Fokozódik a nyomás a Fifa elnökén, új vezetést szorgalmaznak a tagszövetségek

Fokozódik a nyomás a Fifa elnökén, új vezetést szorgalmaznak a tagszövetségek

Az Európai, az Ázsiai, valamint az Észak- és Közép-Amerikai Labdarúgó szövetség nyílt közös levélben bírálta a nemzetközi szövetséget vezető Gianni Infantinót. Az UEFA, az AFC és a CONCACAF hangsúlyozta, hogy meg kell tartani az egységet, és egy olyan vezetés mellett kell kiállni, amely nem uralni, hanem szolgálni akarja a labdarúgást.

„A futball nem egy ember tulajdonát képezi” – így kezdődik a kontinentális szövetségek közleménye.

„Csend van ott, ahol felelősségnek kellene lennie, távolságtartás ott, ahol átláthatóságnak. Ezek nem azok a tulajdonságok, amelyeket a futball megérdemel a vezetés részéről” – közölte a három kontinentális szövetség levélben.

A nyílt levél aláírói hangsúlyozták, hogy nem győzte meg őket a FIFA bocsánatkérése, miközben a vezetőség egyidejűleg teljes támogatásáról biztosította az elnököt a rabati válságülésen. A kontinentális szövetségek óva intették azokat az országokat, amelyeket megkísértett a Gianni Infantino által ígért, váratlan pénzügyi bevétel.

„Ez nem a pénzről szól. A konföderációk már felszólították a FIFA-t a meglévő hatalmas tartalékok felelősségteljes elosztására, hogy tovább erősítsék a tagszövetségek fejlesztését. Itt most a játék integritásáról és azoknak az integritásáról van szó, akiket a kormányzásra választottak meg.

Hírdetés

Amikor a bizalmat megtévesztés rombolja le, amikor egy egyén a ráruházott hatalommal rendelkező közösség fölé helyezi magát, az már nem a futballcsalád szolgálatának kötelessége”

– írta a három szervezet, amely kifogásolta, hogy a FIFA nem ismerte be: az elbukott terv nagy hiba volt: „Továbbra is hiába várjuk, hogy közöljék, a vb eladásának az ötlete alapvetően helytelen volt, nem csak egy eljárási vagy kommunikációs probléma. A futball ereje mindig is az egységben rejlett, ezért meg kell tartani ezt az egységet, és egy olyan vezetés mellett kiállni, amely nem uralni, hanem szolgálni akarja a labdarúgást” – hangsúlyozták a levél végén.

Hetek óta húzódó válság

Gianni Infantino két hete jelentette be, hogy a jövőbeli világbajnokságokat – a férfi és női válogatott és klub-vb-t – egy húszmilliárd dollár alaptőkéjű cég bevonásával rendezné meg, amelyben a nemzetközi szövetség lenne a többségi (70-80 százalékos) tulajdonos, a 211 tagszövetség pedig részesedéshez jutna. Szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy ez a lépés fokozhatná a nyomást a világbajnokság mezőnyének további bővítése vagy a jelenleginél gyakoribb megrendezés irányába. Az idei férfi vb-n a korábbi 32 helyett már 48 válogatott vett részt, jelenleg pedig a FIFA azon dolgozik, hogy a létszám 64-re emelkedhessen.

Az ötletet határozottan ellenezte az UEFA, az AFC, a CONCACAF, valamint a dél-amerikai szövetség, ráadásul a FIFA-n belül is több meghatározó vezető elhatárolódott tőle. A FIFA-elnök három nappal később visszavonta a tervet, de több szövetség jelezte, hogy jövőre nem támogatja Infantino mandátumának meghosszabbítását. Az afrikai országok jelentős része, valamint hat ázsiai ország azonban mellette foglalt állást.

A FIFA szerdai, marokkói válságtanácskozása után bocsánatot kért tagszövetségeitől a világbajnoksághoz kapcsolódó kereskedelmi jogok értékesítésével kapcsolatos hibák miatt, ugyanakkor a FIFA-elnökség megerősítette posztján Gianni Infantinót.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »