A falu első írásos emlékének 700. évfordulóját ünnepelték Jakubec Ágnes2026. 08. 10., h – 09:19 Nagymácséd |
Idén ünnepli első írásos említésének 700. évfordulóját Nagymácséd. A jubileum alkalmából a hétvégén nagyszabású falunapot és ünnepségsorozatot tartottak a Mátyusföldön, amelyet történelmi felvonulás, lovas fogatok és kulturális program színesített.
A szombati napon a falu központjában felavatták a fából faragott nagymácsédi keresztet. A keresztet az alsókorompai (Dolná Krupá) Drahoš Horváth fafaragó mester készítette. Balogh Magdolnától megtudtuk, hogy a település egyik nevezetessége az úgynevezett nagymácsédi kaptorga, amely egy kis méretű, díszes fémtokot, ezüstből készült kis medált jelent. A 10. századi temetőből származó keresztet egy ásatás során tárták fel a község területén, és a szlovák tízkoronás értékű érme előlapján volt található, amely egészen 2008 végéig – az euró bevezetéséig – volt használatban.
A keresztavatás után lovas fogattal, néptáncosokkal elindult a történelmi felvonulás, amelyen részt vettek a helyi tűzoltók, és a Fringia hagyományőrző csoport. Dagmar Kosnáčová polgármester beszédében kiemelte, hogy Nagymácséd olyan hely, ahol különböző kultúrájú és anyanyelvű emberek generációk óta élnek egymás mellett. „Ez a sokszínűség identitásunk és gazdagságunk természetes része. A kölcsönös tisztelet, a megértés és az együttműködés olyan értékek, amelyeket szeretnénk megőrizni a jövő generációi számára.”
Az ünnepségen Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke is köszöntötte a nagymácsédiakat és elmondta, hogy ez a 700 év 35 generációt jelent. „1326-ban Károly Róbert, az Anjou-ház tagja uralkodott. Azóta ezen a területen is változtak a birodalmak, az uralkodók, a rezsimek, de a falvak most több évszázadot ünnepelnek, mert a történelemnek nemcsak a nagy háborúkra kell emlékeznie, hanem a falvakban élők történeteire is.”
Jubielumi elismerésben részesültek a falu egykori pedagógusai és közéleti személyiségei: Lancz Erzsébet, Fodor Erzsébet, Chudy Julianna, Duba Zsuzsanna, Suchopa János, Kubovics Zoltán, Gál István, Gál János, Brezina Lajos, Balogh József, Gál Klára. Posztumusz elismerést kapott Miklós Lajos és Noszek Ferenc, mindketten sokat tettek Nagymácsédért és a magyar közösségért dolgoztak egész életük során.
A jubileumi ünnepségen a falu díszpolgári címet adományozott az elismert felvidéki magyar mérnöknek, Bánki Gyulának, a falu szülöttének. Bánki Gyula iskoláit Nagymácsédon kezdte, majd Diószegen folytatta és a galántai magyar gimnáziumban érettségizett. A Szlovák Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szilárdtest fizika szakon szerzett villamosmérnöki oklevelet. A diploma átvétele után maradt az egyetemen, akadémiai pályát futott be és vált az intézmény elismert oktatójává. Magyarországi vonalon is sokat dolgozott, 2002-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagjává választotta, 2018-ban Jedlik Ányos-díjat kapott.
Oktatói munkája mellett kiemelkedő szerepet vállalt a felvidéki tehetséggondozásban, segítette a beilleszkedésben a magyar ajkú diákokat, támogatta a hazai magyar egyetemisták továbbtanulási lehetőségeit és a fiatal aktív magyar egyetemi oktatók munkáját, hogy hasznos tagjai váljanak a közösségünknek. Tagja a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanácsnak. Vallja, hogy az, aki Nagymácsédon született, az az élete végéig az is marad. „Az elszármazottak ragaszkodása a szülőfalunkhoz azt jelzi, hogy nagyra értékeljük a nagymácsédi emberek szorgalmát, segítőkézségét és leleményességét.” Nem véletlen az a közismert mondás, hogy amikor Kolumbusz ment Amerikába a Nagymácsédiak már onnan jöttek!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


