Felfedezők és felfedezettek a Szigeten

Felfedezők és felfedezettek a Szigeten Juhász Katalin2026. 08. 14., p – 11:03

Előttünk az utolsó két nap, sok mindennek bele kell férnie. Akik eddig a koncerteket részesítették előnyben, vélhetően ma vagy holnap beülnek egy cirkuszi előadásra, táncprodukcióra vagy stand-up comedy műsorra. Kevés fesztiválon van ugyanis ekkora választék nem zenei programokból, mint a Szigeten. 

Okos ötlet mindennap ugyanazokat a produkciókat kínálni a színházi, vizuális és cirkuszi helyszíneken, mert így több esély van eljutni rájuk, illetve ami nagyon tetszett, azt újra meg lehet nézni. A fotósok például ezt csinálják. Először gép nélkül ülnek be a nézőtérre, másodszor pedig már felkészülten kattogtatnak a leglátványosabb pillanatokban. 

Tippjeink az utolsó napokra

Aki nem tudja még, mit fog csinálni ma vagy holnap a nagyszínpadi headliner koncertje után, azaz 23 órától, mindenképp iktassa be a legmenőbb magyarországi újcirkuszi társulat, a Recirquel előadását, amelynek címe Liberty Love Rave, és amely ráadásul világpremier. Pont a Szigetre való produkció: egy hangos rave-party veszi kezdetét, amelyen a táncolók közül lépnek ki az artisták, hogy bemutassanak egy-egy elképesztő légtornász-számot vagy zsonglőrködést. 

A Nagy Utcaszínház szintén mindennap 23 órakor kezdődik, idén is sikerült jól választaniuk a szervezőknek, a francia CPPP társulat The Whale Street című előadása rendkívül ötletes és látványos. Ők Melville Moby Dick című regényét kombinálták össze a dél-európai utcai felvonulások hagyományaival. Lehet csatlakozni Ahab kapitányhoz, aki útnak indul a Szigeten a legendás bálna nyomában. Cirkuszművészet és tánc, hiphop és flamenco fonódik össze egy ismert történetben. 

Hírdetés

Véletlen felfedezések 

A „szitizenek” zöme ma már nem az útlevél-formátumú műsorfüzetben karikázgatja be a kiszemelt programokat, hanem a Sziget-appban jelöli meg őket – aztán persze minden másképp alakul. Két helyszín között haladva ugyanis könnyen elszippanthat minket egy harmadik, ahonnét izgalmas zene hallatszik. Így olyan ismeretlen bandákat is megszerethetünk, akiknek a klubkoncertjére vélhetően nem vennénk jegyet. Tele a sziget felfedezni valóval. 

Ráadásul a fesztivál elsődleges célközönsége ma már nem csak egy-két zenei stílust preferál, hanem gyakorlatilag mindenevő. Ezért fokozatosan meg is szűntek a régebben népszerű, műfajok szerinti színpadok, mint a metálszínpad, a blues-színpad vagy a roma sátor. (Szerintünk kettő azért maradhatott volna: a jazz-színpad és a világzenei színpad. Ezek iránt viszont annyira megcsappant az érdeklődés a Szigeten, hogy ráfizetésesek lennének). 

De nézzük a mi eddigi legnagyobb véletlen felfedezéseinket: az ausztrál Parcels, az amerikai Fcukers, a szintén amerikai Dijon, a brit Lambrini Girls, a belga Sylvie Kreusch… Mindannyian valamely más, pirossal bekarikázott program helyett kerültek a radarunkra, és tényleg szívből jánljuk az ismerkedést velük. 

Most már tudod…

Ez állt a programfüzetben a Nagyszínpad szerda késő délutáni idősávjában. Amikor a betördelt anyag nyomdába került, még nem sikerült beugrót találniuk a szervezőknek az összes nyári koncertjét hirtelen lemondó Tash Sultana helyére. Külföldi előadót szerezni lehetetlenség két héttel a fesztivál előtt, úgyhogy magyarokban gondolkodtak, ami tulajdonképpen remek dolog, hiszen idén csak egy magyar név fért fel a legnagyobb színpadra, a szombati napot nyitó Sisi. Nos, a Carson Coma lett a nyerő – gyakorlatilag az ölükbe hullt a lehetőség.

Persze bátor dolog ilyesmit elvállalni, nem mindenki meri meglépni, hiszen a Szigeten nemzetközi közönség előtt mérettetik meg az ember, nem a saját rajongótábora előtt. Fekete Giorgio csapata azonban már igazi veteránnak számít: az elmúlt öt évben harmadszor léptek fel a Nagyszínpadon. Pontosabban negyedszer, mert a vasárnapi Bródy Dalok Napja is számít. Ha lenne a rekordok könyvében „magyarok a Nagyszínpadon-rekord”, ők már bekerültek volna. Szerdán vendégként felvillant mellettük Dzsúdló és Beton.Hofi is. Szépen elbúcsúztatták a NER-t (magyarul és angolul is), illetve előadták két nappal korábban kijött új dalukat, amelynek címe Gabi, és egyesek szerint Tóth Gabiról szól, de sima szakítós számként is értelmezhető… 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »