Luis Enrique szerint szürreális a helyzet, nem tudtak felkészülni a kupadöntőre

Luis Enrique szerint szürreális a helyzet, nem tudtak felkészülni a kupadöntőre

Salzburgban ma este a Paris Saint-Germain és az Aston Villa játssza az UEFA Szuperkupa 2026-os döntőjét. Még egyik csapat sem játszott tétmérkőzést a mostani idényben, várhatóan egyik kezdő tizenegye sem hasonlít majd a májusi, megnyert kupadöntőben látottra.

Luis Enrique, aki tavaly is megnyerte ezt a trófeát a PSG élén, sőt, egyszer a Barcelona vezetőedzőjeként is diadalmaskodott ebben a sorozatban, leginkább az előttünk álló idény feladatairól beszélt a keddi sajtótájékoztatóján, megemlítve, hogy a legnagyobb céljuk, hogy sorozatban harmadszor is megnyerjék a Bajnokok Ligáját, ilyesfajta triplázás a BL-ben korábban egyedül Zinédine Zidane Real Madridjának sikerült.

Azt mondta csapata, játékosai állapotáról: „Emlékszem a tavalyi évre – nagyon szokatlan helyzet volt. Ma is ugyanez a helyzet. Természetesen örülünk, de a felkészülés szempontjából trükkös feladat az egyes játékosok terhelésének és játékperceinek a kezelése. Arra törekszünk, hogy csúcsformában legyünk, de a helyzet bonyolult. Okosan készülünk, hogy a szezon végére érjük el a legjobb formánkat, ne az elejére (…) Szürreális a helyzet; a válogatott játékosok csak hétfő óta állnak a rendelkezésemre… Tudomásul vesszük a dolgot, és a lehető legjobban készülünk, de nagyon nehéz megjósolni, milyen színvonalú lesz a mérkőzés. Nagyon fontos számunkra, hogy jól szerepeljünk, ám a felkészülésre gyakorlatilag nem volt lehetőségünk.”

A Liverpoolhoz tartó Bradley Barcola ott van a keretben, de várhatóan a világbajnokságon járt játékosok közül csak a portugálok, az ecuadori Willian Pacho és a brazil Marquinhos kezdenek a PSG-ben, a franciák, a marokkói Hakimi vagy a spanyol Fabián Ruiz nem.

Hírdetés

Két új szerzemény, két francia vb-szereplő is kerettag, de kérdéses, mekkora szerephez jutnak. Egyikük, Lucas Digne éppen az Aston Villából érkezett. A másik, Maghnes Akliouche az AS Monacóból szerződött a PSG-hez.

Hasonló a helyzet az Aston Villánál is. Unai Emery vezetőedző a kedd esti sajtótájékoztatón azt mondta, három kulcsjátékosa, Emiliano Martínez, Ezri Konsa és Ollie Watkins biztosan hiányzik majd.

„Nincsenek itt, mivel július 19-én fejezték be a szezonjukat, én pedig négy hét pihenőt adtam nekik, erre feltétlenül szükség volt – mondta Emery. – Persze, ha itt lennének, talán több esélyünk lenne. Ugyanakkor úgy vélem, a PSG is hasonló helyzetben lesz, mint mi.” Nem játszhat a legfontosabb új szerzemény, a svájci Johan Manzambi sem, aki még csak épülget térdsérüléséből. A nyáron távozott a birminghami klubtól Morgan Rogers, Youri Tielemans is, kettejükért körülbelül 150 millió fontot kapott a klub.

A mérkőzés 21.00 órakor kezdődik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »