Almásfüzitőnél, a vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ), valamint állampolgári bejelentések alapján környezetvédelmi vizsgálat indult a folyó vizében elkeveredő, barnás színű anyag miatt – közölte a KEMHESZ elnöke szerdán.
Zoltai Dániel közlése szerint az elmúlt hetekben több horgász is fényképeket és videókat juttatott el a KEMHESZ-nek, melyeken az alacsony dunai vízállás következtében jól látható, hogy a part mentén több helyen barnás színű, szokatlan szagú anyag tört fel és elkeveredik a Duna vizében.
A szövetség halőri szolgálata ellenőrizte az érintett területet, majd bejelentést tett a hatóságoknak, hogy a jelenség eredete és esetleges környezeti hatása egyértelműen tisztázható legyen.
Hétfőn egy laboratórium munkatársai az érintett helyszínen több ponton közel 30 mintát vettek, hogy minél pontosabb képet kapjanak a víz és a feltörő anyag összetételéről – ismertette Zoltai Dániel.
A kormányhivatal egy végzésben arról értesítette a horgászegyesületek szövetségét, hogy területi vízügyi illetékesség miatt az ügy vizsgálatát átteszi a Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatalhoz – tájékoztatta az MTI-t a horgászegyesületek szövetsége.
A KEMHESZ információi szerint a vízügyi szakemberek 2012-ben is vizsgálták a területet. Mivel a térségben korábban mocsaras, lápos terület volt, felmerült, hogy az onnan származó, szerves anyagokban gazdag víz okozhatja a barnás elszíneződést, ez azonban a vizsgálatok mostani lezárásáig nem tekinthető mérvadónak – hangsúlyozták.
Zoltai Dániel hozzátette, az élő környezet megóvása és a környezetszennyezés területén elengedhetetlen a zéró tolerancia. Fontos, hogy vizsgálati eredményekkel alátámasztott választ kapjanak a jelenség okára, illetve a Duna élővilágára és vízminőségére tett hatására.
A területet továbbra is figyelemmel kísérik és a vizsgálatok eredményéről tájékoztatják a közvéleményt – ismertette az elnök.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


