Kizárta soraiból Balogh Péter önkormányzati képviselőt a Fidesz-KDNP XI. kerületi képviselőcsoportja, amely mandátumának visszaadására is felszólította a politikust.
A múlt pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint a Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett a Fiatal Családosok Klubja alapítójához, Király Nórához köthető civil szervezetek korábbi gazdasági ügyei miatt.
A nyilvánosságra hozott információk szerint az átvilágításban érintett szervezetek közül több esetben Balogh Péter neve és hozzátartozójának érintettsége is felvetődött.
„A frakció és az elnökség megállapította, hogy a kialakult helyzet olyan politikai és közéleti kockázatot jelent, amely a közösség hitelességét és politikai mozgásterét érdemben befolyásolja. Ennek következtében a frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy Balogh Pétert kizárja soraiból” – írták a közleményben.
Egyidejűleg felszólították Balogh Pétert képviselői mandátumának visszaadására is, mert álláspontjuk szerint jelen helyzetben ez szolgálná leginkább a választók és a közösség érdekeit. A jogi felelősség megállapítása kizárólag a hatóságok és az igazságszolgáltatás feladata – tették hozzá.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


