Tavaly 635 személy ellen emeltek vádat adóbűncselekmények miatt

Tavaly 635 személy ellen emeltek vádat adóbűncselekmények miatt

Az adóbűncselekmények közül az adó- és járulékelkerülés volt a leggyakoribb, derül ki a Szlovák Köztársaság főügyészének az ügyészség 2025-ös tevékenységéről és Szlovákia törvényességi helyzetéről szóló jelentéséből, amelyet a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának weboldalán tettek közzé.

Kisebb számban indult büntetőeljárás az adó- és járulékösszeg csökkentéséért, az adók és járulékok fizetésének elmulasztásáért, valamint az áruk megjelölésére vonatkozó állami rendelkezésekre vonatkozó szabályok megsértéséért. Az adóigazgatási eljárás akadályozásának bűncselekménye miatt – akárcsak 2024-ben – egy esetben sem indult eljárás.

Tavaly 635 személyt vontak felelősségre adóbűncselekmények miatt. Ez 2024-hez képest 861-gyel, azaz 57,6 százalékkal kevesebb eljárást jelent.

Az összesen 23 343 büntetőeljárás alá vont személy 2,7 százaléka volt adóbűncselekményekben érintett 2025-ben.

Hírdetés

Az ügyészek 348 személy ellen emeltek vádat adóbűncselekmények miatt (2024-ben 901 személy ellen), ami 61,4 százalékos csökkenést jelent. 437 személyt ítéltek el adóbűncselekmények miatt, míg 2024-ben 737 személyt, ami 40,7 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évre vonatkozóan.

Adócsalás bűncselekménye miatt, mely magába foglalja az általános forgalmi adó és a jövedéki adó jogtalan visszaigénylését, 2025-ben 45 személy ellen emeltek vádat, ami 43 személlyel, azaz 49 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. 2024-hez képest, amikor 65 személyt vádoltak meg, 2025-ben 37 fős, azaz 57 százalékos csökkenést regisztráltak, 28 személyt vádoltak meg.

Az ügyészség szerint a fent említett statisztikai adatok tükrözik a jogszabályi változások hatását a jogellenes magatartások bűncselekményként való értékelésére. Az ügyészség szerint az adóbűncselekmények olyan súlyosan negatív társadalmi jelenségnek számítanak, melyek hátrányosan érintik az állam alapvető funkcióit, mivel megzavarják az állami költségvetés bevételi és kiadási részét, és torzítják a gazdasági versenyt az üzleti szférában.

NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »