Fenékküszöb, olcsóbb augusztus 20., olajárak – a nap hírei

Fenékküszöb, olcsóbb augusztus 20., olajárak – a nap hírei

Fenékküszöb épül a Dunán Paksnál, és két bárkát is előkészítenek arra, hogy elsüllyesztésükkel emeljék a vízszintet az atomerőműnél, a tervezett 18 helyett 4 milliárd forintból valósul meg az augusztus 20-i ünnepségsorozat, több mint 4 dollárral emelte a jövő évre várt olajár-előrejelzését az Egyesült Államok – a nap legfontosabb hírei.

Fenékküszöb épül a Dunán Paksnál, és két bárkát is előkészítenek arra, hogy elsüllyesztésükkel emeljék a vízszintet az atomerőműnél – jelentette be a miniszterelnök. Magyar Péter elmondta, hogy a kormány kiemelt beruházásnak minősítette a fenékküszöb építését, a munka már meg is kezdődött, a katonák is részt vesznek a műveletben. A szükséges rendeletek már megjelentek a Magyar Közlönyben.

Partnerséget sürget a kormánnyal a napenergia felhasználási lehetőségeiről a főpolgármester. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: két és fél paksi atomerőműnyi energia lehetősége is ott lehet a budapesti háztetőkön. Eközben a vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek, miután a hőségben további apadás várható a Dunán.

Vizsgálják a vízminőséget az almásfüzitői Duna-szakaszon a vörösiszap-tározónál a folyó vizében elkeveredő, barnás színű anyag miatt. A szennyezést horgászok jelentették.

Visszautasítja a pályázati kizárást, és jogi úton védené meg hálózatfejlesztési forrásait az OPUS TITÁSZ. A társaság szerint az MFB döntése a tiszántúli fogyasztókat és a térség fejlődését érintheti hátrányosan.

A magyar állam átveszi a Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítvány feladatait, vagyonát, valamint a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központot. A lépés a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolásának része.

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a mentőautóbeszerzések ügyében. Az eljárás az Országos Mentőszolgálat feljelentése alapján indult.

A devizahiteles ügyben indult összes végrehajtási eljárás felfüggesztését sürgeti a Mi Hazánk szakpolitikusa. Fiszter Zsuzsanna úgy tudja, az érintettek egy jelentős csoportja, több tízezer adós nem esik a nyár elején a parlament által elfogadott moratórium hatálya alá.

Jelenlegi formájában nem marad fenn a Hungarikum Program, a felülvizsgálat jelenleg is zajlik. Ezt a Telex kérdésére válaszolta az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.

Hírdetés

Sűrített járatokkal indul újra a vasúti személyszállítás Miskolc és Tiszaújváros között szeptember 1-től, 3 év után. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint a Miskolc elővárosi közlekedését szolgáló villamosított vasútvonalon naponta tíz pár személyvonat közlekedik.

Az előző kormány idején tervezett 18 helyett 4 milliárd forintból valósul meg az idei augusztus 20-i ünnepségsorozat. A tűzijáték a szokásosnál rövidebb lesz. Magyar Éva kormányszóvivő közölte, egyes helyszíneken már augusztus 19-én elkezdődnek a programok, máshol az ünnep utáni napokban is lesznek rendezvények.

A körözött volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes a Dnyeszteren túli területről kérvényezte, hogy szabadlábon védekezhessen – – közölte a varsói kerületi bíróság szóvivője. Marcin Romanowskit a kormányváltás után fosztotta meg menedékjogától Magyarország. A most nyilvánosságra hozott információk szerint az oroszbarát szakadár területen él.

Hajók elfoglalásával fenyegette meg a Nyugatot az orosz elnök, ha kísérletet lát orosz kereskedelmi hajók elfogására. Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy nem feltétlenül azokon a vízterületeken lesznek a viszontválaszok, ahol az orosz hajók elleni rajtaütéseket tervezik.

Amerikai kérésre az ukránok leállították az orosz tartályhajók elleni támadásokat – írja a Financial Times. Előzőleg az amerikai alelnök, JD Vance kérte azt, hogy ne indítsanak dróntámadásokat az orosz tartályhajók ellen a fekete-tengeri Novorosszijszk orosz kikötőtőben.

Az ukrán erők csaknem 750 négyzetkilométert és 26 települést szabadítottak fel az orosz megszállás alól a januártól augusztusig tartó támadó hadművelet során – közölte ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint az orosz erők 9550 katonát vesztettek, és több mint 6600 sebesültjük van.

Jelentősen, több mint 4 dollárral emelte a jövő évre várt olajár-előrejelzését az Egyesült Államok energiaügyi információs hivatala. A szervezet a Brent nyersolaj hordónkénti átlagárát 2026-ra 86 dollár 81 centre várja a korábban jelzett 82 dollár helyett. A várható emelést a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása okozza.

Megkezdik a romániai cernavodai atomerőmű működő kettes blokkjának fokozatos leállítását a Duna alacsony vízállása miatt – jelentette be a román ügyvivő védelmi miniszter. A folyó vízszintje kritikus szintre süllyedt, és további apadás várható.

Franciaországnak akár 15 milliárd euró közvetlen, illetve közvetett költséget okozhattak az utóbbi hónapok hőhullámai. Az illetékes miniszter azt hangsúlyozta, hogy a tartós aszály miatt az országban több mint 40 ezer embert sújt a vízszolgáltatás korlátozása.

Újabb, Ceutába irányuló bevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó. A rabati belügyminisztérium közlése szerint Marokkóban többeket őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy újabb határsértésekre biztattak másokat az észak-afrikai spanyol városok, Ceuta és Melilla területére.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »