A nagybecskereki püspök is részt vett a knićanini tábor áldozatairól való megemlékezésen

A nagybecskereki püspök is részt vett a knićanini tábor áldozatairól való megemlékezésen

Augusztus 8-án, szombaton kegyeletteljes megemlékezést tartottak a vajdasági Rudolfsgnad (ma Knićanin) alapításának 160. évfordulóján, tisztisztelettel adózva az 1945 és 1948 között működő knićanini táborban elhunyt bánáti német, és a velük sorsközösséget vállaló, ártatlanul szenvedett magyar áldozatok emléke előtt a Szerbiai Német Nemzeti Tanács szervezésében.

A megemlékezésen részt vett Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök is, akit Nagy Endre helyi plébános kísért.

A kegyeleti esemény első állomása a telečki (magyarul Bácsgyulafalva) emlékhelynél volt, majd a helyi katolikus temetőben található emlékhelynél imádkoztak a jelenlévők. A táborban több mint 12 ezer ember veszett oda, többségük nő, gyermek és idős ember, Bánát akkoriban még e területen maradt német lakossága.

Mindkét helyszínen új emléktáblát avattak a vajdasági Fehértemplomról származó áldozatok emlékére, amelyeket Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök áldott meg.

Mirko Štefković püspök imádságában megemlékezett azokról az ártatlan áldozatokról is, akiknek életét erőszak és igazságtalanság szakította félbe, és kérte Istent, hogy fogadja őket békéjébe, nekik ajándékozva az örök élet teljességét. Kiemelte az áldozatok emléke megőrzésének fontosságát, valamint a jelen és a jövő nemzedékeinek felelősségét.

Hírdetés

„Legyen ez látható jel a feledés ellen, figyelmeztetés a gyűlölet, az erőszak és az igazságtalanság ellen, számunkra és a jövő nemzedékei számára pedig felhívás arra, hogy kiálljunk minden ember méltóságáért, az igazságosságért, a kiengesztelődésért és a békéért” – fogalmazott a főpásztor az újonnan elhelyezett emléktábla megáldásakor mondott imájában.

Imádságát azzal a kéréssel zárta, hogy a múlt szenvedéseinek emlékezete ne szüljön újabb gyűlöletet és ellenségeskedést, hanem Isten adjon bátorságot az igazsághoz, erőt a megbocsátáshoz és készséget a kiengesztelődésre.

Forrás: Nagybecskereki Egyházmegye

Szöveg: Illés Hajnalka

Fotó: Nagy Endre

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »