Becsengetnek, de a segítségnek nem szabad véget érnie

Becsengetnek, de a segítségnek nem szabad véget érnie

Iskolakezdés együtt! címmel tizenötödik alkalommal indított országos pénzadománygyűjtést nehéz helyzetben lévő gyerekek támogatására a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, idén az összegyűlt adományokból kétezer órányi fejlesztő foglalkozással segítenék a rászoruló gyerekek felzárkózását a tanévben.

A gyűjtést elindító csütörtöki sajtótájékoztatón Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke elmondta: a valódi esélyteremtéshez folyamatos munkára és személyre szabott támogatásra van szükség, „a becsengetéstől a kicsengetésig”, hogy a rászoruló gyermekek hasonló esélyekkel indulhassanak, mint társaik.

Mint mondta, tavaly 39 millió forint adományt gyűjtöttek össze az Iskolakezdés együtt! akcióban, ebből kétezer gyermeket támogattak 15 ezer forintos tanszercsomaggal, a fennmaradó részt a segélyszervezet évközbeni, Kapaszkodó programjára fordították.

Az, hogy a kormány a nyár elején 50 ezer forintos tanszertámogatást jelentett be, lehetőséget ad a segélyszervezetnek arra, hogy idén nagyobb hangsúlyt fordíthasson a gyerekek évközbeni felzárkóztatására. Ezért az idei adománygyűjtés célja kétezer fejlesztő órára elegendő pénz, húszmillió forint összegyűjtése – közölte.

Budapest, 2026. augusztus 13.  Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke (k), valamint Wolf Kati énekes és Katus Attila sportaerobik világbajnok, a segélyszervezet önkéntesei az Iskolakezdés együtt! kampány nyitó sajtótájékoztatóján a szervezet országos központjában, Budapesten 2026. augusztus 13-án. A segélyszervezet tizenötödik alkalommal indított országos pénzadománygyûjtést nehéz helyzetben lévõ gyerekek támogatására, az adományokból kétezer órányi fejlesztõ foglalkozással segítenék a rászoruló gyerekek felzárkózását az idei tanévben.  MTI/Balogh Zoltán

Budapest, 2026. augusztus 13. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke (k), valamint Wolf Kati énekes és Katus Attila sportaerobik világbajnok, a segélyszervezet önkéntesei az Iskolakezdés együtt! kampány nyitó sajtótájékoztatóján a szervezet országos központjában, Budapesten 2026. augusztus 13-án. A segélyszervezet tizenötödik alkalommal indított országos pénzadománygyûjtést nehéz helyzetben lévõ gyerekek támogatására, az adományokból kétezer órányi fejlesztõ foglalkozással segítenék a rászoruló gyerekek felzárkózását az idei tanévben. MTI/Balogh Zoltán
Hozzátette: „nem engedik el” a tanszertámogatást, a partnercégeknél, magánadományozóknál gyűjtenek azokra, és a beérkező adomány egy részét is erre fordítják majd, de segíteni fogják a rászoruló családokat az óvodakezdésben is.

Elmondta: a 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként ötszáz forint támogatást jelent. A segélyszervezet online adományozási felülete a www.segelyszervezet.hu oldal, ahol tetszőleges összeget lehet adományozni.

Hírdetés

Hozzátette:

  • háromezer forint adománnyal egy gyermek egyheti uzsonnája biztosítható a fejlesztő foglalkozáson,
  • hatezer forint adománnyal egy gyermek egyórás fejlesztő foglalkozása valósítható meg fejlesztőpedagógus, logopédus vagy mozgásfejlesztő szakember bevonásával,
  • 12 ezer forint adománnyal pedig egy kisgyermek egyórás korai fejlesztését lehet segíteni.
  • Jelezte: a rendszeres támogatás a legnagyobb segítség, mert lehetővé teszi, hogy egész évben, kiszámíthatóan biztosítsák a segélyszervezet szakemberei a gyerekek számára azt az időt, figyelmet és fejlesztést, amelyre a legnagyobb szükségük van.

    Rácsok Balázs, a szervezet stratégiai és módszertani igazgatója arról beszélt, a segélyszervezet gyerekekkel foglalkozó intézményeiben végzett felmérés szerint a nagyvárosokhoz képest a szegreált környezetben dolgozók kétszer jellemzőbb problémának látják azt, hogy a gyerekek nem kapják meg a szükséges fejlesztéseket és a tanuláshoz szükséges digitális hozzáférésük sem biztosított. A szakemberek válaszai szerint az általuk támogatott családok 80 százalékában negyedévente, 50 százalékában pedig havonta akár több alkalommal is ki tudnak alakulni olyan élethelyzetek, amelyek megnehezítik a gyerekek iskolai jelenlétét, teljesítményét.

    Wolf Kati énekes, a segélyszervezet önkéntese elmondta, az elmúlt másfél évtizedben 20 ezer gyermeket támogattak az Iskolakezdés együtt! akcióban. Katus Attila sportaerobik világbajnok, a segélyszervezet önkéntese a megfelelő szakemberek által nyújtott fejlesztő foglalkozások fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyek élményeket is adnak a gyerekeknek és lehetőséget álmaik valóra váltására.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »