Augusztus 10-én hétfőn reggel Kolumbia nyugati részét 7,4-es magnitúdójú földrengés rázta meg, mely az egész országban érezhető volt. A halálos áldozatok eddigi száma meghaladja a 130-at, a sérültek száma pedig közel 600. Pereira városában van a legtöbb az áldozat, Manizalesben épületek, kórházak, iskolák és templomok rongálódtak meg. A kutató-mentő műveletek zajlanak.
Az eset alig két hónappal azután történt, hogy két egymást követő földrengés nagy pusztítást okozott a Kolumbiával szomszédos Venezuela északi részén, és több mint 6300 ember halálát okozta. A mostani kolumbiai földrengés több városban is jelentős károkat okozott, a mentőalakulatok pedig továbbra is keresik az összeomlott épületek alatt rekedteket, mert vélhetőleg sokan maradtak a romok alatt. A földrengés epicentruma San José del Palmar környékén, Chocó megyében, Nyugat-Kolumbiában volt.
Pereira, a leginkább sújtott város
A legsúlyosabb a helyzet Pereirában, Nyugat-Kolumbia közel félmillió lakosú egyik nagyvárosában. Továbbra is nagy erővel keresik a romok alatt rekedt embereket. A földrengés hatalmas területet érintett, és a teljes kár felmérését bonyolítja az infrastruktúra és a kommunikáció megsérülése is. Különösen súlyos a helyzet Manizalesben, ahol több mint tíz épület teljesen megsemmisült, és több mint húsz lakóépület szenvedett különböző mértékű károkat. Kórházak, iskolák és templomok is érintettek.
Az érintett területekről készült képek és kezdeti jelentések az utcákon lévő törmelékeket és a megrongálódott épületeket mutatják; a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ne közelítsék meg a veszélyeztetettnek tartott épületeket. A földrengés Caliban is épületeket döntött romba, a város több részén is dolgoznak a mentőalakulatok. A kezdeti jelentések szerint emberek rekedtek a romok alatt, és az egészségügyi intézményekben kár keletkezett. Sérülésekről és az infrastruktúrában keletkezett károkról számoltak be Quibdóban, Chocó megye székhelyén is.
A helyi katolikus egyház akcióban
A Kolumbiai Püspöki Konferencia elnöksége „szolidaritását és imáit fejezte ki az áldozatokért, az eltűntekért, a sérültekért, az érintett családokért, Istenre bízva a mentők munkáját”. A püspökök szerint most
Az érintett területek püspökei számos felhívást tettek közzé, élelmiszerraktárakat nyitottak meg azonnali segélyezésre, továbbá kampányokat kezdeményeztek a túlélők számára indított segélyek gyűjtésére. A Manizales-i főegyházmegyében José Miguel Gómez érsek külön felhívásban kérte, hogy „a hívek továbbra is figyeljenek azokra, akik a legjobban szenvednek, és kövessék a hatóságok irányelveit.
– buzdított, miközben mindenkit arra hívott, hogy „őrizze meg bizalmát Istenben, és keresse benne az erőt, amelyre szüksége van ezeknek a nagy kihívásoknak a leküzdéséhez”.
Hat repülőteret egyelőre zárva tartanak
A földrengés következményei az utazást is befolyásolják. A kolumbiai Polgári Légiközlekedési Hatóság, az Aerocivil elrendelte a működés felfüggesztését hat nyugat-kolumbiai repülőtéren, melyek Pereira, Manizales, Quibdo, Armenia, Cartago és Buenaventura. A döntés azért született, hogy lehetővé tegyék az erős földrengés által érintett kifutópályák, terminálok és egyéb repülőtéri infrastruktúra ellenőrzését. A járatok mindaddig szünetelnek, amíg a műveletek biztonságának garantálásához szükséges felmérések el nem készülnek. Ez az intézkedés tovább bonyolíthatja a mentési erőfeszítéseket a leginkább érintett területeken, éppen akkor, amikor a mentőcsapatok és az egészségügyi intézmények működése megkívánná a gyors mobilitást.
Nemzetközi segítségnyújtás
Ahogy a károk mértéke egyre világosabbá válik, világszerte vezetők ajánlják fel támogatásukat. Marco Rubio amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy „szoros figyelemmel kíséri” a földrengés következményeit, és „15 millió dollárral készen áll a támogatásra”, míg az Európai Unió felajánlotta, hogy az EU Copernicus műholdját felhasználhatják a mentési műveletekben.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Jaime Saldarriaga/AFP
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


