Gyermekpornográfia miatt indult eljárás a Slovensko mozgalom exképviselője ellen Kulcsár Péter2026. 08. 14., p – 09:43
Újabb fejlemény történt a volt képviselő és a feltételezett kiskorú lányok – valójában egy úgynevezett „pedofilvadász” – közötti üzenetváltás ügyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított a Slovensko mozgalom egykori képviselőjének olyan személyekkel folytatott elektronikus kommunikációja miatt, akikről azt hitte, hogy kiskorú lányok.
Az ügyben gyermekpornográfia előállításának kísérlete, valamint a fiatalkorúak erkölcsi nevelésének veszélyeztetésének kísérlete miatt folyik eljárás. A sajtóhíreket a nagyszombati rendőrség is megerősítette a Joj televíziónak. A nyomozók jelenleg az ilyenkor szükséges eljárási cselekményeket végzik.
„A folyamatban lévő eljárásra való tekintettel jelenleg nem áll módunkban további részletekkel szolgálni az ügyről” – tette hozzá Zlatica Antalová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Korábbi információk szerint az exképviselő három olyan személlyel levelezett, akikről azt hitte, hogy kiskorú lányok, az üzenetváltásokat azonban valójában egy úgynevezett „pedofilvadásszal” folytatta. A férfi azzal védekezik, hogy szerinte magánjellegű kommunikációról volt szó.
„Nincs tudomásom ilyen jellegű kommunikációról, és nem is rendelkezem ilyesmivel” – reagált a férfi, egyúttal azt állítva, hogy soha nem került sor személyes találkozóra, a levelezéseket pedig magánügynek nevezte.
A rendőrség indított vizsgálatot az eset kapcsán, és a Legfőbb Ügyészség is eljárást folytat az ügyben – utóbbiról még augusztus 3-án Maroš Žilinka legfőbb ügyész számolt be egy Facebook-bejegyzésben.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


