Augusztus 15-én, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének főünnepén a Szentatya a Castel Gandolfó-i Piazza della Libertà nevű téren imádkozta el az Úrangyalát az apostoli palota előtt összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal.
Beszédében Szűz Mária mennybevételének misztériumáról elmélkedett, és bemutatta annak két hagyományos ábrázolási módját: Isten anyjának elszenderülését és a testével-lelkével a mennyei dicsőségbe felvett Szűzanyát. Hangsúlyozta, hogy mindkét ábrázolás végső rendeltetésünkre irányítja figyelmünket: Krisztus az örök életre vezet bennünket, és az az életteljesség vár ránk is, amelyet Máriában szemlélünk.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Kedves testvéreim!
Ma a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének főünnepét ünnepeljük. Ez az ünnep mind a katolikus teológia, mind a népi vallásosság számára nagy jelentőségű; sok közösségben ugyanis nagy odaadással ünneplik, különösen ott, ahol a székesegyház vagy a plébániatemplom a mennybe fölvett Szűzanya nevét viseli.
A hit e misztériumának szemlélésében segítségünkre lehet az a két ábrázolási mód, ahogyan a művészek az évszázadok során megjelenítették.
Az első, a régebbi, amely csaknem egy évezreden át az egyetlen volt, Isten anyjának „elszenderülését” ábrázolja: Mária ravatalon fekszik, halálba szenderülve; körülötte az apostolok állnak, akik meghatottan, imádkozva fejezik ki tiszteletüket iránta; középen pedig a feltámadt Jézus áll, és karjában tartja Mária lelkét, mint egy újszülött kislányt. Eljött érte, hogy magával vigye Isten dicsőségébe, „a mennybe”, ahogyan képletesen mondjuk. Az Úr ugyanis megvalósította édesanyja számára azt, amit minden barátjának megígért: „Ha majd elmegyek – az Atyához –, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek benneteket” (Jn 14,3).
Ez az első ábrázolási mód a központi igazságot emeli ki: a meghalt és feltámadt Krisztus vezet el bennünket a célba, oda, ahová öröktől fogva rendeltettünk: az örök életbe. Ezt szemlélte a hívők nemzedékeinek hosszú sora, amikor az elszenderülés ikonjai előtt imádkozott, és ezt csodálhatjuk meg Rómában, a Santa Maria Maggiore-bazilika apszisának hatalmas mozaikján is.
A később kialakult, újabb nyugati ikonográfia ezzel szemben egész alakos Szűz Máriát ábrázol: a mennyben, fénybe öltözve látjuk a Szűzanyát, akit gyakran angyalok és szentek vesznek körül. Itt a Szűzanya megdicsőült teste áll a középpontban, összhangban azzal, amit a Jelenések könyvében olvasunk: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona” (Jel 12,1).
Egyes művészek a két ábrázolási módot egyesítették: felül a megdicsőült Szüzet ábrázolták, alul pedig az üres sírját, amely gyakran tarka virágokkal van tele, az apostolok pedig Máriára, az ég felé emelik tekintetüket.
Ez a második ábrázolási mód azt az igazságot emeli ki, hogy Mária testével és lelkével együtt, vagyis egész személyével vétetett fel a mennyei dicsőségbe. Azt az asszonyt, aki a földön testet és vért adott a megtestesült Igének, és a szeretet áldozatában megvalósuló tökéletes egységig követte őt, Krisztus örökre magához vonta a dicsőségbe.
Így ez az ikonográfia is azt teszi lehetővé, hogy végső rendeltetésünket szemléljük.
Az élet teljessége, amelyet ma örömmel csodálunk Máriában, az idők végén ránk is vár, amikor – Szent Pál szavaival – a feltámadt Krisztus „átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez” (Fil 3,21), a romlandó testet romolhatatlanságba, a halandó testet halhatatlanságba öltöztetve (vö. 1Kor 15,54). Akkor a Megváltó szeretete által átalakított testünkkel örökké élünk majd a véget nem érő ünnepben.
Dicsérjük az Urat, aki nagy dolgokat művelt az ő anyjával és a mi boldogságos anyánkkal!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
A menny dicsőségébe fölvett Szűz Mária Isten egész népe számára a remény és a vigasztalás jele. Ezért ma azoknak a közösségeknek a nevében szeretném kérni anyai közbenjárását, amelyeknek különösen is szükségük van vigasztalásra és arra, hogy továbbra is remélni tudjanak. A Szentföldön élő testvéreinkre gondolok; a Szentföld ugyanis kiváltképpen Mária földje is. Az ukrán és az orosz népre gondolok, melyeket egyaránt gyermeki áhítat fűz Isten szent anyjához. Azokra a keresztényekre gondolok, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek.
Ezekben a napokban továbbra is imádkozom a földrengés miatt szenvedő kolumbiai lakosságért.
Lélekben együtt vagyok ezekkel a közösségekkel és mindazokkal, amelyek nehéz körülmények között élnek, és velük együtt fohászkodom: „Szűz Mária, imádkozz érettünk!”
Köszöntelek mindnyájatokat, Castel Gandolfó-i hívők, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok! Köszönöm, hogy eljöttetek, köszönöm imáitokat!
Kívánom, hogy legyen lehetőségetek pihenni, testben és lélekben felfrissülni, egy-egy jó olvasmány és a természettel való kapcsolat által is.
Szép ünnepet kívánok mára, és viszontlátásra holnap!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
