A sodrás nyomában – a Tőkési-ág nagy kísérlete Mészáros Richárd2026. 08. 23., v – 18:50
A környéken élők, különösen az idősebbek számára a Tőkési-ág nem egyszerű vízfolyam, hanem összetartó erővel bíró természeti helyszín. Az embereket évtizedekre visszanyúló emlékek kötik hozzá. A távolról érkező azt is gondolhatná, itt minden szép és jó. Sajnos nem így van.
A szép emlékek mellett a helybelieknek azzal is szembesülniük kellett, hogy a „nagyon zöld” természetvédelmi intézkedések hozzájárultak az egykor a Csallóköz egyik leglátványosabb természeti szépségének számító Tőkési-ág folyamatos romlásához. A Tőkési-ágra úgy is tekinthetünk, hogy ez az érintett környék egykori mocsárvilágának utolsó megmaradt darabkája. Miközben a környező tájat jó ideje a mezőgazdasági művelés uralja, e kicsike vízfolyam egyfajta zöld oázist tart fenn – amíg maga a természet ezt még bírja erővel.
A helyieknek a Tőkési-ág egykor jóval több volt egy folyónál. Nem turistalátványosságként tekintettünk rá, hanem a miénknek éreztük: a partján pihenhettünk, a vizében fürödhettünk – a Kürti-szigettől Vámosfalun át Vásárútig és másutt is.
De nemcsak a folyó adott nekünk valamit, az ember is törődött vele: vágták a hínárt és a nádat, tisztították a medrét. A folyónak volt sodrása. A folyó ezt hálálta meg: a tisztán tartott aljzaton át, a buzgárok útján tiszta víz juthatott a víztömegbe. Gyerekkoromban a nyári fürdőzések egyik mindennapos víz alatti látványossága volt, ahogy a parányi buborékok – mint egy pezsgőspohárban – igyekeztek a felszín felé. Ez oda-vissza viszony volt folyó és ember között: mindenki nyert vele.
A Kis-Dunától való elválasztása és a bősi vízerőmű létrejötte miatt a talajvízszint mélyebbre süllyedt, tovább csökkentve a Tőkési-ág vízhozamát. Az 1993 óta érvényes legmagasabb, 5-ös szintű természetvédelmi korlátozás pedig katasztrofális hatásúnak bizonyult. A csökkenő vízhozam és a lassuló sodrás egyre erőteljesebb iszaposodáshoz vezetett. Ez is bizonyítja: nem mindig a legdrasztikusabb természetvédelmi törekvések jelentik a megoldást. Mégis vannak kutatók, biológusok és természetvédők, akik szerint a Szlovákiában érvényes legmagasabb védettségi szint hasznossága tagadhatatlan. Ha ennyire hasznos lett volna, nem jutottunk volna el idáig.
Folyók jönnek létre és tűnnek el, igen. De nem vezetett jóra az a gondolat, hogy egy meglévő folyóhoz nem kell és nem is szabad hozzányúlni. Nem az a baj, hogy a védettség miatt tilos benne úszni vagy horgászni. Az 5-ös szintű védelem megszövegezői azzal hibáztak elképesztően nagyot, hogy megtiltották a folyóról való gondoskodást. Emiatt több mint három évtizede folyamatosan romlik a folyó állapota. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy végül megengedjék: mégiscsak hozzá lehessen nyúlni a Tőkési-ághoz. Most azért, mert a tudósok és a zöldek szerint szakértői beavatkozás nélkül ez a csallóközi vizes természeti érték biztosan elpusztulna. Így van: szükséges az emberi beavatkozás. Sőt, az elmúlt évtizedekben is az lett volna. De tiltották. Ha hagyták volna, talán nem itt tartanánk. De nem hagyták. Ezt szenvedi a folyó.
Néhány éve a Zöld Örökség Polgári Társulás, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat, a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem és a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem a Norvég Alap támogatásával 900 000 euróból kezdett hozzá a helyreállításhoz: kavicsszigetek és kavicspadok kialakításával szűkítették a folyó keresztmetszetét abban a reményben, hogy a vízáramlás ismét megfelelő mértékűvé válik, és a Tőkési-ág még hosszú ideig fennmaradhat vizes élőhelyként. Ahogy mindezt egyes helyiek mondják: kövecset hordtak a vízbe. Azt már láttuk, mi történik, ha a zöld gondolatok elhomályosítják a tiszta gondolkodást. Mivel az átlagember továbbra sem nyúlhat a folyóhoz, csak nézegethetjük a partról, és reménykedhetünk: a kavicsszigetek közé szorított vízfolyam egyszer talán magára talál.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
