Hogyan alakítja át a közösségi média, az állandó online jelenlét, a digitális függőségek és a mesterséges intelligencia a lelki egészségről való gondolkodást? A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) új szakirányú továbbképzése erre a megváltozott valóságra készíti fel a szakembereket, akik munkájuk során embereket kísérnek vagy közösségeket vezetnek.
Az új képzésről Fodor Gáborral, a képzésért felelős oktatóval készült interjú, aki többek között arról is beszélt, miért nem lehet ma már a mentális egészségről úgy gondolkodni, mintha a közösségi média, az algoritmusok világa vagy a mesterséges intelligencia nem létezne.
– A képzés a mentálhigiéné kérdését kifejezetten a digitális kor kihívásai felől közelíti meg. Miért vált szükségessé, hogy a segítő szakmákban dolgozók külön is foglalkozzanak a közösségi média, az online jelenlét, a digitális addikciók és a mesterséges intelligencia mentális egészségre gyakorolt hatásaival?
– Még mielőtt a konkrét kérdésre válaszolnék, engedje meg, hogy röviden történeti kontextusba helyezzem a magyarországi mentálhigiénés képzéseket. Így talán még jobban érzékelhető a most induló képzés egyedisége, új arcéle, nota bene aktualitása. Magyarországon 1988 óta van mentálhigiénés szakember végzettséggel másoddiplomát adó képzés. A magyarországi mentálhigiénés képzésekre való rátekintéskor mindenképpen meg kell említenem Tomcsányi Teodóra, Ónody Sarolta, Grezsa Ferenc, Bagdy Emőke nevét, akiknek elévülhetetlen szerepe van abban, hogy Magyarországon a mentálhigiéné elfogadott, majd később természetes része lett az emberi lélekről való közgondolkodásnak. Természetesen jóval több nevet is megemlíthetnék, hiszen ez a kör jóval szélesebb, de ez egy másik beszélgetésnek lehetne a témája. Legjobb tudomásom szerint ma körülbelül tizenöt felsőoktatási intézmény ad mentálhigiénés szakember végzettséget, és többé-kevésbé a képzések fókusza is hasonló, vagy épp átfedésben van egymással. Az elmúlt 38 évben azonban jelentősen megváltozott a világ, és a lelki egészségvédelemmel foglalkozó szakmáknak ezzel a változással lépést kell tartaniuk. Amikor 1995-ben elvégeztem Szegeden a mentálhigiénés képzést, akkor a szakemberek számára talán a legnagyobb kihívás a társas izoláció és a klasszikus kapcsolati krízisek voltak.
Egy gyerek, egy fiatal, sőt egy felnőtt is olyan közegben szocializálódik, ahol a figyelmét másodpercenként próbálják lekötni algoritmusok, ahol a kapcsolatok jó része képernyőn keresztül zajlik, és ahol a mesterséges intelligencia már nemcsak eszköz, hanem egyfajta beszélgetőpartner is lehet. Egy segítő szakember ma már nem teheti meg, hogy úgy beszéljen mentális egészségről, mintha a közösségi média, az állandó elérhetőség, az algoritmusok világa vagy éppen a mesterséges intelligencia nem létezne. Ha mindez idegen tőle, olyan, mintha egy idegen nyelven beszélő közösségben próbálna segíteni – jó szándékkal, de tolmács nélkül. Ezért éreztem szükségét annak, hogy létrehozzam ezt a képzést: nem azért, mert a korábbi mentálhigiénés tudás elavult, hanem mert egy új réteggel kell kiegészíteni, amely nélkül ma már nehezebb hitelesen segíteni.
– A képzés leírása szerint a program nem új szakmai identitást kíván létrehozni, hanem a meglévő hivatást gazdagítja mentálhigiénés kompetenciákkal. Mit jelent ez a gyakorlatban egy pedagógus, szociális segítő, egészségügyi dolgozó, vezető vagy közösségszervező számára?
– Ez az aspektus nagyon fontos. A mentálhigiénés szakember a digitális korban nevű szakképesítés nem új szakmát ad, és nem ad új identitást, hanem a saját hivatás mélyebb, tudatosabb megértését, megélését segíti. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy
Egy pedagógus talán hamarabb veszi észre a diákok lelki terheltségét, érzékenyebben reagál arra, jobban érti a kapcsolati sérüléseket vagy a digitális térből eredő kockázatokat. Egy szociális segítő pontosabban tudja felismerni, mikor elég a támogató jelenlét, és mikor szükséges a továbbirányítás. Egy egészségügyi dolgozó számára sokat jelenthet, hogy a tünetek mögött meglátja a veszteséget, a félelmet, a kimerülést, vagy éppen a reményvesztettséget is. Egy vezető pedig nemcsak hatékonyabban szervez, hanem emberileg is felelősebben tud jelen lenni a rábízott közösségben. Amit ez a képzés ad, az nem egy másik identitás, hanem egyfajta belső gazdagodás – egy érzékenyebb fül, egy tágabb látókör, egy biztosabb kéz azokban a helyzetekben, amikor a lélek kerül szóba. És ami a legfontosabb: pontos tudásuk lesz a kompetenciáik határairól is.
– A digitális tér egyszerre jelent lehetőséget és terhelést az emberi kapcsolatokban. Milyen tipikus problémákkal találkozhat ma egy segítő szakember az online kommunikáció, a cyberbullying, a FOMO, a figyelemgazdaság vagy az online játékok világában?
– Talán a „terhelés” szót finomítanám, a lehetőséget pedig árnyalnám. A digitális tér ma már nem ismeretlen világ – az emberi kapcsolatok természetes részévé válhat, ha képesek vagyunk felismerni annak kockázatait Ennek felismerésére is szeretnénk képezni hallgatóinkat. Terhelésről akkor beszélhetünk, ha nem vagyunk felkészülve a digitális világ hatásaira, ugyanakkor fel kell készülnünk arra, hogy lehetőségként kezeljük ezeket a hatásokat. Ehhez persze felkészültség és szemléletváltás kell. Érdekes kettős fordulat ez: már maga a mentálhigiénés többlettudás is szemléletváltást igényel, hiszen ettől lesz az eredeti szakmánk – ahogy már az előző kérdésre adott válaszban is érintettem – teljesebb. A digitális világ pedig ezt a mentálhigiénés szemléletet készteti egy újabb megújulásra, hogy reflektálni tudjunk azokra a változásokra, amelyek az emberi lelket ma már másként érintik.
– nemhogy az ügyfeleiket tudnák ebben kísérni. Az UNICEF 2022-ben ezer főn végzett kutatása alapján tudjuk, hogy a résztvevők 44 százaléka állítja: elszenvedett már valamilyen online zaklatást. A legújabb kutatások szerint a 8–12 évesek körében a napi képernyőidő 5,5 óra, a 13 év felettieknél ez mára 8 órára emelkedett. Azt hiszem, van tennivalónk ezzel – nemcsak a hivatásunk kontextusában, de talán magánemberként is.
– A képzés egyik fontos eleme a sajátélményű önismereti munka, pszichodráma- és bibliodráma-alapú csoportfolyamat formájában. Miért elengedhetetlen, hogy a segítő szakember ne csak módszertani tudást szerezzen, hanem saját kapcsolati mintáira, vakfoltjaira és hivatásbeli motivációira is rálásson?
– Hadd válaszoljak erre személyesen. Ahogy visszagondolok a saját mentálhigiénés képzésemre, harminc év távlatából is az önismereti munka, a pszichodráma-csoportok élménye maradt meg leginkább. Pedagógusoknak, intézményvezetőknek szoktam mondani: az önismeret nem úri huncutság, hanem munkaköri előírás. Az önismeret a nehezebb út. Az önismeret a befelé vezető út. Nekünk, akik emberekkel foglalkozunk, meg kell ismernünk a saját munkaeszközünket – a személyiségünket. Amikor Jézust megkérdezik, mi a fő parancs, ő azt válaszolja: „szeresd Uradat, Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Mt 22,39) Mi rendszerint megállunk az első tagmondatnál: „szeresd felebarátodat”. Csak éppen megfeledkezünk a másodikról: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – azaz: úgy szeresd a másikat, ahogyan szereted önmagadat. Magyarán:
Nem véletlen, hogy Jézus a fő parancsok közé sorolja. A delphoi jósdán is ez olvasható: gnóthi szeauton – ismerd meg önmagadat. Az önismeret első feltétele a helyes önkép, amely gyermekkorban alakul ki, és a szülői, tanári, kortársi visszajelzések formálják. Az önismeret folyamat – bármikor elkezdhető, és soha nincs vége. A képzés e része biztosítja a folyamat megkezdését, és reményeink szerint a képzés végén a mentálhigiénés tudás mellé egy érettebb személyiség is megszületik. A képzés egyik különlegessége, hogy – figyelemmel a spirituális dimenzióra is – a pszichodráma-folyamat kiegészül bibliodramatikus csoportmunkával. Oktatóink egyszerre pszichodráma- és bibliodráma-vezetők.
– A program a mentálhigiénét testi, pszichés, társas és transzcendens dimenzióban szemléli. Mit adhat ez az átfogó emberkép azoknak, akik a mindennapi munkájukban krízisekkel, kiégéssel, gyásszal, egzisztenciális kérdésekkel vagy közösségi elakadásokkal találkoznak?
– Amire rákérdezett, az valóban a képzés „lelke”. Lényeges sajátossága, hogy
A tananyagok következetesen arra utalnak, hogy a transzcendens tartalom itt nem „plusz vallásóra”, hanem az emberi teljesség, a motiváció, a remény, a belső tartás és a reziliencia egyik lehetséges forrása. Ez a megközelítés különösen fontos olyan segítő munkában, ahol a szakember életkori átmenetekkel, veszteségekkel, gyásszal, identitáskérdésekkel, egzisztenciális bizonytalansággal vagy hitbeli elakadásokkal találkozik
– Van-e olyan szempont, üzenet vagy fontos tudnivaló a képzéssel kapcsolatban, amelyről eddig nem esett szó, de amelyet fontos megemlíteni?
– Különleges „csemege” a két tanév között a nyári időszakban megszervezett ötnapos, úgynevezett intenzív hét, ahol – választható modulokban – speciális ismereteket adunk át: életmódtanácsadás, a mesterséges intelligencia használata csoportmunkában, művészetterápiás eszközök, maszkok alkalmazása, a közösségi média mentálhigiénés kontextusai. Ez az egy hét a képzés integráns része – nem kiegészítés, hanem olyan tér, ahol az elméleti tudás és a személyes tapasztalat igazán egymásra talál. Végül a felvételi eljárásról érdemes még pár szót szólni. Az eljárás szóbeli, és nem lexikális tudást mér, hanem a képzés iránti motiváltságot, a megszerezhető tudás és szakmai tapasztalat iránti nyitottságot. Két részből áll: személyes motivációs beszélgetés – életútról, szakmai célokról –, valamint csoportos gyakorlat, amelyben a jelentkezők együttműködési, kommunikációs és reflexiós készsége mutatkozik meg egy kötetlen, szimulált helyzetben. Mivel a belépési feltétel bármilyen szintű főiskolai vagy egyetemi diploma megléte, konkrét tárgyi tudást firtató kérdés nem is szerepelhet a felvételin.
További információk a képzésről a PPKE BTK honlapján olvashatók.
A szakirányú továbbképzési szakokra 2026. augusztus 25-ig lehet jelentkezni.
Forrás és fotó: PPKE BTK
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
