Létrehozza a közbeszerzésekből bűncselekmények elkövetése miatt kizárt gazdasági szereplők nyilvántartását az Integritás Hatóság – jelentette be a hatóság.
Közölték: az uniós támogatások újraindításához nélkülözhetetlen ez az intézkedés, amely a visszaélések kiszűrése mellett lehetőséget nyújt az öntisztázásra is, akik igazolják, hogy „helyreállították a megbízhatóságukat”, azok töröltethetik magukat a nyilvántartásból.
Az Integritás Hatóság megindítja az első nyilvántartásba-vételi eljárásokat, és megkezdi a közbeszerzésekből kizárt gazdasági szereplők jegyzékének vezetését.
A nyilvánosan hozzáférhető adatbázis működtetésének elsődleges
célja, hogy a közbeszerzési eljárásokban ne vehessen részt olyan gazdasági szereplő, amelynek vezető tisztségviselőjével, felügyelőbizottsági tagjával, cégvezetőjével, tényleges tulajdonosával szemben a közbeszerzési törvényben meghatározott bűncselekmények miatt jogerős bírósági határozat született,
illetve amellyel kapcsolatban az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény a nyilvántartásba vételt előírja – közölték.
Jogilag pontosan meghatározott érintetti körről van szó, a nyilvánossá tétel nem a megbélyegzést, hanem elsősorban a további visszaélések megelőzését, valamint a közbeszerzések tisztaságának megteremtését szolgálja – emelte ki a hatóság.
A szabályozás ugyanakkor nem kizárólag szankciós jellegű: lehetőséget biztosít az öntisztázásra is. Az öntisztázási eljárás keretében az érintett gazdasági szereplők igazolhatják, hogy a kizárásra alapot adó körülményeket felszámolták, azaz olyan igazolható intézkedéseket tettek, amelyek nyomán a megbízhatóságuk helyreállt. Sikeres öntisztázás esetén a gazdasági szereplők mentesülhetnek a nyilvántartásba vétel alól, illetve törölhetők a nyilvántartásból – írták.
Az öntisztázási eljárást a hatóság hivatalból folytatja le elektronikus ügyintézéssel. Amennyiben az eljárással érintett gazdasági szereplő érdemi nyilatkozatot tesz az eljárásban, úgy válaszában köteles legalább azt bemutatni és dokumentumokkal igazolni, hogy a bűncselekménnyel okozott kárt – a károsult által elfogadott mértékben – megtérítette vagy arra meghatározott határidővel kötelezettséget vállalt, a feladat- és hatáskörrel rendelkező szervekkel aktívan együttműködve, átfogóan tisztázta az ügy tényállását és körülményeit, továbbá olyan technikai, szervezeti és személyi intézkedéseket hozott, amelyek alkalmasak a további bűncselekmény megelőzésére.
Ezeket az intézkedéseket a válasz beérkezéstől számított húsz napon belül – a bűncselekmény súlyosságának és sajátos körülményeinek figyelembevételével – a hatóság értékeli, mielőtt döntést hoz a nyilvántartásba vételéről.
Az Integritás Hatóság nyilvántartásra és öntisztázásra vonatkozó részletes tájékoztatója elérhető a https://integritashatosag.hu/ugyek/kozbeszerzesbol-kizartak-nyilvantartasa/ oldalon.
A nyilvántartás vezetésére az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben kerül sor, amely itt érhető el: https://ekr.gov.hu/nyilvantartasok/hu/integritas.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


