Augusztus 22-én, szombaton a Szentatya lelkipásztori látogatást tesz a San Marino Köztársaságban, utána pedig részt vesz Riminiben a Comunione e Liberazione katolikus mozgalom által szervezett 47. Népek Barátsága Találkozón (Rimini Meeting). A Szentatya először a San Marinó-i állami vezetőkkel és a civil társadalom képviselőivel találkozott a Közpalotában.
Először Alice Mina és Vladimiro Selva régenskapitányok köszöntötték Leó pápát, aki ezt követően mondta el beszédét. A találkozó után a Szentatya a régenskapitányok kíséretében kilépett a Közpalota középső erkélyére, hogy röviden köszöntse és megáldja a téren jelen lévő hívőket. Ezután gyalog a San Marinó-i bazilikába ment, hogy találkozzon az egyházi közösséggel.
Beszédében a San Marinó-i Libertas eszményéből kiindulva a szabadság keresztény értelméről elmélkedett, hangsúlyozva az emberi méltóság és a lelkiismeret tiszteletét, valamint a szabadság és a közösség elválaszthatatlanságát. Méltatta San Marino béke és párbeszéd melletti elkötelezettségét, és arra buzdította az ország vezetőit és polgárait, hogy a jó politika „műhelyeként” továbbra is minden ember méltóságát és a közjót szolgálják.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Tisztelt Régenskapitány Urak, tisztelt Közjogi Méltóságok!
Nagy öröm számomra, hogy ellátogathatok országukba, amely azzal büszkélkedhet, hogy a világ legrégebbi köztársasága, hagyománya pedig a 4. század elejére nyúlik vissza.
Hálásan köszönöm a régenskapitányok szíves meghívását, valamint a kedves fogadtatást, amelyről azok a szavak is tanúskodnak, amelyeket valamennyi polgár nevében hozzám intéztek. Látogatásom Szent II. János Pál 1982-es és XVI. Benedek 2011-es látogatásának nyomdokain halad, és meg kívánja erősíteni azt a mély köteléket, amely San Marinót az Apostoli Szentszékhez fűzi. Ősi kapcsolat ez a hosszú történelmi együttélés miatt, ugyanakkor új keletű is, ha arra gondolunk, hogy mindössze egy évszázaddal ezelőtt, 1926 áprilisában létesítettek hivatalos diplomáciai kapcsolatot a Szentszék és San Marino Köztársaság között.
Hosszú történelme során köztársaságuk mindmáig időszerűvé tette azokat a szavakat, amelyeket alapítója lelki végrendeletének nevezhetnénk, s amelyek az imént is elhangzottak: „Relinquo vos liberos ab utroque homine.” E mondatot világosan összefoglalja a Libertas jelszó. Egyetlen szó, de milyen gazdag a tartalma! Egy nép és egy állam történelmének összefüggésében nyilvánvalóan az önrendelkezésre, a más politikai hatalmaktól való függetlenségre irányuló törekvést fejezi ki. Ugyanakkor a Libertas ennél sokkal többet jelent, és erről szeretnék röviden elgondolkodni.
Mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy
Ezt a szabadságot végső soron Isten adja és garantálja, akinek hangja minden ember lelkiismeretében felhangzik.
A szabadság előmozdítása magában foglalja a lelkiismeret terének védelmét. És itt arra a sok férfira és nőre gondolunk, akik minden korban és mindenütt a szabadság vértanúi, mert éppen a lelkiismeret elsőbbségéről tesznek tanúságot. Az igazságkeresés szilárddá formálta őket, s így teljes felelősséget vállalnak döntéseikért, szabadok minden köteléktől, kivéve azt, amely teremtményi mivoltukból fakadóan Istenhez köti őket. Ebben példamutató Morus Szent Tamás, az állami vezetők és politikusok védőszentje.
Csodálattal fejezzük ki szolidaritásunkat mindazokkal, akik ebben a pillanatban is személyesen fizetik meg annak árát, hogy nem árulták el lelkiismeretüket.
Ezenkívül a szabadság az ajándékozásban, a közösségben, a találkozásban és a párbeszédben valósul meg. Olyan, mint egy növény, amely növekszik, ágakat és leveleket hajt, hogy mindenkinek oxigént, árnyékot, illatot, gyümölcsöket és új magokat adjon. És hogyan is lehetne másként, amikor forrása a szentháromságos Szeretet? Talán túlzónak tűnhet ez a teológiai utalás, de úgy vélem, ma szükség van rá, szemben azzal a bálványimádással, amely gyökerében rontja meg azokat a politikai és gazdasági terveket, amelyek a szabadság nevében lépnek fel, valójában azonban a bálványok és a hatalom rabjai.
A keresztény látásmódban a szabadság és a közösség elválaszthatatlanok egymástól. Sok szent férfi és nő indított el olyan közösségi életformákat, amelyekben az emberek az evangéliumon alapuló regula iránti engedelmességben fejezik ki szabadságukat.
Az önök esetében mindig különös figyelmet érdemel az a tény, hogy közösségük eredeténél olyan férfiakat találunk, mint Szent Marinus és Szent Leó, akiket szabad és békés városok építőinek nevezhetünk. Munkásságukat értelmezhetjük Jeruzsálem Nehemiás által irányított újjáépítésének bibliai képe alapján. Ez az a „pozitív” kép, amely Bábel tornyának képével szemben áll, és a Magnifica humanitas enciklika gondolatmenetét irányítja (vö. 8. pont). Nehemiás munkáját az imádság élteti, bevonja a családokat és az egész népet, és a köveket is megelőzően a kapcsolatokat építi; stílusa a közösség, nem az egyformaság, „az a harmónia, amely akkor születik meg, amikor mindenki vállalja a maga részét, és az egész nép felismeri, hogy ereje az Úrtól származik” (uo.). Szeretek így gondolni az önök alapítói által megkezdett munkára, amely szépen tükröződik e nép és e föld szorgalmában és leleményességében.
Ezzel kapcsolatban őszinte nagyrabecsülésemet fejezem ki, és különleges összhangot látok a Szentszék törekvéseivel. Ezért osztozunk a diplomácia és a multilateralizmus megbecsülésében, melyeket a nemzetközi kapcsolatok ápolásának és a nemzetek közötti egyetértés előmozdításának kiváltságos eszközeiként tartunk számon. „A korunkat jellemző impulzív kommunikációval, agresszív retorikával és hatalmi logikákkal szemben a diplomácia hivatása az, hogy előmozdítsa a párbeszédet mindenkivel, beleértve a »kellemetlennek« tartott vagy tárgyalásra nem jogosultnak vélt partnereket is, a végsőkig alázatot és türelmet tanúsítva, hogy újra összekösse a konfliktusban álló felek jóakaratának leghalványabb jeleit, s ezáltal elindítsa a megbékélést” (Magnifica humanitas enciklika, 224).
Hölgyeim és Uraim! Ez a látogatás – hasonlóan a Monacói Hercegségben tett látogatásomhoz – arra indít, hogy hangsúlyozzam egy kis, „emberléptékű” állam sajátos értékét, ahol megtapasztalható, hogy a politika közel van a polgárok szükségleteihez, és ezáltal ténylegesebb demokrácia valósulhat meg, különösen akkor, ha keresztény inspiráció is irányítja. Ezért San Marino Köztársaság a jó politika „műhelye” lehet, ahol az állam világi jellegének sérelme nélkül meríteni lehet a katolikus társadalmi tanítás alapelveiből: a közjó kereséséből, a javak egyetemes rendeltetéséből, a szubszidiaritás és a szolidaritás összhangjából, a társadalmi igazságosságból (vö. uo., 59–81). Ez az elkötelezettség ma még értékesebbnek tűnik, amikor hamarosan hatályba lép az Európai Unióval kötött társulási megállapodás, és köztársaságuk tartós kapcsolatba kerül – jóllehet sajátos módon – egy összetett valósággal, amely sokat nyerhet az önök hozzájárulásából.
Még mélyebbre tekintve, ebben a „műhelyben”
Egy olyan közösség ugyanis, mint az önöké, amely egyszerre gazdag hagyományos értékekben és lépést tart a korral a technológia terén, hatékonyan törekedhet erre a célra olyan gondoskodás révén, amely konkrétan abban mutatkozik meg, hogy
„Egy civilizáció minősége nem eszközeinek teljesítményén mérhető, hanem azon a gondoskodáson, amelyet nyújtani képes, és azon a képességén, hogy a másikban arcot, nem pedig funkciót lásson. Az egymásról való gondoskodás képessége emberlétünk egyik fontos dimenziója. […] A technológia az emberek közötti kölcsönös gondoskodást is támogathatja, például azáltal, hogy olyan eszközöket kínál, amelyek segítenek előre látni és megszervezni a teendőket, anélkül azonban, hogy az embert – aki a kapcsolatok alanya és a döntések felelőse – megfosztaná szabadságától és ítélőképességétől” (uo., 114).
Ez a másikról való gondoskodás kezdettől fogva San Marino történelmének egyik megkülönböztető jegye volt. Amint arra rámutattak, ez a befogadás hagyományában mutatkozott meg: ez a befogadás az évszázadok során soha nem szűnt meg a szenvedők és megpróbáltatást átélők iránt. A közelmúltban ez az ukrán emberek támogatásában és befogadásában mutatkozott meg, különösen a konfliktus kezdetén, valamint a nemzetközi humanitárius jog melletti elkötelezettségben egy olyan történelmi időszakban, amikor azt nap mint nap figyelmen kívül hagyják, sőt egyenesen lábbal tiporják.
Ez az érzékenység ennek az országnak a keresztény hagyományából, valamint a politikai vezetők és a püspök közötti, a közjó keresésében megvalósuló állandó és gyümölcsöző együttműködésből is fakad. Ezért különösen hálás vagyok önöknek ezért az elkötelezettségért és tanúságtételért, és arra bátorítok mindenkit – az állam irányítóit, a polgárokat és az egyházi közösséget –, hogy folytassák bátor és előrelátó elkötelezettségüket minden emberi személy méltósága és a közjó érdekében.
Mindannyiuk előtt ismételten szeretném kifejezni örömömet, amiért most ellátogathattam San Marino Köztársaságba, és mindnyájukra az Úr áldását kérem.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
