XIV. Leó pápa üzenetet küldött a 97 éves Ernest Simoni bíborosnak, aki július 31-én szentmisét mutatott be az albániai Spaç egykori fogolytáborában az ott raboskodók, valamint elhunytak emlékére. A kommunista rezsim idején a bíboros 18 éves kényszermunka-büntetésének nagy részét e táborban töltötte.
„Egyetlen lánc sem elég erős ahhoz, hogy bebörtönözze az evangélium által megvilágosodott lelkiismeretet; egyetlen éjszaka sem olyan hosszú, hogy megakadályozhassa a hajnalt, amelyet az Úr készít gyermekeinek; és egyetlen börtön sem elég mély ahhoz, hogy elválasszon valakit Isten szeretetétől” – Szent Pál Rómaiaknak írt levelére (8,35–39) utalva XIV. Leó pápa e szavakkal fordult üzenetében Ernest Simonihoz és mindazokhoz, akik részt vettek az albán bíboros által bemutatott szentmisén július 31-én, péntek reggel a volt spaçi fogolytáborban.
Egy hely, ahol sokan hordozták az igazságtalanság keresztjét
„Ez a hely, amely mélyen bevésődött az albán nép emlékezetébe, a nemzet történelmének egyik legfájdalmasabb helyszíne marad. Spaç olyan hely volt, ahol sokan hordozták az igazságtalanság nehéz keresztjét” – írta a pápa az üzenetben, amelyet a szentmise végén olvastak fel. XIV. Leó emlékeztetett arra, hogy „azoknak a vére, akik ezek között a hegyek között szenvedtek és haltak meg, megöntözte azt a földet, a hűség, a bátorság és a remény néma tanújává tette.”
A kommunista üldöztetés tanúja
A most 97 éves Simoni bíboros visszatért abba a táborba, ahol 18 évnyi büntetésének nagy részét töltötte, „hogy megünnepelje Krisztus áldozatát, amely a keresztet a halál jeléből az élet ígéretévé változtatta” – írta Leó pápa. Az albán bíboros első kézből tapasztalta meg a kommunista rezsim üldöztetését. A szentmisén a bíboros megmutatta a jelenlévőknek azt a bányászsisakját, amelyet fiatal papként viselt, amikor a föld alá küldték dolgozni.
A pápa imája a jeltelen sírokba temetettekért
Az üldöztetés éveire visszatekintve Leó pápa ezt írta: „Ki tudja, hány ima szállt fel a mennybe arról a helyről? Hány könyörgést suttogtak el csendben? Hány nehézségek és nélkülözés által megjelölt arc bízta végső reményét az Úrra?” A pápa csatlakozott az imához ezekért a férfiakért és nőkért, akik közül sokakat jelöletlen sírokba temettek, ahol senki sem gyászolhatta őket, vagy helyezhetett el virágot az emlékükre. XIV. Leó azért imádkozott, hogy „emlékük életben maradjon, és állandó emlékeztetőül szolgáljon az új nemzedékeknek minden emberi személy sérthetetlen méltóságára, a szabadság értékére és a béke iránti elkötelezettségre”.
* * *
Ernest Simoni 1928-ban született az Albánia északi részén fekvő Troshaniban; a ferences rend egyik iskolájába járt, és már tízévesen a papságra készült. 1948-ban kommunista ügynökök támadták meg a ferences rendházat, ahol élt; a szerzeteseket kivégezték, a novíciusokat szétkergették, a kolostort kifosztották.
Simoni húszéves volt ekkor. A rezsim egy eldugott hegyi faluba küldte tanítani, ahol főleg missziós tevékenységgel, evangelizációval töltötte idejét. Két év (1953–55) nagyon kemény katonai szolgálat után titokban befejezte teológiai tanulmányait, és 1956. április 7-én Shkodrában pappá szentelték. A püspökének engedelmeskedve az egyházmegye szolgálatába állt, bár szívében mindig ferences maradt. 1963. december 24-én a karácsonyi mise után letartóztatták, és a shkodrai börtönbe vitték magánzárkába. Halálra ítélték, majd huszonöt év kényszermunkára változtatták az ítéletet. 1973-ban ismét halálra ítélték azzal a váddal, hogy felkelést szervezett, de rabtársai tanúvallomásainak köszönhetően az ítéletet nem hajtották végre.
„A börtönévek alatt emlékezetből, latinul mondtam misét, titokban gyóntattam és áldoztattam” – mondta el később. A kényszermunka első éveiben egy bánya mellett kellett követ törnie. Később Spaç bányájában le kellett szállnia a mély üregekbe is dolgozni. Sok kínzást kellett elszenvednie, a legfájdalmasabb az volt, hogy ütemesen gumibottal ütötték a sarkát.
Ő azonban nem hagyott fel az evangélium hirdetésével, titokban szentmiséket mutatott be: „Azt használtam fel, amim volt. Az ostyát magam sütöttem a kis petróleumtűzhelyeken, amelyeket a munkához használtunk. Ha nem tudtam hozzáférni a tűzhelyhez, gyűjtöttem egy kis száraz fát, és tüzet gyújtottam. A bort a szőlőszemekből kipréselt lével helyettesítettem. Télen pedig cseppenként használtam fel a bort, amit a rokonok hoztak nekem.”
Sok rab lelkiatyja lett. Tudta, hogy az életét kockáztatja, és a zsoltárt ismételgette magában: „Az Úr az én pásztorom, nincsen hiányom semmiben.” 1981-ben elvileg szabadult, de mint a „nép ellenségének” gyakorlatilag továbbra is kényszermunkát kellett végeznie Shkodra szennyvízcsatornáiban. A rezsim 1990-es bukásáig titokban végezte papi tevékenységét.
Ferenc pápa 2016-ban bíborosi rangra emelte Ernest Simonit. Néhány éve Firenzében él, és idős kora ellenére beutazza a világot.
Az életrajzot fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
