Parókusi beiktatással, parókia- és gyümölcsszenteléssel ünnepeltek augusztus 6-án a szuhakállói templomban.
Az ünnepi szertartás a parókia hatodik helyben lakó parókusának beiktatásával kezdődött. Szepesi Szilárd személye a közösségben nem ismeretlen, hiszen két éve már oldallagos kormányzóként látta el a híveket, most pedig Orosz Atanáz miskolci megyéspüspöktől ünnepélyesen megkapta a szuhakállói templom és parókia kulcsait.
Száz évvel ezelőtt, 1926-ban Palicskai János volt az első szolgálattevő a faluban, az ő beiktatása is nyáron volt. Szilárd atya számára pedig különösen jelentős volt ez az alkalom, hiszen őt huszonegy éve Máriapócson e napon szentelte áldozópappá Keresztes Szilárd püspök.
„Jertek, menjünk föl az Úr hegyére, a mi Istenünk házába, hogy lássuk az ő színe átváltozásának dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét” – az előesti sztichira sorait idézve Orosz Atanáz püspök ünnepi homíliájában Urunk színeváltozásának ünnepét a hétköznapokból való lelki felemelkedés lehetőségeként állította a hívek elé.
Szeretnénk meglátni a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségét, „mert szükségünk van arra, hogy a hétköznapok felszínességéből, a folytonos üresjáratból egy kicsit kiemelkedjünk” – mondta a főpásztor. – A templom az a hely, ahol ég és föld találkozik, ezért az Isten házába való elindulás nem csupán egy vallásos szokás, hanem az ember lelkének alapvető igénye.
A megyéspüspök felidézte az első keresztények tanúságtételét is; amikor életük veszélyeztetése árán is elmentek az istentiszteletekre, kitartottak amellett, hogy szükségük van az Istennel és a keresztény közösséggel való találkozásra és megvallották: Nem tudnánk megtenni azt, hogy ne menjünk az Úr napján az Úr házába.
A főpásztor XIV. Leó pápa előző napi tanítására hivatkozva arra is rámutatott, hogy bár „az imádság és a liturgia egy olyan korban, amikor a technika választ ígér minden kérdésre és feladatra, fölöslegesnek tűnik. De ez csak a látszat”. Teremtett mivoltunkból fakadóan ugyanis alapvető szükségünk van az imádságra, a liturgiára és az Úr házában megélt közösségre. Ebben viszont nagy felelősség hárul a családra egy olyan korban, amelyben felnőhet egy egész nemzedék anélkül, hogy megtanulna imádkozni, vagy legföljebb csak egyfajta pszichológiai megoldásként gondol az imádságra.
Ezért a Szentatya szavai arra biztatnak bennünket, hogy vegyük komolyan a Szent Liturgia lehetőségét, a Szent Hegynek, az Úr templomának lehetőségét – mondta Orosz Atanáz püspök. – Az Úrhoz kell fordulnunk, aki meghallgat minket a Szent Hegyről, ahogyan a zarándokzsoltárban imádkozzuk: „A hegyekre emelem szememet: onnan jön segítségem”.
Urunk színeváltozásának ünnepén lélekben mi is ott lehetünk a három kiválasztott apostollal a Tábor-hegyen – fogalmazott a főpásztor. – Jézus, aki földi életében osztozott az emberek mindennapjaiban, a keresztre feszítése előtt megmutatta tanítványainak isteni dicsőségét: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig vakítóan fehérré változott. Ennek a mennyei szépségnek a láttán kiáltott fel Péter apostol: „Uram, jó nekünk itt lenni!”
Ugyanezt mondhatták az évtizedek során mindazok, akik ebben a templomban Isten közelségére és lelki megnyugvásra találtak – emelte ki Orosz Atanáz püspök. – Urunk színeváltozásában az apostolok előtt egy pillanatra felragyogott a tökéletes istenkép, amely az ember teremtésének mintája volt.
Ezért is mondjuk az ő közelében: Uram, jó nekünk itt lennünk.”
A szertartás után díszes menetben vonult a papság és a hívek a templomdomb alatt álló parókia épületéhez, mely a felújítás és a jelentős átalakítások után most a házszenteléssel vált igazán méltóvá a papi hivatás mindennapi gyakorlásához.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
