Gyermekmentes utcák Mészáros Richárd2026. 07. 27., h – 19:01
„Abban az időben”… Egyre többször élek magam is ilyen szófordulatokkal, de azt hiszem, semmi sem szokványosabb ennél. És most tényleg nem a nosztalgia beszél belőlem…
A Duna mentén fekvő szülőfalumban, az utcánkban kemény magként rendszeresen heten játszottunk. Esetenként akár többen is, ha valaki átmerészkedett hozzánk a „Főszegről” vagy a „Faluból”. Hogy hányan élünk most is ugyanebből a társaságból ugyanabban az utcában vagy faluban, azt szinte leírni is félek. Ugyanis senki sem maradt. Azok a szerencsésebbek, akiknek legalább a családja helyben él még ma is. Ugyanis arra szintén van példa, hogy még maguk a szülők mindent felszámoltak: a házat is eladták. Az olyan falvaknak azonban, mint amilyen az „enyém”, azért mégsem kell a végítélet eljövetelétől félniük. Többek között Párkány és Esztergom, sőt Budapest viszonylagos közelsége garancia arra, hogy mindig is lesznek új lakosok, akár még letelepedő kisgyermekes családok is. Még ha be is zárkóznak a házaikba, legalább helyben fognak élni (lakni). Azonban nem mindegyik falu van hasonló helyzetben…
Szlovákiában nagyon sok „senkiföldje” típusú régió van, s bizonyos közhiedelmekkel ellentétben nem az határozza ezt meg, hogy szlovákok vagy más nemzetiségűek lakják. Ha „rossz” helyen van a település, a jelentékeny fejlesztések maguktól elkerülik, s még a kisvárosok sem mentesek ettől a hűvös kegyetlenséggel munkálkodó szelekciótól. A helyzet drámai. A „szülőutcámban” nemhogy egy nemzedékből, de 0 és 18 éves kor között összesen nincs annyi gyerek, mint amilyen a mi három-négy „évjáratunk” volt. A Duna mentén más falvakban nem ritkaság, hogy akár a 20-30 családi házakból álló utcákban egyetlenegy 18 év alatti lakos sincs. Vagy ha van, a „kütyük” világából még az udvarra is alig-alig lépnek ki. Teljesen „normális” az is, hogy bő 1000 fős falvakban maroknyi gyermek születik az adott évben.
A politikusainkat elnézve gyakran van az az érzésem, hogy még ha tudatosítják is a probléma mélységét, teljesen nyíltan és pontosan akkor sem tudnak róla beszélni. Meglehet azért, mert még az a politikus is tehetetlen az efféle folyamatokkal szemben, aki hajlandó magát elégetni a szociálpolitika égő oltárán. Azt a típust meg már szinte említeni is kár, aki ha szóba is hozza a leépülést, azt csak kommunikációs panelként teszi. Ennél már talán azok a közéleti emberek is jobbak, akik szépen elvannak a saját kis projektjeikkel, s nem mozgatja meg őket túlságosan, ahogyan leépülnek a közösségek.
Azon sem lehet nagyon meglepődni, hogy a falvak népében gyakran az eget veri a frusztráció, ami helyenként abban is megmutatkozik, hogy a vidéki lakosság a szélsőséges pártok hívévé válik. Ennek a háttere könnyen megérthető, ahogy a helyiek a folyamatos leépülést kell nap mint nap látniuk anélkül, hogy ezt az állam és társadalom valahogy kezelni próbálná… Ha lehet ugyan kezelni. Végső soron maga az életmódváltás és a kapitalizmus a fő felelőse mindennek, s nem csak Szlovákiában, a gazdasági központoktól távol eső vidéki területek leépülése pedig változatosabbnál változatosabb módon zajlik szerte a világon. Mindannyiszor mellbevág, amikor ide lyukadok ki, elnézve a gyakran gyermekmentes utcáinkat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
