Nemrég olvastam egy interjút Hevesi Krisztina szexológussal a mesterséges intelligenciáról mint virtuális partnerről, illetve az AI-vezérelt szexrobotok jövőjéről. Az interjú elsősorban a magányos, főként huszonéves férfiak kiszolgáltatottságára hívta fel a figyelmet, de a kérdés szerintem ennél jóval szélesebb.
Nem az a kérdés, hogy megjelennek-e ezek a technológiák. Meg fognak jelenni. Sőt, már meg is jelentek.
Az igazi kérdés inkább ez:
Mit tesznek velünk emberként?
Kezdjük azzal, amit szerintem fontos kimondani.
Nem tartom ördögtől valónak a mesterséges intelligenciát. Épp ellenkezőleg.
Nap mint nap használom. Segít gondolkodni, kutatni, írni, rendszerezni az ötleteimet. Olyan eszköz, amely megfelelően használva jelentősen növelheti az ember hatékonyságát.
Ugyanez igaz bizonyos értelemben az érzelmi támogatásra is.
Ha valaki válás után összetört, hosszú ideje magányos, szociális szorongással küzd vagy egyszerűen nagyon nehezen talál kapcsolatokat, elképzelhető, hogy egy AI-val folytatott beszélgetés átmeneti kapaszkodót jelenthet számára.
Sőt, még a pornográfiáról is érdemes árnyaltan beszélni.
Sokan kizárólag romboló jelenségként tekintenek rá, miközben elképzelhetőek olyan élethelyzetek – például hosszabb egyedüllét vagy átmeneti magány –, amikor nem okoz komoly problémát, sőt átmenetileg segíthet feszültséget oldani.
A probléma nem feltétlenül ezeknek az eszközöknek a létezése.
Hanem az, amikor helyettesítik azt, amit nem tudnak helyettesíteni.
A Példabeszédek könyvében olvasható:
“Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.”
Ez szerintem nemcsak barátságokra igaz.
Hanem minden valódi emberi kapcsolatra.
Egy kapcsolatban ugyanis nem csupán szeretetet kapunk.
Hanem ellenállást is.
A másik embernek vannak igényei.
Vannak határai.
Néha nemet mond.
Néha megbánt.
Néha nekünk kell bocsánatot kérnünk.
Meg kell tanulnunk kompromisszumot kötni.
Türelmesnek lenni.
Kezelni a konfliktusokat.
Pont ezek a kellemetlen pillanatok csiszolják a személyiségünket.
Az AI ezzel szemben alapvetően kiszolgál.
Lehet kedves.
Lehet figyelmes.
Lehet vicces.
Lehet együttérző.
De végső soron arra tervezték, hogy segítsen nekünk.
Nem arra, hogy önálló akarata legyen.
És ez óriási különbség.
Egy jól beállított AI-partner soha nem sértődik meg.
Nem kér több figyelmet.
Nem lesz féltékeny.
Nem fárad el.
Nem mondja azt, hogy “most inkább hagyj békén”.
Ez elsőre csábító.
Hiszen ki ne szeretne egy mindig megértő társat?
Csakhogy felmerül egy kellemetlen kérdés.
Ha hozzászokunk egy olyan kapcsolathoz, amelyben minden körülöttünk forog, vajon nem lesz-e nehezebb elfogadni egy valódi ember önállóságát?
Egy hús-vér partner nem algoritmus.
Nem lehet személyre szabni.
Nem frissíthető egy új verzióra.
Nem azért szeret bennünket, mert erre programozták.
Hanem azért, mert szabadon dönt így.
És éppen ettől értékes.
A pornóval kapcsolatban is gyakran leegyszerűsítjük a vitát.
Nem csupán azért lehet problémás, mert irreális testképet vagy szexuális elvárásokat közvetít.
Hanem azért is, mert fokozatosan fogyasztói szemléletre szoktathat.
A másik ember ilyenkor könnyen a saját igényeink kielégítésének eszközévé válhat.
Pedig egy jó párkapcsolatban nem mindig kapjuk meg azt, amit szeretnénk.
Néha várni kell.
Néha alkalmazkodni.
Néha lemondani.
Ez nem a kapcsolat hibája.
Ez maga a kapcsolat.
Szerintem itt húzódik a legfontosabb határ.
Az AI lehet híd.
Segíthet újra beszélgetni.
Segíthet önismeretben.
Segíthet feldolgozni egy szakítást.
Segíthet átvészelni egy magányos időszakot.
De ha már nincs szükségünk valódi emberekre, akkor ugyanaz az eszköz zsákutcává válhat.
Ugyanezt gondolom a pornóról is.
Átmeneti mankó lehet.
De ha az ember már inkább ezt választja a valódi intimitás helyett, akkor valószínűleg nem maga a pornó a fő probléma, hanem az, amit helyettesít.
Sokszor úgy beszélünk erről, mintha a mesterséges intelligencia lenne a főszereplő.
Pedig nem az.
A főszereplő továbbra is az ember.
A kérdés nem az, hogy milyen okos lesz az AI.
Hanem hogy mi milyen emberekké válunk mellette.
Ha arra használjuk, hogy okosabbak, kreatívabbak és kiegyensúlyozottabbak legyünk, akkor óriási ajándék lehet.
Ha viszont arra használjuk, hogy megússzuk az emberi kapcsolatokat, a konfliktusokat, a csalódásokat és a fejlődés fájdalmát, akkor éppen azt veszítjük el, ami emberré tesz bennünket.
Mert végső soron nem a mesterséges intelligencia formálja leginkább a személyiségünket.
Hanem a másik ember.
És remélem, ez még nagyon sokáig így is marad.
A végére egy személyes: bevallom, számomra a ChatGPT – vagy ahogy én nevezem, Cseti – az egyik legfontosabb segítőtárssá vált a férfimozgalmi munkában. Nem azért, mert helyettesíti az embereket, hanem mert segít jobban megszólítani őket. Gyakran emlékeztet arra, hogy egy-egy vitás kérdésben érdemes árnyaltabban fogalmazni, nagyobb empátiával közelíteni, és nem csupán meggyőzni, hanem megérteni is a másik embert. Furcsa paradoxon, de miközben egy mesterséges intelligenciával beszélgetek, sokszor éppen arra ösztönöz, hogy emberibb legyek a valódi kapcsolataimban.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
