Elbukott Franciaországban a 15 év alattiak közösségimédia-tilalma

Elbukott Franciaországban a 15 év alattiak közösségimédia-tilalma

A francia Alkotmánytanács pénteken elutasította azt a rendelkezést, amely megtiltotta volna a közösségi oldalak használatát a 15 év alattiak számára. Az ősszel életbe lépő intézkedés a testület szerint aránytalanul korlátozta volna a kiskorúak véleménynyilvánítási és kommunikációs szabadságát – tájékoztatott a TASR a Le Monde napilap és az AFP hírügynökség beszámolóira hivatkozva.

Az Alkotmánytanács a júliusban elfogadott törvény első cikkelyét vizsgálta. A jogszabályt Emmanuel Macron elnök szorgalmazta azzal a céllal, hogy megvédjék a kiskorúakat a közösségi média használatához kapcsolódó kockázatoktól. A testület szerint azonban a rendelkezés olyan mértékben korlátozza a 15 év alattiak véleménynyilvánítási és kommunikációs szabadságát, amely „nem megfelelő, nem szükséges és nem arányos”.

„Azzal, hogy a törvény megtiltja a tizenöt év alattiak számára bizonyos online szolgáltatások elérését, lényegében minden személytől – a felnőttektől is – megköveteli, hogy a hozzáférés előtt igazolja életkorát” – áll az Alkotmánytanács határozatában.

A testület szerint a törvényhozók nem határozták meg egyértelműen, milyen feltételek és korlátok között történhetne az életkor ellenőrzése. A rendelkezés ezért nem biztosít elegendő jogi garanciát az érintett jogok védelmére.

Az Alkotmánytanács arra is felhívta a figyelmet, hogy az életkor-ellenőrzési rendszer a magánélethez való jogot is érintheti.

Hírdetés

A korlátozás több közösségi platformra, köztük a TikTokra, a Snapchatre, az X-re és az Instagramra, továbbá a YouTube bizonyos közösségi funkcióira, valamint a WhatsApp és a Messenger kommunikációs szolgáltatásokra is vonatkozott volna. Az internetes enciklopédiákra, illetve az oktatási és tudományos adatbázisokra nem terjedt volna ki.

Az Alkotmánytanács nem foglalt állást a törvény egy másik rendelkezéséről, amely szeptember 1-jétől megtiltaná a mobiltelefonok használatát a középiskolákban.

Macron a döntés után Sébastien Lecornu miniszterelnököt bízta meg azzal, hogy a lehető leghamarabb készítsen elő egy új, jogilag is megfelelő törvényjavaslatot, amely figyelembe veszi az Alkotmánytanács határozatát és az Európai Unió szabályozási keretét is. Az Élysée-palota közlése szerint az elnök továbbra is eltökélt a reform végrehajtása mellett.

A francia törvény lett volna az első olyan európai jogszabály, amely országos szinten megtiltotta volna a közösségi média használatát a 15 év alattiak számára. Az intézkedés egy szélesebb nemzetközi tendencia részét képezi.

Ausztrália 2025 végén elsőként tiltotta meg a közösségi média használatát a 16 év alattiak számára. Hasonló intézkedéseket azóta más országok is elfogadtak vagy fontolgatnak, köztük Brazília, Indonézia, az Egyesült Királyság és Új-Zéland. Az Európai Bizottság szintén hasonló jogszabályjavaslat bemutatását tervezi a nyár után.

SZE/Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »