A csomagolásról és a csomagolással keletkezett hulladékról szóló rendelet (PPWR) szerdán (augusztus 12-én) hatályba lépő szabályai biztonságosabb, káros vegyi anyagoktól mentes élelmiszer-csomagolást eredményeznek a fogyasztók számára, véget vetnek az indokolatlanul nagy dobozokba történő csomagolásnak a webáruházakban történő vásárláskor, valamint az EU egész területén egyértelműbbé teszik a csomagolás hulladékfajta szerinti jelölését, közölte az Envi-Pak gyártói felelősségvállalási szervezet (OZV).
„A rendelet elfogadása és bevezetése az elmúlt évtized legalapvetőbb reformját jelenti a hulladékgazdálkodásban. Egy olyan rendszerről, amely főként a hulladék osztályozásának és hasznosításának módjával foglalkozott, egy olyan rendszerre térünk át, amely szisztematikusan megakadályozza annak keletkezését már a csomagolás tervezésénél.
Ez egyértelmű jelzés a piac számára, hogy a fenntarthatóság már nem csupán egy lehetőség, hanem az európai piacon való jelenlét feltétele” – magyarázta Katarína Kretter, az OZV Envi-Pak kommunikációs igazgatója. Az Envi-Pak szerint a rendelet következményei fokozatosan megnyilvánulnak a fogyasztók mindennapi életében. A webáruházaknak és a postai rendelési szolgáltatásoknak korlátozniuk kell a „levegőcsomagolást”, azaz a kereskedelemben elterjedt, feleslegesen nagy dobozok miatti túlzott, levegővel teli csomagolási hulladékot.
A szabályozás a csomagolásban üresen maradó hely maximális arányát 50 százalékban határozza meg, ami a szervezet szerint csökkenti a felesleges karton- és töltőanyag-mennyiséget.
További változás a csomagolások és a hulladékgyűjtő konténerek egységes jelölésének bevezetése az Európai Unió teljes területén. „Minden csomagoláson egyértelműen fel lesz tüntetve, hogy milyen anyagból készült és melyik hulladékkonténerbe tartozik. Ugyanezek a jelölések lesznek az utcai tárolókon és a gyűjtőudvarokon is. Ezenkívül a digitális termékútlevél (DPP) bevezetésével a fogyasztók közérthető információkat kapnak a termék eredetéről, összetételéről és környezeti lábnyomáról – a csomagoláson található QR-kódnak köszönhetően” – tette hozzá Kretter.
A vendéglátóiparban és az élelmiszer-értékesítésben is bővülnek az újrahasznosítható csomagolások alkalmazásának lehetőségei, kötelesek lesznek lehetővé tenni a vásárlók számára, hogy a magukkal hozott saját edényekbe vásárolhassanak élelmiszereket vagy italokat. Ezekhez a változásokhoz járulnak az élelmiszer-csomagolás biztonságára vonatkozó szigorúbb szabályok is, beleértve a per- és polifluoralkil-anyagok (PFAS) csomagolásra való felhasználásának tilalmát.
Az Envi-Pak szerint kulcsfontosságú áttörés várható 2030. január 1-jétől, amikor hatályba lép az a kötelezettség, hogy az EU-ban forgalomba hozott összes csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie.
Szerdán lépnek hatályba az Európai Unió egész területén a csomagolásról és a csomagolással keletkezett hulladékról szóló rendelet (PPWR) új szabályai, amelyek következetesebben védik a fogyasztókat és a környezetet. Szigorú korlátozások lépnek életbe a per- és polifluoralkil-anyagokra (PFAS) vonatkozóan, amelyek az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő csomagolásokban jelen vannak.
NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


