaforikus vallomást tett spiritualitásról és Krisztus követéséről.
Nádas 2022-ben Stockholmban a Világló részletek életregényéért Berman Irodalmi Díjat kapott. A díj átadásakor mondott beszédében (Stockholmi beszéd. Az éntelenítés rejtélyes keresztútjain) beszámol arról, miként fedezte fel – már a memoár megjelenését követően – anyai nagyapja, Tauber Arnold zsidó örökségét. Tíz generációnyi morvaországi rabbi leszármazottja, olyan rabbiké, akik a misztikus hagyományt ápolták. Ez a hagyomány – így a keresztény, szerzetesi misztika is – azt keresi, miként lép túl az ember önmagán, miként van jelen Isten jelenlétében, túl az artikulált gondolatokon, testi érzeteken, emlékezésen, érzelmeken. Nádas fényképészi útja talán nem más, mint ennek a családtörténeti-önismereti útnak egy másik változata. A nézéstől a „figyelem semlegességén” keresztül a fény puszta érzékeléséig vezet: a riportfotótól a vadkörtefa-képeken keresztül a „tiszta szemlélet” iPhone-képeiig. Nádas Világló részletek. Egy agg fényképész búcsúja az analóg fotográfiától című, 2010-ben, az Új forrásban megjelent esszéjében előrevetíti ezt az utat. S ami fotográfiai keresésében ott még lehetetlennek tűnik, a misztikában valós megélés lehet: „Ám akkor hirtelen, végre valahára felfogta a világ realitását, mint látszatot. Aha, mondta magának, hiszen tudva tudtam, hogy a három dimenzió a valóságnak csupán a látszata, most azonban már értem. Hiszen éreztem is, mert azt is felfogta, hogy egyazon kíváncsiságtól vezetve, mennyi minden mögé szeretett volna mindig is benézni. Meglehet, nem tudjuk, hogy a háromdimenziós világ hány dimenziós világból van látványként kiszakítva, de azt azért tudjuk, hogy valaminek a látszatában élünk, mégha egy életen át nem is tudunk e látszat mögé bepillantani, mert nincs mivel. Se szervünk hozzá, se műszerünk.”
Nádas Péter misztikus volt. A testen keresztül eljutott a fényig.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
