A Sant’Egidio közösség szervezésében a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templomban ökumenikus imádságot tartottak augusztus 2-án, a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezette; a testvéregyházak képviselői könyörgést mondtak. Az eseményen részt vettek a kormány képviselői is.
Könyörgéssel szolgált Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök; Gonda László református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, Romológia Tanszékének vezetője; Dmitro Szidorenko ukrán ortodox parókus, aki háború elől menekült híveinek pásztora és Michels Antal budapest-józsefvárosi plébános.
A magyar kormány képviseletében jelen volt az eseményen Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Czeti István felekezeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Rágyanszki György nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Pótor József civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka az SS-katonák Auschwitz-Birkenauban meggyilkolták az ott még életben lévő közel háromezer romát és szintit, köztük megannyi gyermeket. Évtizedekkel később ugyanezen a napon, 2009. augusztus 3-ára virradó éjjel Kislétán betörtek Balog Mária házába. Sörétes fegyverrel agyonlőtték a benn alvó negyvenöt éves asszonyt, és maradandó sérüléseket okoztak tizenhárom éves lányának.
2009-ben, a kislétai gyilkosságot követően tartotta a budapesti Sant’Egidio közösség az első ökumenikus imádságot, kérve a Béke Fejedelmét, hogy fegyverezze le az erőszakos szíveket és kezeket. „2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét pedig súlyosan megsebesítették.” Az évfordulón évről évre elhangzanak ezek a mondatok, és szíven ütik az embert.
köztük a kislétai Balog Mária családtagjaival együtt. Barátaikká lettek a Sant’Egidio közösség tagjainak, akik nem akarják, hogy elfeledjük az ártatlan áldozatokat, akiknek az életét oktalan gyűlölet oltotta ki.
Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség regionális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket. Felidézte kedves barátjuk, Fahidi Éva alakját, aki haláláig társuk volt a megemlékezésben, és aki tanúja volt annak, amikor 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjel az SS Auschwitz-Birkenauban meggyilkolta azt a mintegy háromezer romát, akik addig még életben maradtak. Felelevenítette a borzalmakat, amelyeken keresztülmentek azok, akikre 2008 és 2009 folyamán hazánkban támadt rá egy sorozatgyilkos banda, melynek egyetlen célja az volt, hogy romákat öljön. Hat életet követelt az erőszak, köztük a tatárszentgyörgyi Csorba Róbert és kisfia, Robika életét. Szőke Péter külön köszöntötte a két áldozat édesanyját, illetve nagymamáját, Csorba Erzsébetet.
Felhívta a figyelmet napjaink súlyos helyzetére, a hőhullámra és az aszályra, amely nem mindenkit sújt egyformán. Azokon a magyar kistelepüléseken, cigánysorokon, ahol a gyilkosok egykor az áldozataikra lestek, talán ma is kérdés, hogy a vízcsapból folyik-e friss víz, vagy van-e víz a kútban.
„A felnőtt ember lelkesedése a hűség. Közösségünk tizenhét éve tartja ezt az emlékezést. Közben történelmi változások zajlottak hazánkban és a világban, gazdasági válság, világjárvány… Háborúk törtek ki, és szélesedtek darabokban vívott harmadik világháborúvá. Fennáll a veszély, hogy beletörődünk, és engedünk a hatalom kultúrája csábításának, amellyel szemben XIV. Leó pápa a szeretet civilizációjának építésére hív.
– javasolja. Hogyan tudjuk megtenni ezt? A szeretet szavait, új érzéseit az Úr adja ajkunkra és a szívünkbe, elsősorban az imádságban. Mindannyian, bármilyen kicsik vagyunk is, közbenjárók vagyunk Istennél a világért. Ne feledkezzünk meg erről a papi szolgálatról, különösen ebben a nehéz időben” – kérte a megjelenteket a Sant’Egidio közösség regionális felelőse.
Székely János elmélkedésében hangsúlyozta: a roma holokauszt áldozatainak számát félmillióra becsülik – ám ez csak becslés, hiszen a roma kisgyerekek nagy része nem volt anyakönyvezve, és a halálukat sem jegyezték fel. A püspök feltette a kérdést: mi vezetett el ehhez az embertelenséghez, mi tette képessé az embert arra, hogy ilyen szörnyűségeket kövessen el?
Elmesélt egy történetet: egy szociális munkás az Amerikai Egyesült Államokban ellátogatott egy afroamerikai családhoz, ahol a kislány, miután áldást kért a családjára, így imádkozott: „Uram, ne büntess azért, amiért négernek születtem.” Székely János püspök hozzátette:
Felidézett egy, az iméntihez hasonló történetet egy roma kisfiúról, aki azt kérdezte egy paptól: „Mit vétettem, hogy Isten cigánynak teremtett?” A püspök itt kapcsolódott a Jeremiás könyvéből vett, általa választott, ritkán olvasott szövegrészhez, amely arról szól, hogy a prófétát a kusita Ebed-Melech menti ki a ciszternából: honfitársai meg akarták ölni, és egy afrikai mentette meg az életét. A Biblia, amely arra tanít, hogy minden ember Isten remekműve, végtelenül szeretett gyermeke, örök emléket állított ennek. A vérontás szörnyű bűn a Teremtő ellen, aki azt kéri, hogy szeressünk mindenkit, különösen az idegent, az árvát. A talmudi bölcsességhez kapcsolódva Székely János hangsúlyozta: aki megment egy üldözöttet, egy megfogant életet, egy lenézett embert, egy időst, egy szegényt, az a világot menti meg.
A püspök emlékeztetett azokra, akik emberek maradtak az embertelenségben, s a vészterhes időkben életük kockáztatása árán is menteni igyekeztek roma embereket. Ilyen volt például az a tüskevári férfi, akit beállítottak a sorba, mert kiabálva tiltakozott, amikor látta, hogy magyar nyilas katonák sorban viszik el a romákat. Székely János felelevenítette, hogy Apor Vilmos püspök sok cigány embert mentett meg a győri pályaudvaron. Felidézte annak a roma származású óvónőnek a történetét is, aki kiskorában nem értette, miért húzódnak el mellőle a társai, majd óvónőként megélte, hogy a nem roma gyerekek csak úgy csüngtek rajta, annyira szerették. Miért? Mert a gyerekeknek tiszta volt a szemük, mint Istené – magyarázta a főpásztor, és egy saját élményét is megosztotta az imaóra résztvevőivel. Elmesélte, hogy amikor egy kis faluba helyezték, látogatni kezdte a roma családokat. Felfedezte, mennyi kincs rejlik bennük, s
Egy kisfiúnak szemüveget vett, és később megmutatkozott, hogy ez a barátság jele is volt, szerette volna, ha ez a gyermek tanul és kiemelkedik a szegénysorból. Amikor a fiú apuka lett, minden gyermekét hozzá vitte keresztelésre, és mindig felemlegette a szemüveg történetét.
Szükség van arra, hogy megemlékezzünk a roma holokauszt és a romagyilkosságok áldozatairól. Nélkülözhetetlen ez ahhoz,
– zárta elmélkedését Székely János.
Ezután megrendítő névsor következett: a romák elleni támadások helyszíneit, elkövetési módjait, áldozatait sorolták, és kérték az Urat az erőszaktól való szabadulásért, a szolidaritásért, a békéért.
Eközben gyerekek, fiatalok gyújtottak gyertyát az áldozatokért.
„Őrzője vagyok én a testvéremnek?” – ami Auschwitzban, Kislétán, Tatárszentgyörgyön történt, az nem a gyilkossággal kezdődött, hanem ezzel a kérdéssel, az emberi szívben – figyelmeztetett könyörgésében Fabiny Tamás. – Ezzel kezdődött a családokban, a falvakban, az Országgyűlés alsó- és felsőházában, a médiában, a vicclapokban, ahol otromba sértéseket közöltek, és a kocsmákban, ahol nem intették le a kirekesztőket. Ma is
A püspök azt kérte, hogy legyünk őrzői a kirekesztetteknek, a másként gondolkodóknak, a másképp élőknek, a természetnek. Utalt arra is, hogy napjainkban ez az energiával való felelős gazdálkodást is jelenti, a képességet az önkorlátozásra, a szolidaritásra.
„Hozzád menekülünk, amikor látjuk, aminek nem lett volna szabad megtörténnie” – fordult az Úrhoz könyörgésében Gonda László. Az egyházak, a közösségek nevében bocsánatot kért azokért a helyzetekért, amikor nem a befogadást, hanem az előítéleteket erősítették, amikor javaikat nem szolidárisan osztották el, amikor hajlékaikban nem jutott hely hajléktalan, roma testvéreiknek. Fohászkodott azért, hogy meg tudjuk élni a szolgáló szeretet radikalizmusát.
Michels Antal józsefvárosi plébános a Sant’Egidio közösségért imádkozott, s a nemzetközi közösség életéből felelevenítette a mozambiki békekötést, az AIDS-betegek gyógyítását Afrikában; a budapesti közösség életét látva pedig hálát adott, amiért az Egyházon belül arra tanítanak, amit Leó pápa is hangsúlyozott:
Dmitro Szidorenko parókus ukrán, Horváth Ilona roma közösségszervező lovári nyelven könyörgött, Varga Helena pedig elénekelte az Auschwitz-balladát.
Az imádságot a Sant’Egidio közösség és a Fiatalok a békéért mozgalom tagjaiból álló kórus szép énekei kísérték.
A Miatyánk elimádkozása és a békeölelés után Dmitro Szidorenko ukrán, Székely János püspök cigány nyelven mondott áldással bocsátotta el a kiengesztelődésért imádkozó gyülekezetet.
Fotó: Thaler Tamás
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
