„Úgy érzik, megfő a tüdejük a 42 fokos kórteremben” – segélykiáltás egy magyar kórházból

„Úgy érzik, megfő a tüdejük a 42 fokos kórteremben” – segélykiáltás egy magyar kórházból

A magyar egészségügyről évek óta szinte csak rémtörténeteket hallani. Omladozó falak, koszos kórtermek, gyógyszer-, eszköz- és emberhiány, kukaszerű mobilvécék a szobákban – ez jellemzi a legtöbb állami kórházat. Régóta halljuk, ha nem lennének lelkiismeretes egészségügyi szakdolgozók, akkor a rendszer már rég összeomlott volna. És a tények azok, hogy lassan az ő emberfeletti teljesítményük sem lesz elég ahhoz, hogy az ellátás megfelelően működjön.

A Szabolcs megyében élő Molnár Anita aggódva, de bizakodva ment a nyíregyházi Sóstói úti kórházba, hogy meglátogassa egy beteg rokonát. Amivel azonban ott találkozott, elborzasztotta. Anita kétségbeesésében a közösségi média felületeihez nyúlt, annak érdekében, hogy találjon valakit, aki hajlandó lenne segíteni az intézménynek – ugyanis szüksége lenne rá.

Az intézmény belgyógyászati osztályán ugyanis nincs, vagy legalábbis, nem működik a klíma, így a betegek a vörös riasztás kellős közepén gyakorlatilag szanuában szenvednek – kórházi kórtermekben való gyógyulás helyett.

„Rengeteg a teljes ellátást igénylő, idős és kiszolgáltatott beteg. Ebben a nagy hőségben szinte elviselhetetlen a meleg a kórtermekben. A ventilátorok sajnos csak a forró levegőt keringetik, ezért az ápolók vizes törölközőkkel, ruhákkal próbálják hűteni a betegeket.” – Írta közösségi oldalán Anita.

Az Alfahír megkereste a rokonát meglátogató nőt, aki személyesen is elmesélte tapasztalatait.

– Most jelenleg 42 fok van a 6-os kórteremben. Hat beteg van. Fekszenek a pelenkában, az ápolók vizes pizsama nadrágot adnak a betegekre, hogy valamit segítsenek rajtuk. Van vagy három ventilátor, de úgy, hogy az ápolók dobtak össze pénzt rá. Meg elhunyt betegek hozzátartozói hagyták ott a ventilátort” – idézte fel a látottakat Anita.

Elmondta azt is, hogy az ápolók próbálják mozgatni, forgatni a betegeket az ágyakban, hiszen sokuknak nincs hozzátartozója, aki segíthetne, vagy akár csak egy üveg vizet vinne nekik.

Hírdetés

– Kisvárdán is ugyanez a helyzet a gyerekosztályon. A szívem szakad meg azokért a betegekért, akik ugye talán az utolsó napjaikat töltik ott, és úgy érzik, megfő a tüdejük a 42 fokos kórteremben. – Mondta az Alfahírnek Molnár Anita.

A nő nemcsak az embertelen körülményekre hívta fel a figyelmet bejegyzésében, hanem egyben segítséget is kért. Anita olyan magánszemélyeket, cégeket vagy szervezeteket keres, aki tudna segíteni a kórháznak egy vagy akár több mobilklíma beszerzésével és felajánlásával.

Az eseten a Jobbik elnöke is felháborodott. Adorján Béla úgy véli, ha már az új kormány megkapta az emberek bizalmát és szavazatát, itt az ideje, hogy elkezdjék valóra váltani az ígéreteiket.

„Ez most a mindenkori döntéshozást birtokló politikusoknak szól! (számos alkalommal tettem az előző kormány idején is!) Azoknak, akik kormányzati pozícióban megtehetnek szinte mindent. Azoknak, akik az ellenzéket csak biodíszletnek tekintetették korábban, és a jelek szerint most sincs másként.” – Írta közösségi oldalán a politikus.

Nehéz időket élünk. Nem elég, hogy leállhat Magyarország villamosenergia termelése, olyan történelmi kánikulával is meg kell birkóznunk, amilyet még nem igazán látott hazánk. Nehéz feladatok ezen ügyek kezelése, és persze, senki sem tud csodát tenni pár hétnyi kormányzás után.

Ugyanakkor, vannak dolgok, amikkel az Orbán-kormány pusztítása után egyszerűen nem lehetne, nem szabad várni, a magyar egészségügyi rendszer megmentése pedig ilyen. Korszerű, jól felszerelt kórházakra, rendelőkre van szükség, versenyképes dolgozói bérekre a szférában és emberséges hozzáállás, mert a magyar emberek élete nem játék. Ideje lenne, hogy az új kormány se kezelje úgy.

Vajon megint egy tragédiára van szükség ahhoz, hogy a hatalom végre lejjebb is nézzek odafentről és intézkedjen?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »