Ismét távozott egy óriás. Nádas Péterre emlékezünk Lovas Emőke2026. 08. 26., sze – 21:11
2026. augusztus 26-án, szerdán reggel, 83 éves korában, gombosszegi otthonában elhunyt Nádas Péter József Attila- és Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista, fotóművész.
Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten. Anyja, Tauber Klára hosszú betegség után, korán meghal, apja három évvel később önkezével vet véget életének. Nádas és öccse, Pál gyámja Aranyossiné Nádas Magda lesz.
Péter előbb vegyipari technikumban tanul, majd otthagyja az iskolát, és fényképész szakmunkástanuló lesz. Szakvizsgája után a Nők Lapjához kerül fotóriporter-gyakornokként. Itt ismerkedik meg későbbi feleségével, Salamon Magda újságíróval.
1967-ben jelenik meg első kötete, A Biblia. Kétszer kezdi az esti gimnáziumot, kétszer hagyja abba, filozófia szakot végez a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemén, de nem tesz államvizsgát. Időközben Kisorosziban bérel szobát, ott, ahol Mészöly Miklós és Polcz Alaine is. Itt kezdődik életre szóló, mély, különös barátságuk, melyről utolsó kötetében, a Halott barátaim című memoárban ír.
1973 nyarától dolgozik az Emlékiratok könyvén, melynek első változatát megsemmisíti. 1979-től feladja állását, és kizárólag a regényt írja. A regény 1986-ban jelenik meg. A német fordítás megjelenése után, ’91 tavaszán felolvasókörútra indul. Egy évvel később megkapja a Kossuth-díjat.
1993 áprilisában szívinfarktust kap. Saját halál címmel írja meg szívmegállásának és visszatérésének történetét, a szövegek mellé a gombosszegi kertjében található vadkörtefa képei kerülnek. Az író-fotóművész egy éven át fényképezte a fát.
„Nem lesz teljesen sötét. Az egyenletes sötétség inkább furcsa, mondhatni, absztrakt derengésben áll. Tárgyak és körvonalak nincsenek többé, a szemlélet számára a gondolkodás a tárgy.
Inkább otthonos érzés a fény hiánya, amint gondolatai tárgyiasságára bízva szabadon lebeg benne az ember. Engem legalábbis nem ért felkészületlenül.
Jó lelkiismerettel nem lehetne térnek nevezni.
Olyan közegben láttam át a magam mögött hagyott életet, amely a maga időbeli tagoltságával az időtlenség beláthatatlan űrjében helyezkedett el. Ahová most lám, hazataláltam. Minden eddig érzett érzés és észlelés jelen volt, összes ízével és illatával, habár érezni nem éreztem. Tapintásnak, szaglásnak és ízlelésnek, az egész nagy szenzuális színjátéknak vége lett. Ami nem azt jelentette, hogy ne maradtak volna telítettek az érzéseim. Láttam. Emlékeztem.
A testi érzékeléstől megfosztott tudat a gondolkodás mechanizmusát észleli utolsó tárgyaként.
Mintha a saját gondolkodásom mechanizmusával egy életen át semmibe meredtem volna ki, ám az űrérzést nem vettem volna igazán tudomásul.
Látásomnak nem voltak többé időbeli vagy térbeli korlátai. A saját életem részletei nem a saját életem történetével álltak kapcsolatban. Ilyen történet ugyanis nem létezik és nem létezett. Ami végtelenül meglepett.
Azt mondtam magamnak, ezért kerestem hát oly görcsösen a részletek helyét a teljes történetben. Nem a térbe, nem az időbe vannak belekötve, ahol a helyüket kerestem. Az egyéni életnek ténylegesen nem a születés az eleje, nem a halál a vége, s akkor miként lehetett volna részletekből épülő egésze. Most hagyom el a részletek zűrzavaros helyszínét” – írja.
2005-ben jelenik meg Párhuzamos történetek című, háromkötetes nagyregénye, melyet 18 éven át írt. A 2025-ös Tavaszi Margó ünnepli a kötetet, Nádas Péter részt vesz a beszélgetésen a Kristály Színtéren. Mi itt látjuk őt utoljára.
Nádas műveiben folyamatosan ütköztette az általánost az egyénivel, a közösségit az individuálissal, a véltet a valóságossal, a tudatosságot és az aprólékos megkomponáltságot az elmosódott emlékek véletlenszerű derítésével. Mondatai az elliptikus hiány köré szerveződnek, írói tekintete elválaszthatatlan a fotóművészi életművétől.
Világló részletek című, monumentális memoárjában a saját családtörténetén keresztül írja meg a diktatúrák történetét – szembeállítva a szülei „kommunistaságának” történetét az ötvenes évektől Magyarországon valóságosan hatalmon lévő moszkovitákéval. Az egyéni történetét pedig a szülei, felmenői élettörténetéből próbálja meg kiszűrni. Kezdve egészen az országgyűlési képviselő dédapától, Mezei Mórtól, aki Jókai tarokkpartnere volt, az 1956-os forradalom kitöréséig. Eljátszva közben azzal, hogy saját magát, azaz a világára rácsodálkozó én-elbeszélőt a zsidóság 2000 éves történelmi kontextusába helyezi.
„Felnőtt életem nem tárgya a memoárnak” – nyilatkozta Nádas egy, a Literának adott interjújában, a tudattartalmak és azok kialakulása és az így megkonstruálódott tudatszerkezet viszont azok. A könyv borítóján szereplő, dr. Literáti Nagy Ferenc fotózta megfeneklett izlandi acélhajó is ezt az oda- és visszahatást erősíti. A Világló részletek felől olvasva az egész életmű egy hatalmas, összefüggő kirakós játéknak tűnik.
Felnőtt élete a Halott barátaim című kötet „tárgya”. Az Egy családregény végéből felidézhető tanúság jelenik meg ebben a halál felől komponált visszaemlékezésben: „Vége nincs, majd benned folytatódik, és te tovább mondhatod. Ha tudod.”
Nádas Péter a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja volt, nevét évekig emlegették az irodalmi Nobel-díj kapcsán. Ismét távozott egy óriás. És az olvasóknak marad a megrendültség mellett a – szerencse. Hogy a kortársai lehettünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
