„Egy szív Krisztusban” – Örmény katolikus ifjúsági világnapokat rendeztek Libanonban

„Egy szív Krisztusban” – Örmény katolikus ifjúsági világnapokat rendeztek Libanonban

Több száz örmény katolikus fiatal gyűlt össze a libanoni Anjarban július 29. és augusztus 3. között rendezett találkozóra, amelynek keretében imádságokat, műhelybeszélgetéseket és közösségi programokat tartottak.

A 2026-os örmény katolikus ifjúsági világnapokat (WAYD) Rafael Bedrosz Minászján, az Örmény Katolikus Egyház pátriárkája nyitotta meg hivatalosan. Az Örmény Katolikus Ifjúsági Unió által szervezett eseményt az „Egy szív Krisztusban” témáról tartották.

A nyitó szentmisére több mint fél tucat országból, köztük Szíriából, Irakból, Franciaországból és Kanadából érkeztek fiatalok, valamint püspökök és papok is.

Prédikációjában Minászján pátriárka hangsúlyozta, hogy a fiatalok az Egyház dobogó szíve és örökké megújuló reménye. Arra buzdította a résztvevőket, hogy a rendezvényt lelki utazásként éljék meg, amely elmélyíti kapcsolatukat Krisztussal és egymással.

Több mint 250 fiatal részvételére számítottak a rendezvényen, amelynek keretében liturgikus szertartásokat, imákat, konferenciákat, interaktív műhelymunkákat, elmélkedéseket, közösségi szolgálatot és kulturális esteket tartottak. Mindezek megmutatták az örmény örökség gazdagságát.

Hírdetés

Aram Abrahamian atya, a libanoni örmény katolikus fiatalok segédlelkésze és az esemény általános koordinátora elmondta: a 2026-os örmény katolikus ifjúsági világnapok tükrözte az Egyház mély meggyőződését, hogy a fiatalok központi szerepet játszanak az Egyház életében és evangelizáló tevékenységében.

A megnyitó ünnepséget követően tartották a képzési program első részét, melynek keretében Rita Ziada nővér Istenben gyökerező szív címmel konferenciát és műhelymunkát vezetett. Annak a fontosságára összpontosított, hogy a keresztény életet az Istennel való személyes és mély kapcsolatra alapozzuk, amelyet minden hivatás és küldetés hiteles kiindulópontjának nevezett.

Az ünnepélyes záró szent liturgiát augusztus 2-án tartották a bzommari Miasszonyunk-kolostorban, Minászján pátriárka elnökletével. A szertartáson a helyi politikai és vallási vezetők is részt vettek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »