Egy rendőr szándékosan elütött egy férfit Komáromban, az áldozat súlyos sérülésekkel került kórházba Kulcsár Péter2026. 08. 10., h – 17:05
Az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal (ÚIS) büntetőeljárást indított a komáromi rendőrőrs egyik hadnagya ellen, aki a gyanú szerint szolgálaton kívül fizikailag bántalmazott egy férfit, majd autóval üldözőbe vette, és szándékosan nekihajtott a kerékpárjának. A férfi a történtek következtében súlyosan megsebesült.
Az eljárás V. M. hadnagy ellen indult, aki a Komáromi Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának főreferenseként teljesít szolgálatot. A belügyi felügyelet nyomozója súlyos testi sértés kísérletével és garázdasággal gyanúsította meg.
A Joj beszámolója alapján az eset 2026. augusztus 6-án, a rendőr szolgálati idején kívül történt. A nyomozás eddigi megállapításai szerint Komáromban előzetesen konfliktus alakult ki két nő között, ezt követően V. M. állítólag fizikailag megtámadta a sértettet.
A férfi a konfliktus helyszínéről elhajtott, a gyanúsított azonban személyautóval üldözőbe vette, majd Kabátfalunál a rendőr a gyanú szerint szándékosan nekihajtott a sértett kerékpárjának, aminek következtében az elesett. A földre került férfit ezt követően a gyanúsított állítólag többször ököllel fejbe ütötte.
A gyanú szerint a rendőr azzal a szándékkal cselekedett, hogy súlyos sérülést okozzon a férfinak, ez azonban akaratától független körülmények miatt nem következett be.
A sértett orrcsonttörést, valamint a bal arcüreg felső falának törését szenvedte el. Az előzetes orvosi szakvélemény szerint a sérülések gyógyulási ideje várhatóan három hét.
A nyomozás során a gyanúsított a rendelkezésre álló bizonyítékok hatására beismerte tettét, és megbánta a történteket. A férfi szabadlábon védekezhet, ugyanakkor felfüggesztették a szolgálat alól. Az ügyben a nyomozás továbbra is folyamatban van.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


