Csaknem 13 ezer tonna illegális hulladékot számoltak fel a magyar erdőkben az állami erdészeti társaságok 2020 óta – közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium.
Az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több száz illegális hulladéklerakást kell felszámolniuk. 2020 eleje és 2026. július 27. között 4159 esetben 12 750 tonna hulladékot távolítottak el az általuk kezelt területekről.
2025-ben 527 esetben több mint 2130 tonna, 2026. július 27-ig pedig újabb 308 esetben csaknem 637 tonna illegálisan elhelyezett hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el a társaságok.
Az adatok világosan jelzik az ellentmondást a természeti értékek iránti növekvő társadalmi érzékenység és egyesek mindennapi magatartása között
– figyelmeztetnek a közleményben.
Az ÉKM tájékoztatása szerint az illegális hulladék problémája térben és nagyságrendben is változatos. 2021 kiugró év volt: 803 felszámolási esetben több mint 5276 tonna hulladékot távolítottak el, ami a teljes vizsgált időszakban felszámolt mennyiség több mint 41 százaléka.
Az egyes erdészeti társaságok adatai azt is megmutatják, hogy az esetszám önmagában nem árulja el egy-egy terület terhelésének nagyságát. A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. 82 felszámolási esetben több mint 5,1 ezer tonna hulladékot távolított el 2020 eleje és 2026. július 27. között. Ez a teljes hulladékmennyiség több mint 40 százaléka, miközben az összes esetnek alig 2 százalékát jelenti.
A Pilisi Parkerdő Zrt.-nél ezzel szemben 1280 felszámolási esetet regisztráltak, ami az országos esetszám közel 31 százaléka; az eltávolított hulladék mennyisége mintegy 2135 tonna volt.
A kiugró egyedi lerakások nagyságát jól érzékelteti
a Gemenc Zrt. 2026-os adata: július 27-ig mindössze három felszámolási esethez 408 tonna eltávolított hulladék kapcsolódott. Ez az országosan addig felszámolt mennyiség közel 64 százaléka.
Mindez azt mutatja, hogy van, ahol a gyakran ismétlődő kisebb lerakások, máshol pedig néhány rendkívül nagy volumenű hulladékgóc felszámolása jelent komoly feladatot – összegez a közlemény.
Az állami erdészeti társaságok tapasztalatai szerint az egyik legnagyobb kihívás, hogy az illegális hulladék sok helyen újratermelődik, emiatt a felszámolás mellett a megelőzés is tartós feladat.
Emlékeztettek: a társaságok rendszeres területellenőrzéssel, sorompókkal és más fizikai akadályokkal, kamerás megfigyeléssel, hatósági együttműködéssel és szemléletformálással igyekeznek visszaszorítani az illegális lerakást. A súlyosabb esetek jelentős része nem kirándulás közben eldobott palackról vagy zacskóról szól: a nagyobb mennyiségű hulladékot sokszor gépjárművel szállítják az erdőszélekre, erdei utak, közutak és települések közelébe.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


