A Café Francesco budapesti keresztény kávézó szabadegyeteme utolsó alkalmának vendégei Muraközy Nóra és Kovács Emese, a Notre-Dame de Vie kármelita világi intézmény tagjai voltak augusztus 29-én.
A Magyar Kurír Új Ember kiadványok sorozatában jelent meg még tavasszal a Gyermek Jézusról nevezett Boldog Marie-Eugène OCD Akiben a Szeretet Lelke lakást vett című kötete. Az apostolság és a keresztény élet missziós dimenziója alcímet viselő könyv 1950 és 1959 között a Notre-Dame de Vie kármelita világi intézményben tartott lelkigyakorlatok néhány előadását tartalmazza. A kötetet Muraközy Nóra fordította.
A beszélgetés moderátora Gál Petra Júlia volt.
Muraközy Nóra és Kovács Emese először arról beszélt, hogyan találtak rá a Notre-Dame de Vie kármelita világi intézményre.
Muraközy Nóra Franciaországban volt egy szerzetesközösségben ideiglenes fogadalmas nővér, de családi okok miatt haza kellett költöznie. Nagy hatással volt rá a Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció egyik mondata: „Minden megkeresztelt ember az életszentségre kapott meghívást.” Az is megfogta, amikor arról hallott, hogy „azért lehet béke még a világban, mert vannak olyan emberek, akik imádkoznak érte”.
Kovács Emesét az útját keresve megragadta annak a kijelentésnek az igazsága, hogy „ha Isten a tiéd, semmire nincs szükséged, mert Isten egyedül elég”.
A Notre-Dame de Vie egy Mária-kegyhely, ahol már évszázadok óta éltek szerzetesek, de a francia forradalom során elüldözték őket. Később a kármelita Marie-Eugène atyát néhány fiatal azzal kereste meg, hogy a kármelita lelkiséget követve szeretnének élni, de nem szerzetesként. Amikor erre már egyházjogilag is lehetőség volt, létrejött a Notre-Dame de Vie világi intézmény.
A közösség tagjai megszentelt életet élnek, de laikusként. A tisztaságra, a szegénységre és az engedelmességre is fogadalmat tesznek.
A kármelita lelkiség egyik hivatkozási pontja Illés próféta. Az ő működését egyszerre jellemezte a prófétai lelkület és a szemlélődő életmód. A kármeliták útja elsősorban a belső ima.
A világi intézmény tagjai
Egy részük egyedül él, de vannak olyanok is, akik kis közösségben. A tagok többsége vissza-visszatér a franciaországi anyaintézménybe, ahol a lelkigyakorlatok és az imádság révén sok erőt kapnak a hétköznapokhoz.
A Gyermek Jézusról nevezett Boldog Marie-Eugène kármelita szerzetes volt (1894–1967); a Notre-Dame de Vie-t 1932-ben alapította meg. Ő mutatott rá arra – amit egyébként Avilai Nagy Szent Teréz is tanít –, hogy a szemlélődés mindenki számára elérhető. Teréz műveiben kiemelte:
A szeretet átformál és egyesít. Amikor ez megtörténik, akkor annak egy lelki átalakulás lesz a végeredménye.
Marie-Eugène atya az Akiben a Szeretet Lelke lakást vett című művében azt hangsúlyozza, hogy a Szentlélek építi az Egyházat. Az apostolkodás elsődleges eszköze éppen ezért az imádság. De emellett fontos a cselekvés, a jelenlét tanúságtétele is.
Az apostol harmadik eszköze a szenvedés. Attól kezdve, hogy valakit megkereszteltek, az Egyház tagjává válik, így a tökéletességre törekedve meghívást kap az apostolkodásra is. Vagyis
Ez nem jelent személytelenséget, mert ha Istennek adjuk a képességeinket, akkor Isten munkatársaivá válhatunk.
A kötet lapjain arról is olvashatunk, hogy a szeretetnek két iránya van: Isten felé és az embertársaink felé. Ezt a kettőt nem egyszerű összeegyeztetni. Egy aktív hivatásban például nehéz időt szakítani a belső imádságra. A szentek életét vizsgálva azt látjuk, hogy szintézisre lehet hozni ezt a két oldalt.
„Amikor apostolkodunk, akkor arra törekszünk, hogy az Istentől kapott életet továbbadjuk – emelte ki Kovács Emese. – Mint egy kisgyermek esetében: az édesanya testéből kapja a táplálékot, majd megszületve is az édesanya gondoskodása segíti az életét.
Az apostol életének forrása az ima, melynek során a magunk problémái mellett a tágabb közösség gondjait is Isten elé tesszük. Az apostoli tevékenységet a szeretet gyümölcsének tekinthetjük. De az is fontos, hogy aki belefog az apostoli munka valamilyen formájába, hűséges legyen az Istentől kapott karizmájához. Ugyanakkor
Az életmódjukról Muraközy Nóra és Kovács Emese elmondta, ehhez napi másfél-két óra belső ima tartozik. Mindennap járnak szentmisére. A hétköznapi munkájuk során nem feltétlen tudják róluk, hogy Istennek elkötelezett életet élnek. Azt fontosnak tartják, hogy megszólíthatók legyenek.
Fotó: Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
