Hideg Margit négy évtizedet felölelő munkáiból nyílt kiállítás szerdán a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Hogy kicsit miénk is – a Gyergyószentmikóson született alkotó a nyolcvanas éveket javarészt Sepsiszentgyörgyön élte –, hamar kiderült: nemcsak a munkákat dicsérők, a megnyitóbeszédet mondók utaltak rá, hanem a művész is. Sok barát, sok kedves arc van a közönség soraiban, akiknek viszontlátása örömet jelent számára – fogalmazott.
Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője felidézte Hideg Margit életének legfontosabb állomásait – a szülőváros mellett Marosvásárhely, Zilah, Sepsiszentgyörgy, Kanada és Magyarország –, majd úgy fogalmazott, számára a legizgalmasabbnak az tűnik, ahogy a művész folyamatosan keresi a gyökereit és a kapcsolatot a természettel. Tetten érhető volt ez a Budapesten, a Műcsarnokban nyílt kiállításon és a Sepsiszentgyörgyön is látható Experimentum: Nagy Pál és tanítványai címet viselő tárlaton is, ahol elragadó fénymunkái voltak láthatóak. A gyökerek eltérők, több helyen is mélyebbre ereszkedtek, de hogy hol a legerősebbek, manapság kezd kiderülni, amikor Hideg Margit nagyon mérlegeli a hazaköltözés lehetőségét. Hátha ez a kiállítás is hozzájárul ahhoz, hogy „a nagyon gazdag és változatos életművet” alkotó művészünk megtegye ezt a lépést – mondotta.
Mielőtt a kiállítás kurátorának és a kiállítás katalógusa írójának, Lénárt Tamásnak átadta volna a szót, Bordás Beáta üdvözölte és méltatta új munkatársukat. Mint mondotta, az ifjú művészettörténész remekül válogatta össze Hideg Margit életművének legfontosabb darabjait, úgy teljes képet alkothatunk annak erősségéről és sokszínűségéről.
Lénárt Tamás Hideg Margit művészetének fokozott érzékenységére hívta fel a figyelmet, kiemelve azt a képességét, hogy észrevetesse a dolgok közötti finom kapcsolatokat, az átmeneteket és a kölcsönhatásokat. Az életművet taglalva szólt a nyolcvanas években Sepsiszentgyörgy pezsgő művészeti közegébe kerülő alkotó grafikáiról, a kísérletező, az egyéni hangkeresés mellett rejtjelekben, korának viszontagságairól tiltakozva szóló fiatal művészről. Aztán az 1989 szeptemberében Kanadába emigráló emberről, aki nemcsak egy országot hagyott maga mögött, hanem a kultúrának nevezett „teljes jelentésrendszert, láthatatlan védőhálót” is. A költözéssel járó veszteség után „a hétköznapi dolgok is átlényegültek”, ami a tengeren túli munkáiban jól érzékelhetőek. „Művészetének egyik legfontosabb felismerése, hogy az otthon nem külső helyhez kötött, hanem lehet egy emlék, egy kapcsolat vagy egy belső biztonság. A saját helyét kereső elme folyton az ismerősbe kapaszkodik, és bárhol legyünk a világon, örök igazodási pont a természet, és menedék a fák világa” – fogalmazott Lénárt Tamás.
Hideg Margit úgy fogalmazott, a kiállítás számára sokkal több, mint egy négy évtizedes alkotói út megmutatása: egyfajta hazatérés és visszatérés Erdélybe a gyökereihez, a tájhoz és szellemi örökséghez, amelyből elindult, és amely valamilyen módon mindig jelen volt a munkáiban.
Köszönetet mondott Bordás Beátának, amiért az EMŰK otthont adott ennek a kiállításnak, Lénárt Tamásnak pedig azért, mert négy évtized munkásságából jó érzékkel választotta ki azokat a munkákat, amelyek „közös történetként” mutatják be életének állomásait és azokat a gondolatokat, amelyek annyira foglalkoztatják. Mint mondotta, nem túlzás kijelenteni, ez a válogatás kicsit hozzájárult ahhoz, hogy jobban megismerje önmagát.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
