Csak egy csillag? Kulcsár Péter2026. 08. 25., k – 19:16
Pár napja jött szembe egy hír, amely első blikkre érdektelennek tűnhet a mi régiónkban: „Angélique Kidjo az első afrikai zenész, illetve az első fekete afrikai előadó, aki csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán.” 2026-ot írunk.
Nem gondolom, hogy egy betonba süllyesztett csillag lehet bármilyen művészi érték objektív mércéje, és a benini Angélique Kidjo attól még ugyanaz a kivételes énekesnő volt három hete is, hogy most már ott a neve Hollywood legendás járdáján. De épp ezért foglalkoztat ez az egész. Mit mond el mindez arról az intézményről, amely 2026-ig egyetlen afrikai művészt sem választott be ebbe a saját maga által létrehozott elit kulturális panteonba?
A modern zene története Afrika és az afrikai diaszpóra nélkül elképzelhetetlen. Nem minden mai műfajt oda kell visszavezetni, de a blues, a gospel, a jazz, a soul, a funk, a hiphop és az ezekből kialakult számtalan későbbi zenei forma történetében újra és újra ott találjuk az afrikai diaszpóra kulturális teljesítményét, ritmikai gondolkodását. Vagyis miközben a nyugati világ évtizedeken át fogyasztotta, alakította, továbbfejlesztette és végül iparággá tette ezeket a zenéket, valahogy sosem érdekelt senkit, honnan jöttek azok az emberek és azok a kulturális tapasztalatok, amelyek nélkül a zenetörténet egészen másképp alakult volna. Rosszul döntünk, ha egy kultúrától csak azt vesszük át, ami jól használható, jól hangzik, amihez könnyű egy brandet építeni, miközben leválasztjuk róla az embereket, a történelmet, a társadalmi tapasztalatot és mindazt, ami miatt az a kultúra olyan lett, amilyen.
A jazzről például nagy hiba lenne úgy beszélni, mintha egyszerűen csak egy zenei műfaj lenne, amelynek vannak szép harmóniái, improvizációs szabályai, korszakai. Mert a jazz története egyben fekete amerikai történelem, társadalomtörténet, a szegregáció, az identitás, a szabadság és az ellenállás története is. És ha ebből kivesszük mindazt, ami kényelmetlen, és meghagyjuk a kellemesen fogyasztható hangzást, akkor szerintem nem megőrizzük a jazzt, hanem tönkretesszük. Vagyis nem lehetünk közömbösek azokkal a kérdésekkel szemben, amelyek ezt a műfajt létrehozták és formálták: a rasszizmus, egyenlőtlenség, kizsákmányolás.
Nem Angélique Kidjo csillaga a probléma. Az a probléma, hogy egy olyan kontinens egyik legnagyobb kortárs zenésze kapta most ezt a „történelmi elismerést”, amelynek kulturális teljesítménye évtizedek óta meghatározza globális zenei kultúránkat.
Miközben az afrikai zenészek és az afrikai történetek sokkal kevésbé voltak jelen azokban az intézményekben, amelyek eldöntik, kit nevezünk fontosnak, kit emelünk be a kánonba, kit támogatunk, kit ünneplünk. Persze legyinthetnénk, hogy ugyan már, hiszen ez csak egy csillag, egy téma a bulvármédiának. De szerintem pont az ilyen intézményi gesztusok mutatják meg, hogyan működik a világunk, kiket látunk evidensen fontosnak, és kiknek kellett egészen 2026-ig várniuk erre…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
